D. Sieve: A körtemuzsika átka

Ma van a tárgyalás napja. Julianna azonban még mindig hitte, hogy talán elengedik, ha Ilona kiáll mellette.

A cellában viszont egyedül volt. Az egyik sarokban kuporgott a mocskos, hideg kőpadlón. Arca a félelemtől sápadt, szemei a sírástól teljesen kivörösödöttek voltak.

Julianna sosem hitte volna, hogy ő lesz egy gyilkosság első számú gyanúsítottja, hiszen a légynek sem tudott ártani.

Egyszerű, fiatal szobalány volt Ilona házában, akivel az asszony gyakran folytatott eszmecseréket úgy általában mindenről és tanácsokat is adott neki, hogyan végezze megfelelően a rábízott feladatokat.

Igazából a lány és a nő sokkal közelebb álltak egymáshoz, mint úrnő és alkalmazott, Julianna tulajdonképpen a társalkodónő is volt, a személy a szolgák közül, akivel Ilona több titkot osztott meg, mint akárkivel a házban. Julianna köztudottan sok mindenhez hozzáférhetett, sőt, néhanapján Ilona még azt is megengedte, hogy a nagy becsben tartott családi ereklyén, a körtemuzsikán is játszhasson, ez nem akármilyen kiváltságnak számított ám.

Ennek ellenére ez a kivételezés juttatta őt börtönbe. Mert ahhoz, ami Ilona férjével történt, ahhoz Juliannának, állítása szerint semmi köze nem volt. Baleset történt. Julianna nem tudta, hogy a pohárban, amit Ilona férjének, Jánosnak felszolgált, vörösbor mellett arzén is volt. A férfi szinte azonnal kilehelte a lelkét, nem sokkal azután, hogy megitta a végzetes italt. Ahogy kiérkeztek a csendőrök, Julianna rögtön elmondta nekik mi történt, de a nyomozók egyből a lányra kezdtek el gyanakodni, mondván, hogy ő szolgálta fel a mérget a ház urának, valószínűleg szándékosan. Úgyhogy még aznap a fogdába vitték a rémült szobalányt és azóta már eltelt négy teljes nap. Ilona teljesen össze volt törve, amikor Julianna utoljára látta. De, amikor a lányt betuszkolták a hintóba, az úrnő még utána kiáltott, hogy ki fogja szabadítani és Julianna azóta ebbe az egy mondatba táplálja minden hitét. Lehet tényleg csak baleset volt, bár arra valóban nincs magyarázat, hogyan került arzén a vörösborba, de egy biztos, nem a szobalány tette. Mindenesetre Julianna iszonyúan félt, rettegett. Lassú, döngő léptek zaja ütötte meg a fülét, két őr lépett a cellába és felrántották a padlóról. Egy kisebb terembe kísérték, ahol csendőrök, egy bíró és Ilona ültek. Julianna bizakodóan nézte Ilonát, aki viszont kerülte a tekintetét. A vádlottat leültették, és a bíró beszélni kezdett: -1886. április negyedikén a vádlott, születési nevén Csorba Julianna arzénnal oltotta ki a ház ura, a néhai Jászai János életét. A büntetés halál. Jászai János felesége, Jászai Ilona kíván valamit mondani?

Julianna reményteljes arccal figyelt, már számított arra, hogy a nő a segítségére siet. Ilona megszólalt: - Először is, ha megengedik, elmondanám az én verziómat a gyilkosságról. Április negyedikén reggel, el akartam hagyni a házat és szokás szerint Juliannára bíztam mindent, neki adtam a kulcsot is, illetve megbíztam azzal, hogy a férjemet lepje meg egy kis vörösborral, amit én készítettem ki egy pohárba, de előtte belekóstoltam, mert szeretem az efféle italokat és tanúsíthatom, amikor én ittam a pohárból csak vörösbort ittam. Tehát, amikor elhagytam a házat, beültem a hintóba, és a kocsis még mondta is, hogy az egyik lónak csiklandik a lába, mert nagyon furcsán viselkedik, ezért kénytelen voltam várni, amíg a kocsis ellátja a lovat és csak utána indultunk el. Miután vége lett az összejövetelnek, az egyik állat elhagyott egy lópatkót, ezért még emiatt is meg kellett állnunk visszafele és ha jól tudom ez pont akkor történt, amikor az én drága férjemet meggyilkolták. Kénytelen vagyok elismerni, még ha belesajdul a szívem is, de Julianna tette. Csak ő lehetett.

