Béres Dorottya: Csalt a csaló

Már fél nyolc is elmúlt a falon függő falióra óra szerint, pénteki naphoz képest elég nyugodt volt a hekedűi kocsma. Csak a szokásos munkáscsapat ült a leghátsó boxban, felettük a falon egy lópatkó lógott, amit még a hely nyitása napján akasztottak oda föl szerencsehozónak. Lehetett hallani, hogy valaki egészen halkan a körtemuzsikáján játszik, ami egészen hangulatossá tette a helyet.  A bárnál egy-két helyi törzsvendég ült, akiket a köznyelv alkoholistának hívna, de itt Hekedűn csak hivatásos ivómesternek nevezik őket. Ágnes asszony, a kocsmárosné rutinosan törölgette a poharakat, majd rakta azokat a helyükre, mintha már 100 éve ezt csinálná, egyesek szerint van is az már annyi, de hát, ki tudja?

Ebben a pillanatban lépett be a kocsma ajtaján Dezső, félig-meddig hivatásos ivómester, de magát inkább sommelier-nek tekintő vállalkozó. Azt mondjuk senki nem tudta, miféle vállalkozásai vannak, de valamiből jól megéltek feleségével, szóval bizonyosan beleadott apait-anyait azokba a titokzatos munkáiba. Leült a bárhoz és a szokásosat kérte, ami ebben az esetben egy korsó barnasör, különös, hogy, bár nem a vadnyugaton vagyunk, azért itt is fakorsóban adják a sört. Eltelt pár perc, majd belépett az ajtón egy öltönyös figura. Ágnes asszony kíváncsian figyelte, ahogy körbe nézett, már majdnem leült egy boxba, de akkor meggondolta magát és odasétált a pulthoz, azzal a lendülettel lehuppant Dezső mellé, aki nem igazán hederített rá. Az idegen levette kalapját és ekkor Ágnes asszony rájött, hogy ismerős neki a férfi, azt még nem tudja honnan, de látta már valahol.

—Mit adhatok? —kérdezte a kocsmárosné.

—Csak egy whisky-t kérek, már úgy csiklandik a tenyerem, hogy igyak a jó italt—felelt az idegen.

A kocsmárosné kitöltötte a whisky-t majd arrébb ment, folytatta rendrakást. Az újonnan érkezett férfi idegesen nézte az óráját, néha-néha a kocsma bejárata felé pillantgatott, ez Dezsőnek is feltűnt.

—Öregem, mi szél hozott erre? —kérdezte Dezső a férfitól.

—Nem széllel jöttem, busszal – felelt az idegen.

–Jól van na, igyon még egy kortyot abból a whisky-ből, aztán mondja meg a nevét—mondta erre Dezső.

–Mihály vagyok, Csaló Mihály. Aztán magát hogy hívják? –kérdezte Mihály.

–Én Dezső vagyok, simán Dezső–felelte Dezső.

Dezső és Mihály beszélgetésbe elegyedtek, teltek- múltak a percek, hamarosan nyolcat ütött az óra és Mihály egyre gyakrabban pillantott az ajtó felé. Dezső megkérdezte tőle, mi a baj, miért ilyen ideges. A választ Mihály suttogva mondta el, de Ágnes asszony kihalott belőle pár szavacskát, pontosabban: „ nővel találkozom…..férjnél van….”. Na, egy szóval sem kellett több Ágnesnek, már közelebb is húzódott a két férfihoz, hallgatózni kezdett.

–Már fél éve találkozgatunk, természetesen titokban mert, ha a férje megtudná…ajaj…én nem élném meg a holnapot az biztos, meg hát nem szeretném ha csorba esne a hölgy hírnevén. El fogja hagyni a férjét, össze fogunk házasodni–mondta Mihály.

Talán még egy óra sem telt el azóta, hogy Mihály megérkezett és már a negyedik pohár italnál tartott, látszott is rajta, hiszen félig lecsúszva ült a széken. Az alkohol hatása nemcsak a testtartásán, hanem azon is meglátszott, miket mondott, ugyanis elkotyogta Dezsőnek, hogy a titokzatos nővel már hónapok óta azt tervezik, hogy ketten megszöknek. A nő eddig csak azért nem akarta elhagyni a párját, mert nem akarta bántani őt, de a férje rettenetesen elhanyagolja őt, közben egymásba is szerettek Mihállyal. Ma estére tervezték, hogy megszöknek, Mihály ezért volt ilyen ideges, ezért ivott ennyit, a nőt várta, aki eközben a holmiját pakolta össze bőröndökbe. A megbeszéltek szerint a kocsmában találkoznak és innen indulnak ketten a skóciai Gretna Green felé, ahol összeházasodnak.

