Baranyai Bence Zsombor: A tükörkép
-Egy újabb test, remek!
Abigél fejét fogva nézte a falra függesztett holtestet. Feje a test fölött egy hatalmas szöggel lett a falra helyezve, még teste kivan nyitva mint valami rossz karácsonyi ajándék. Véréből angyalszárnyak vannak mögé festve, azt jelképezve mintha egy angyal halt volna meg.
-A 8 éves karrierem alatt, még nem láttam ilyet.-mondja Kristóf, Abigél partnere-Az előző is egy borzadály volt de ez, ez szörnyű!
-A gyilkosunk szemében nem, nézd meg a vért a falon, minden vonal precízen van húzva, és a test is tiszta, ő ezt művészetnek veszi.
-Tehát akkor a gyilkosunk egy elmebeteg Da Vinci.
-Egyenlőre a nyomok elég erősen arra mutatnak.
Abigél odasétál a csapat többi részéhez, és átadja nekik a helyszínt, hogy elszállítsák a holttestet a laborba és, hogy mintákat vegyenek.
-Mára ennyi Kristóf, holnap majd a laborból többet tudunk meg, jó éjt.
-Jó éjt Abigél.
Igaz még csak délután van, de mivel nincs további szál amit követhetnének, hisz még a halott nevét sem tudják, így Abigél autóba ül és haza megy.
Hazaérve ikre, Lili fogadja ahogy a kis kertjükben matat
-Korán itthon vagy ma, minden oké?
-Igen, igen, csak van egy új holttest és egyelőre zsákutcában vagyunk.
-Még egy!? Jézusom, még a másiknak a boncolását se fejeztem be.
-Ne aggódj, ezzel nem lesz sok munkád, mert a gyilkos már kinyitotta mint egy legyezőt.
Lili ugyan kuncog ezen a megjegyzésen, de érzi a helyzet súlyát.
-Mindegy, holnap majd foglalkozunk vele, most viszont nézd milyen kis szépség a kertünk!
-Wow, tényleg de kis csini lett, de még ahogy látom ültettél palántákat nem?
-Igen, nőnek majd a finom gyümölcsök nekünk. Viszont menjünk be, mert kihűl a vacsorád.
Az est további része nyugodtan telt. Megvacsoráztak, közben elmesélték a napjukat, majd befejezték, lefürödtek és lefeküdtek. Másnap reggel, mikor Abigél kitántorgott félkómában az ágyból a konyhába, Lili nyomát már csak a kávés bögréjében találta.
-Valószínűleg előbb bement, hogy a holttesten dolgozzon.-gondolta magában Abigél
Így hát Ő sem késlekedett, rendbe kapta magát, legurított egy presszó kávét, és 6:15-kor már úton is volt. Még alighogy megérkezett a kapitányságra és lepakolt már riasztották is egy újabb esethez.
-Abigél gyere, a Da Vincink megint lecsapott!
Ezúttal a tett helyszíne egy konténer volt, amit kinyitva, egy fagyott holtest fogadja őket. Karjai kikötve lánccal a falakhoz, bőre hó fehér de, miután közelebbről megnézik rájönnek, hogy az ami hónak látszik az bizony a bőre ahogy mállik szét. Azonban a leghátborzongatóbb az, hogy a fejéből jégcsapok állnak ki, mintha valami fenséges korona lenne. Egyik viszont másabb, valami bele van vésve, s ezt Abigél észre is veszi. Közelebb lép és felolvassa.
-I Kione pethane, zito i anoixi!
-Ezt most akkor magyarul is kérlek, mert nem tudom mit hablatyolsz.-mondta Kristóf
-Ez görög, azt mondja „Khióné meghalt, éljen a tavasz”!
-Ki az a Khióné?
-A görög mitológiában, Ő a hó istennője. Tehát, ha most egy művész fejével gondolkodunk, akkor a hó télen esik és a tél irodalomban az elmúlást, és a szomorúságot jelenti, még a tavasz az újjászületést, és a boldogságot. Tehát, ha lefordítjuk ezek alapján a mondatot akkor...
-„A szomorúságom meghalt, éljen az újjászületésem és boldogságom!”-fejezi be a mondatát Kristóf
-Pontosan. A Da Vincink intelligens, precíz, ügyel arra, hogy semmit ne hagyjon maga után csak az alkotását, és ismeri annyira a várost, hogy a műveit ott hagyja ahol nincs kamera.
-Minél előbb elkell kapnunk a grabancát, mert ha ez így folytatódik, akkor hamarosan galériát nyithatunk neki.
Beszélgetésüket félbeszakítja Abigél telefonjának csörgése, felveszi majd egy gyors szóváltás után le is teszi.
-Irány vissza a kapitányságra, megjöttek a labor eredmények az angyalból.