Julianna érezte, forog vele a világ. A szeme sarkából látta, hogy Ilona a zsebkendőjével törölgeti az arcát. De Juliannának feltűnt valami szokatlan. Ilona egyáltalán nem sírt és Juliannában tudatosult a fájdalmas felismerés.

Abban a pillanatban a tárgyalás véget ért, az őrök pedig megragadták a riadt elítéltet. Julianna azonban az utolsó pillanatig küzdött. Ahogy megpróbálták kivonszolni a teremből, a lány könnyeivel küszködve ráüvöltött Ilonára: -Te tetted! Te gyilkos! Ilona nem mondott semmit. Julianna ellökte magától az egyik őrt és már majdnem rávetette magát a nőre, de a bíró megállította. Ám ahogy dulakodtak, Julianna kirántotta a bíró köpenyzsebéből annak pisztolyát és a fegyvert azonnal Ilonára szegezte. Ilona megdöbbenve hőkölt hátra és így szólt: -Azok után, amiket érted tettem, Juli? Nem elég, hogy szegény Jánost is megmérgezted, még velem is végezni akarsz? Miért? Julianna szeme dühtől és árulástól csillogott. De ahogy munkaadójára nézett a nőt látta, aki mindig figyelmes és kedves volt hozzá, akihez bizalommal fordulhatott, akivel megértették egymást fél szavakból is és valami megváltozott a tekintetében, mintha egy pillanatra ellágyult volna. Nem tudta meghúzni a ravaszt, egyszerűen képtelen volt rá. Ő nem tud ölni. Ilona a barátnője, akármit is szőtt ellene, ő a barátnője. Ilona megérezte a lányon, hogy erősen hezitál, ezért szándékosan közelebb lépett hozzá, homlokát a pisztoly végéhez érintette és azt suttogta: -Itt a lehetőség, húzd meg a ravaszt. Julianna értetlenül rázta a fejét, viszont továbbra is a pisztolyt Ilona homlokához tartotta.

Julianna tudta, ha leengedi a fegyvert, akkor őt azonnal kivégzik, de hiába tartja barátnője fejéhez, nem fogja bántani. Egy pillanatig senki sem mozdult a szobában, de Ilona továbbra is suttogott a lányhoz: -Kezdj el kifelé menni, legyek én a túszod! Julianna engedelmeskedett bár nem is tudta mit csinál. Ahogy kiértek az épület elé, Ilona a hintója felé mutatott, amire felkapaszkodva a nő ráparancsolt Juliannára, hogy engedje le a fegyvert és csapjon a lovak közé, mielőtt az őrök is kiérnek. Julianna ismét engedelmeskedett bár nem értett az egészből semmit, mire Ilona azt felelte: -Szeretlek, és azon vagyok, hogy kettőnket megmenthessem, szerinted miért csináltam azt a színjátékot odabent és miért adtam oda neked azt a poharat még otthon? Azt akartam, hogy te intézd el Jánost, mert így már senki sem állhat közénk! Amióta az én házamban dolgoztál, úgy éreztem végre valaki megért engem és nem akartam, hogy örök időkig csak a szobalányom maradj! Juliannában ekkor tudatosult minden, Ilona fordított tervének minden apró, tökéletesen kidolgozott részlete. Azonban ez a lánynak egyáltalán nem tetszett és azt mondta: - Ez így nem helyénvaló! Én ártatlan vagyok, nem öltem meg senkit, menjünk vissza és ismerj be mindent!

Ilona egy határozott mozdulattal kicsavarta a lány kezéből a fegyvert és rászegezte: -De, igenis velem jössz. Ez kettőnkről szól, nálad jobban senki sem játszik a körtemuzsikán.

Julianna le akart ugrani a hintóról, de Ilona visszatartotta és a lány pánikba esett, csak el akart szaladni, félt Ilonától, félt a csendőröktől akik közben utolérték őket és lőttek rájuk. Julianna el akarta engedni a gyeplőt de Ilona fegyverrel a kezében próbálta megakadályozni és hirtelen elsült a fegyver.

Az irányíthatatlanná vált hintó pedig az árokba borult.