Béres Dorottya: Kevert bosszú

3…4…5…, miért nem állunk meg? A lift csak tovább emelkedett egészen a 13. emeletig. A nő összenézett a liftben a vele együtt utazó kollégájával. A lift ajtaja kinyílt, előttük pedig egy magas, maszkot viselő alak állt. Az idegen gyorsan mozgott, belépett a liftbe, majd hirtelen meglendítette a kezét, és mellkason szúrta a férfit. Ő azonnal a földre rogyott, a maszkos alak ekkor a rémült nőre nézett, és átnyújtott neki egy cetlit. A nő rémületében nem volt képes átvenni a cédulát, ezért a támadó a földre dobta és elviharzott. A nő azon nyomban megnyomta a liftben lévő vészcsengőt, és odasietett a földön lévő kollegájához, aki ekkor már halott volt. Lenézett a férfi mellkasára és halálra váltan sikoltott fel, ugyanis a férfi mellkasából egy jégcsap állt ki.

Csupán 1 óra telhetett el a gyilkosság óta, de a nő már a rendőrség egyik kihallgatójában ült és várta a nyomozót, aki nemsokára be is lépett az ajtón. Kikérdezte a nőt, aki természetesen mindent részletesen elmesélt a nyomozónak, hogy a 4. emeletre indult, hogy papírt hozzon a nyomtatóba, hogy nem tudta jól megnézni a gyilkos arcát, hiszen maszk volt rajta. Mindenről beszámolt, mindenről, kivéve a kis céduláról, ami a gyilkos adott neki, és amit ebben a percben is a markában szorított.

A kihallgatásnak hamar vége lett, nem gyanakodtak a nőre, hiszen az épület kamerái olyan felvételek rögzítettek, melyek igazat adnak neki. Hazaengedték. A taxiban végig a markában szorította a cédulát, hazaérve azonnal bezárt minden ajtót és ablakot a házban. A nappaliban csak a kis állólámpát merte felkapcsolni, mellé húzta a fotelt, vett egy mély levegőt, és kinyitotta a papírost, amiben annyi állt; „Vindicta!”. A nő azonnal felismerte a szavakat, latinul voltak írva. Éveken át tanult latinul a magániskolában, ahová a testvérével jártak. Nem értette, mi az, hogy bosszú, rajta akar valaki bosszút állni, mégis mit követhetett el, hogy ezt megérdemelje? Hosszú perceken át bámulta a betűket, de hiába, nem jutott eszébe senki, aki ennyire utálná őt, hogy meggyilkolná a munkatársát a szeme láttára. Az az igazság, hogy a nőt mindenki kedvelte, a kollégái, a barátai, a családja. Igaz, hogy nővérével évek óta nem beszéltek, de a viszonyuk nem volt rossz. Ha tehette volna, órákon át, vagy inkább egész éjjel ezen törte volna a fejét, de egy, az oldalába tuszkálódó orr visszarántotta a valóságba. A kutyája volt az, akit hazaérkezte után nem vitt el sétálni, és ezt az állat nem nézte jó szemmel. A nő hezitált egy darabig, hiszen rettenetesen félt és még sokkos állapotban volt a történtek miatt, ám végül a kutya nyert.

Ahogy sétáltak, folyton a háta mögé tekintgetett, követi-e valaki? Nem volt ott senki, egy gyanús lélek sem volt az utcán, néhány gyerek focizott a játszótéren, éppen összevesztek valamin, és az egyik kisfiú megfogta a másik grabancát, a többiek pedig szétválasztották őket. A nő szomszédja is a kutyáját sétáltatta, egész nyugodt volt a környék, érezni lehetett, hogy valami nincs rendben. Gyorsra fogta tehát a sétát, mikor a háza ajtajához értek, észrevette, hogy a lábtörlőn hever egy fehér galamb teteme, a galamb szájában pedig egy újabb cédulát pillantott meg. Óvatosan felvette a cetlit, amiben az állt: „Cave!”. Ez a szó azt jelenti, Vigyázz! A nő azonnal berohant a házba és hívta a rendőrséget, akik el is indultak hozzá.

A gyilkos ezek szerint tudta, hogy a nő hol lakik, tudta, hogy el fogja vinni a kutyáját sétálni… ismerte a szokásait, vagyis megfigyelte őt. Amíg várta a rendőröket, összenézte a két cédulát, és észrevett rajtuk valamit, a „v” betű kicsit elmosódottabban látszik mindkettőn, és észrevett még valamit, ezeket a szavakat írógéppel írták. Ki használ még írógépet?

