Baranyai Bence Zsombor: Víz alatti dallam

A nap még csak most bukkant fel a horizonton, mikor Amy felébredni kényszerült. Nem is a fény riasztotta fel, hanem a párnáját nyomó kellemetlen érzés. Eleinte azt hitte, csak a képzelete játszik vele, vagy esetleg fejfájása van, de egy pár perc forgolódás után megbizonyosodott a valóságról. Párnája alá nyúlt, s alatta valami keménységet tapogatott ki, holott lefekvéskor nem rakott oda semmit. Mikor előhúzta a tárgyat, meglepődve látta, hogy egy körtemuzsika.

-Vajon hogy került ide? - motyogta álmos hangon.

Felemelte párnáját, hogy lássa, lapul-e még ott valami, és egy finoman összehajtott papírosra lett figyelmes. Kinyitotta, s ez az üzenet állt benne: „Kívánj a dallamán!”.

Amy nem hitt a szemének, de kíváncsiságból, hitetlenkedve, mégis belefújt.

-Apollo, kérlek érints meg, s vedd el a felesleget, ami lehúz!

A körtemuzsika hangja keserves volt, mintha csak sírt volna Amy kezében. Miután elmondta kívánságát, hirtelen elgyengült, és az ágyra huppant. Döbbenten figyelte, ahogy a karjai lassan vékonyabbá válnak, a combjai formásodnak, alakja karcsúsodik. Amy szája tátva maradt, nem akart hinni a szemének, hogy tényleg működik a körtemuzsika.

A varázslatot anyja éles hangja törte meg: figyelmeztette, ha nem siet, el fog késni az iskolából. Miközben Amy szaporán felöltözött, reggelizett, majd útnak indult, a gondolatai csak azon jártak, hogy miért éppen vele történt ez a csoda. Az iskolai lépcsőt a szokott módon kettesével szedve tartott az osztályterem felé, ám ma reggel nem ment könnyen az emeletre való feljutás: teljesen kifulladt a mutatványban. Éppen levegőért kapkodott, mikor legjobb barátnője, Anna odaszaladt hozzá.

-De jól nézel ki ma, Amy! Új ruhád van?

Amy erre felkapta a fejét, hisz ezekre az elismerő szavakra oly régóta várt. Örömében úgy döntött, beavatja Annát a titkába, hogy mit kapott reggeli ajándékként.

-Ne mondd el senkinek, de találtam egy körtemuzsikát, amit ha megfújok, teljesíti a kívánságom. Tudom, képtelenül hangzik, de tényleg működik. Nézz csak meg alaposabban!

-Hát, ha ez igaz, akkor kívánsz nekem egyet?

-Persze.

Amy elővette a zsebéből a körtemuzsikát.

-Most fogok témazárót írni töriből, és könnyű kérdéseket szeretnék.

Amy belefújt a körtemuzsikába, aminek a hangja valahogy csúfabb volt, mint reggel, még panaszosabban sírt.

-Legyen szerencséje Annának!

Ebben a pillanatban Anna nadrágzsebét valami nehéz tárgy húzni kezdte: egy lópatkó volt.

-Ezt hogy csináltad?

-Nem tudom, de gondolom ez hoz majd szerencsét.

Anna gyorsan átölelte Amyt.

-Köszönöm, köszönöm, te vagy a legjobb.

-SzÍvesen...de…

Mielőtt Amy még be tudta volna fejezni mondandóját, rettentően elkezdett köhögni. Szinte a tüdejét szaggatta, ahogy kitört belőle a levegő.

-Jól vagyok, csak kiszáradt a torkom. - mondta a fel-feltörő köhögései közepette.

-Akkor igyál majd egy kis vizet, viszont én futok órára, puszi - s ezzel Anna otthagyta.