Ágnes asszonynak ekkor esett le a tantusz. Ismerte a férfit, Mihályt, látta pár nappal ezelőtt egy nővel, mégpedig nem is akárki feleségével, titkos beszélgetést folytattak a kertek alatt, de mielőtt bármit mondhatott volna, kinyílt a kocsmaajtó. Rajta Kata lépett be, Dezső felesége, a kisváros divatdiktátora, aki mindig a legújabb trendek szerint öltözködik. Munkája ugyan nincsen, mindent a férje fizetett, de ez Katának így volt természetes, gyerekkora óta ezt szokta meg.

–Szervusz Drágám! –szólalt meg egyszerre Mihály és Dezső.

Egy pillanatra megfagyott a levegő, a két férfi egymásra nézett, Kata az ajtóban állt, sápadt tekintettel nézett a pult felé, Ágnes asszonynak egy enyhe mosoly húzódott a szája csücskébe.

„Végre történik valami” –gondolta magába a kocsmárosné.

Kata tekintete ugrált a két férfi között, majd egyszer csak megakadt Dezsőn, hiszen a férje feje olyan vörös volt, akár egy paradicsom. A nő kitárt karokkal lépett közelebb a pulthoz, férje fölált, ökölbe szorította a kezeit.

–Kata kérlek mond, hogy félre értem a helyzetet. –kérlelte Dezső a feleségét.

–Én… én nem akartam, hogy így tudd meg–mondta erre a nő.

Egy szóval sem kellett több, Dezső nem látott a dühtől, a keze már ökölbe szorítva várta végzetét, és a karja már lendült is. Mihály csak a pultra támaszkodva tudta megtartani magát, akkora lendületet kapott. Erre a csetepatéra az egész kocsma felfigyelt, volt, aki a poharát is elejtette, annyira meglepődött. Dezső és Kata hatalmas veszekedésbe kezdtek, a férfi nem tudta elképzelni, hogy tehette ezt vele a nő, mindazok után, hogy Dezső mindent megadott neki. A nő pedig csak érvelt és érvelt, hogy nem kapott otthon elég figyelmet, és még sok hasonló panasza volt. A nagy forrongás közepette senki sem vette észre, hogy Mihály kisurrant az ajtón. Még az sem tűnt fel senkinek, hogy a kocsma elől autó motor zúgása hallatszik, majd mintha elhajtott volna valaki a járművel. Ágnes asszony látta egyedül, hogy Mihály nincs a kocsmában, ezt a gondolatát kihangosította a veszekedő pár felé. Dezső, a még mindig paradicsomvörös fejével indult el megkeresni Mihályt, de a kocsma előtt nem találta. Utána Kata lépett ki az ajtón.

–Hol van az autóm? –kiáltotta el magát Kata.

–Micsoda? – bődült el Dezső.

–Itt parkoltam az autómmal! Hova tűnt? - méltatlankodott a nő.

-Na erre varj gombot, elhajtott vele a te kis szeretőd– felelte Dezső.

–Olyat ő nem tenne! –reagált rá a feleség, majd a táskájában kezdett el kutakodni.

–Nincs meg a kocsikulcsom. Hová tettem? Hová... Jaj nekem, leejtettem a földre, amikor beléptem a kocsmába! Én ezt nem hiszem el, nem hiszem el! –hisztériázott a nő.

–Engem nem izgat, az a te autód volt, a válóperes ügyvéd neked ítélte volna, szóval engem ez nem érint, megérdemelted! – replikázott a férj.

–Dezső, szerintem igenis érdekel, mert hát, én a kocsiba pakoltam az értékeinket, hiszen úgy volt, hogy megszököm Mihállyal, és új életet kezdek, én ezért a széfből is kivettem mindent, és beraktam az autóba–jegyezte meg remegő hangon a nő.

–Te most azt akarod mondani nekem, hogy az az ember, aki elhajtott a kocsiddal, elvitte az összes pénzem? –Dezső már ordított.

Dezső és Kata rájöttek, hogy miközben ők vitáztak, Mihály kapva kapott az alkalmon és elcsente a autó kulcsát, majd Katát hátrahagyva elhajtott a járművel. A járműben lévő értékeket is vitte magával, köztük a széf tartalmát is, ami a család vagyonának oroszlánrészét képezte. Így annyira kevés pénzük maradt, hogy nem, hogy elválni nem tudtak, de még Katának is el kellett kezdenie dolgozni, ami számára még a válásnál is rosszabb volt. Azt, hogy mi történt Mihállyal és a pénzzel, csak találgatni lehet. Egyesek azt mondják, eltűnt, mint a kámfor, mások úgy tudják, Amerikába költözött és sikeres vállalkozásba kezdett. Ha megkérdezik, szerinte mi történt, Ágnes asszony csak annyit mond: „Ami a hekedűi kocsmában történik, az ott is marad”.