Amikor a rendőrök odaértek, fölvették a nő vallomását, aki bevallotta, hogy egy üzenetet is talált, ám az előző lapocskáról nem szólt semmit, nem akarta, hogy tudják, hazudott. Mivel a helyzet súlyosbodott, házi őrizetet kapott, és át is vizsgálták a lakását. Nem találtak ujjlenyomatot vagy mást, és még a szomszédok sem tudtak semmit. Aznap éjjel a nő, hiába vigyázott rá két rendőr, nem tudta álomra hajtani a fejét. Félt, de ugyanakkor kíváncsi is volt, mi vagyis ki áll mindezek mögött.

A reggel hamar eljött, és a nőt a rendőrök vitték el dolgozni, úgy vélték, ez biztonságosabb, minta otthon maradna, hiszen az iroda tele van rendőrrel. Amint a nő belépett a munkahelye ajtaján, rögtön lerohanták a kollegái, rengeteg kérdésük volt, ő azonban elég félénken és megszeppenve válaszolt nekik. A nap előre haladtával a kérdések száma csökkent, felváltotta őket a suttogás. A nő természetesen észrevette ezt, és még inkább magába fordult.

Kicsivel később egy kezet érzett a vállán. Asztalszomszédja volt az, egy kedves, nála idősebb hölgy, kávészünetre invitálta őt. A két nő a konyhába indult, ahol a munkatárs hölgy egy teát készített magának, a nő pedig kávét ivott. Egymás mellett ültek, az időjárásról beszélgettek, majd az idősebb nő ivott egy kortyot a teájából és megköszörülte a torkát. Eltelt pár perc, heves köhögésbe kezdett, majd a hangja is elment. A nő tudta, mi történik, allergiás reakciója van a kollegájának. Felismerte, hogy allergiás rohama van, hiszen a nővérének is ilyen rohama volt kétszer is, mikor kisgyerekek voltak, és akkor megtanulta, mit kell tenni. Azon nyomban kirohant a folyosóra segítségért, eközben pedig az elsősegély dobozból kivett egy EpiPent is. Visszarohanva a konyhába be is adta kolleganőjének az orvosságot, aki most már lilás színű volt, mert alig kapott levegőt. Megérkezett egy rendőr, aki mentőt hívott a hölgynek, így kórházba szállítottak.

A nő ismét a rendőrségen találta magát, hosszú várakozást követően beszélni tudott a nyomozóval, aki elmondta, hogy a tea, amit a kolleganője ivott, eperlevéltea volt, ez pedig allergiás reakciót válthatott ki nála. Elmondta továbbá, hogy már jól van, most csak pihennie kell. A nőt két rendőr kíséretével küldte haza, az éjszaka ismét álmatlanul telt. Tudta, hogy a gyilkos célkeresztjében van, de nem tudta miért. Ahogy egyre csak gyötörte magát, valamire ráeszmélt. Tudta, hogy az ikernővére is tud latinul, és ami még fontosabb, hogy ő is allergiás az eperlevélre, ez a gondolat pedig nem hagyta nyugodni. Reggel első dolga volt felhívni testvérét, akivel évek óta nem beszéltek és szinte semmit nem tudott róla, mégis jobbnak látta felhívni.

A nővére örömmel fogadta a hívást, kiderült, hogy jól van és hogy miután két hónapja szakított az élettársával, Amszterdamba költözött egy munkalehetőség miatt. Ahogy beszélgettek, a nőnek összeállt a kép. Megtudta, hogy nagyon csúnya szakításon van túl a testvére, és hogy távoltartási végzést is kellett kérnie a férfi ellen. Ekkor érte a rádöbbenés. Az ikertestvérével ugyanis nagyon hasonlítottak és a nővére elmondása alapján a férfi veszélyes volt. Azonnal értesítette erről a rendőrkapitányságot, akik elkezdték körözni a nővére exét.

Délutánra el is fogták a gyanúsítottat, akinek a lakásán nem mást, mint egy símaszkot találtak, pontosan ugyanolyat, amit az irodaház épületének kamerái is rögzítettek a tettesen. Órákon át faggatták, csak akkor tört meg a nyomás alatt, amikor a nyomozó a nő testvére nevét említette. A férfi mindent bevallott, természetesen magát állította be áldozatként. Beismerte, hogy ő szúrta le a férfit a jégcsappal, ő szökött be az iroda épületébe még egy héttel korábban, hogy kicserélje a kamillateát eperlevélre. Bosszút szeretett volna állni a nőn, aki elhagyta őt. A vallomása végére ömlöttek a könnyek a szeméből, de ez senkit nem hatott meg. Bűnösnek találták és börtönbe került. A főhősnőnek a történtek tán még évekig voltak rémálmai, a kutyasétákból sokszor még ma is félve ér haza, nem tudja, mi várja a lábtörlőjén.