Amy szomorúan indult az első órájára, érezte, hogy valami nincs rendben. A terembe érve szinte beesett a padjába, a lábai zsibbadtak, minden ereje elhagyta. Óra közben kiitta a kulacsa tartalmát, de a köhögés mégsem múlt el. Alig bírt figyelni a tanár magyarázatára, de igyekezett fegyelmezett maradni, és elfojtani az aggodalmát. A kicsengetéskor rögtön Annát kereste a szemével, hogy megtudja, vajon segített-e a barátnőjének vagy cserben hagyta. Nem kellett sokat tűnődnie, hiszen Anna abban a pillanatban már széles mosollyal szaladt felé a folyosón.

-Amy, nem hiszed el, hogy mi történt! Az összes kérdésre tudtam a választ, mert ugyanazok voltak, amiket gyakoroltam.

Amy megkönnyebbülve sóhajtott fel. Mielőtt még azonban bármit is mondhatott volna, Anna egyik osztálytársa odasietett hozzájuk.

-Anna, akkor megkérdezed?

-Ja, igen. Szóval Amy, tudnál még egy icike-picikét kívánni Laurának? Csak annyit, hogy Marci viszont szeresse.

-Hát, nem hiszem. Olyan furcsán érzem magam.

-Jaj, ne már Amy, ne legyél önző!

-Éppenséggel én nem vagyok az, csak szerintem a szerelmet így nem lehet valakire ráerőltetni. Meg mintha ez a körtemuzsika valamit tenne velem, mikor használom. Talán ára van a kívánságnak.

-Talán csak irigy vagy, hogy rád sem hederítenek a fiúk! A fáradtságot pedig kipihened.

-Hogy mondhatod ezt, Anna? Te nem is törődsz velem, pedig a legjobb barátok vagyunk.

-Ja igen, de Laura is a legjobb barátom, s ha te nem teszed meg, akkor majd én segítek neki.

S azzal a lendülettel Anna kitépte Amy remegő kezéből a körtemuzsikát. Teljes erőből belefújt, mire válaszul a hangszer ismét felsírt. Az éles hangot hallva egyre több diák gyűlt köréjük, mint ahogy a sáskák lepik el az utolsó zöldhajtást. Anna túlkiabálta a zsivajgó tömeget, hogy kívánjanak, és ő majd teljesíti.

Amy már vérző orral kiáltott Annára: - Anna, kérlek, elég!

-Ha nem tudsz örülni a boldogságunknak, akkor inkább tűnj el! -ordított vissza Anna.

-Anna, segíts!

-Elindult az orrod vére? Itt egy zsebkendő.

-Akkor legalább még hadd kívánjak egy utolsót, és utána a tiéd lehet a körtemuzsika.

-Legyen, annyit még talán megérdemelsz.

Anna odaadta Amynek a körtemuzsikát, aki azt a szájához emelte.

-Azt kívánom, bárcsak mindenki hallaná az önzetlenség hangját!

S mielőtt még Anna közbeléphetett volna, Amy kifújt annyi levegőt, amennyit csak ki tudott préselni magából. A körtemuzsika szívszaggatóan zokogott, mint egy gyámoltalan kisgyerek. Majd egyszer csak ripityára tört. Ebben a pillanatban Amy összeroskadt, de nem a földre hullott, hanem mintha jéghideg víz ölelte volna körbe, és a mélység kezdte lehúzni. Gyenge, üres teste képtelen volt ellenállni. A beáramló jeges víz csiklandikolta tüdejét, s elhomályosuló tekintetével látta, hogy az imént őrjöngő tömegből senki sem nyújtott kart felé. Elbuktam, ez volt az utolsó gondolata.

Amy hideg verejtékben úszva ült fel az ágyában. Érezte, hogy teste ugyanolyan gyenge, mint álmában. Bizonytalan léptekkel közelített a tükörhöz. Belenézve elsápadt. Arcán barázdák futottak végig, mintha csak törött cserépből lenne. Majd a lábán végig futott a libabőr. A zsebébe megjelent valami hideg, kivette, egy kulcs volt egy pici cetlivel rákötve. Amiben annyi ált: zárd le!