Ezzel a lendülettel vissza is siettek. Útközben azonban észre vettek egy elég érdekesen menő férfit, és mikor mellé értek látták, hogy a szemei vérben úsznak és nincs tudatánál. Megálltak és kiszálltak.
-Uram, jól van?-kérdezi Abigél
A fazon halkan, hörgő hangon válaszolt
-I Kione pethane, zito i anoixi.
Abigél Kristófra néz azonnal, és odasuttog neki.
-Ez volt a jégcsapra írva, gondolod hogy ő a Da Vincink?
-Nem biztos, de az igen hogy köze van a gyilkossághoz!
Kristóf a férfi mögé lép, és elmondja neki a jogait ahogy bilincsbe helyezi. A fickó engedelmesen hagyja és beül a kocsiba. A kapitányságra érve, Kristóf elvitte kivizsgálásra és kihallgatásra, még Abigél kezébe egy mappa lett nyomva, a toxikológus által. Kinyitja és elkezdi olvasni.
-Tehát méreg által halt meg, milyen méreg?
-Nem tudjuk, először is még nem találkoztunk vele, másodszor mivel a holtest már régebben meghalt, így ez az analízis nem pontos.
-Értem, azért köszönöm!
Abigél bevonul az irodájába s beleveti magát a munkába, azzal a plusz infóval, hogy méreg a gyilkos fegyver. Abigél ujjai még mindig a mappán futkostak mikor halk kopogást halott.
-Szabad-szólt ki fáradtan
Az ajtó kinyílt s benne egy magas, vékony hölgy állt.
-Jó napot, Dr Selba vagyok, Lili pszichológusa.
Abigél felugrik a székéből.
-Jó napot, baj van?
-Hát remélem nem! Lili nem volt az utolsó 3 időpontján, és már előtte is nagyon maga alatt volt, minden rendben vele?
-Majd beszélek vele!
Mielőtt még Dr Selba folytathatná, Kristóf beront egy papírral a kezében.
-Abigél!-liheg Kristóf-,a pasas vérében, ugyan az a méreg van mint az angyaléban és most ki tudtuk rendesen mutatni mert még él, eperlevél toxin.
-Eperlevél...
Suttogta magának Abigél, s hirtelen össze ált neki a kép. Majd lassan Kristófra nézett.
-Kristóf, Lili lent van a patológián?
-Igen, miért?
Abigél azonban nem válaszolt hanem faképnél hagyta, és elindult lefelé a patológiára. Oda érve finoman kinyitotta az ajtót, s látta ahogy Lili éppen egy test felett áll szikével.
-Szia Abigél, mizu?-köszön Lili ahogy észre veszi.
-Járt nálam Dr Selba.
-Oh bocsi, hogy zaklatott, nagyon elfoglalt voltam mostanság és nem volt időm elmenni, tudod...
Abigél félbe szakítja.
-És te tudsz görögül.
Lili felnéz Abigélre, s észre veszi a kétségbe esett arcát.
-Nem követlek, ez most hogy jön ide?
-Lili, a kertbe ültettél...epret?
-Igen, miért?-kérdi gyanakodva.
-A méreg, amit az angyalban találtak és a zombiként vánszorgó férfiban, eperlevélből készült!
Lili lassan leteszi a szikét. Arcán egy olyan csalfa mosoly, amit még Abigél soha nem látott.
-A neurotoxin blokkolja a receptorokat szépen lassan. Először a finom motorikát, majd az akaratlagos izomműködést, a tudat lebeg függetlenül a testtől, s ezzel átengedi a vezetést nekem. Ha úgy tetszik, zombivá válik.
Abigél szája tátva marad, nem akarja elhinni amit hall.
-Lili, miért?
Lili hangja erősödik, feszül.
-Azért, mert az én álmaim és vágyaim mindig elvoltak taposva! Nekem meg volt tiltva, hogy művész legyek mert az orvosi cím nemesebb, mint egy két folt a vásznon. De így, az álmaimnak életet adok, elvégzik vágyaimat helyettem a bábjaim. De sajnos a méreg még nem tökéletes, a 4. fázis után az alanyok meghalnak.
-Lili te beteg vagy! Sajnálom, Hinga Liliána le vagy tartóztatva emberölés alapos gyanújával!-mondja remegő hanggal.
-Óh drága ikrem...
Lili közelebb lép, s mielőtt még Abigél felfoghatná, érzi ahogy hasába éles szúrással egy tű szúródik.
-Hisz a tavasz még csak most ébredt fel!
Abigél szédülni kezd s mielőtt még bármit mondhatna, Lili karjaiba dől.
Tik, tik, tik kattog a csendes estében, Abigél egykori ajándéka Lilinek, egy régi működő írógép. Lili ujjai gyorsan pötyögtek:
„Neurotoxin stabil. Receptor blokkolás pozitív. Kontrollált állapot fenttartható”
Visszatolja a kocsit mielőtt folytatja.
„Első tökéletes példány: Hinga Abigél”