Elinor: A bizalom kulcsa

-Nehéz, ha az ember egyedül van… - mondta Aladár.

-Akkor miért vagy egyedül? – bukkant fel nagy meglepetésére Tamara. Egy ideig meglepődve nézte a lányt, ahogy letelepszik mellé a tetőre.

-Mit keresel itt?

-Miért beszélsz magadban?... Igazából... csak épp meghallottalak...

-Ne haragudj, ha felébresztettelek.

-Ja, nem, én is fent voltam. Hogy vagy?

 -Fáradtan...

-Akkor miért nem alszol? - nevettek össze.

 -Nézd, lópatkó! - mutatott le a földre, Tamara csak röhögött.

-Hogy te milyen random vagy. - jelentette ki nevetve a lány.

-Most ne nevess, a szerencsét jelenti, hát kikérem magamnak. - viccelődött tovább.

 Ez egy vidéki nyári táborban volt. Másnap újra beszélgető helyzetbe kerültek:

-Szia! - üdvözölték egyszerre egymást.

-Mi újság? - kérdezte Aladár.

-Hát, ohm... rakodunk. El kéne a segítség, hisz egy fiú sem jött, így csak lányok pakolnak...

-Jövök! - és már ment is boldogan.

Pakolás után kaptak ingyen fagyit a segítésért, leültek egymás mellé és folytatták a beszélgetést:

-És várod már a sulit?

-Ahaaa, peerszeee, de most úgy őszintén, ki az, aki várja? - Aladár felnevetett.

-Jogos. - összenevettek.

- Tudod, én miért nem várom?

-Na?

-Mert nem beszélhetek veled...

-Hmm, ezt orvosolhatjuk!

-Hogy érted?

-Gondolom, van telefonod. - elkezdték elővenni az eszközt.

-Természetesen.

-Telefonszám? - és nyújtotta Tamara a telefonját.

-Ááá, ez ötletes! - végül telefonszámot cseréltek.

Majd a hosszú nyári beszélgetések után szeptemberben kiderült, hogy egy suliba járnak, csak más évfolyamon. Aladár tizenegyedikes, Tamara tizedikes volt. Amikor először találkoztak suliban, meglepődve fordultak egymáshoz, de egy intéssel elmentek egymás mellett. Majd véletlenül a fiú összeütközött egy osztálytársával, Péterrel. Péter egy magas, barna hajú, jó fej ember volt.

-Oh, ne haragudj. - fordult oda.

-Ja, semmi baj, megesik. Jut eszembe, az ofőnk keresett.

-Hmmm, köszi. - majd ők is egy intéssel tovább haladtak.

Másnapra a lánnyal megbeszéltek egy találkozót suli utánra, addig nem is beszéltek.

-Nem tudtam, hogy te is ide jársz. - jelentette ki Aladár.

-Igen, én is meglepődtem... - mondta Tamara kínos vigyorral az arcán.

- De amúgy én csak idén jöttem át.

-Áááá, értem, ezért nem voltál ismerős. Fura volt rajtad az egyenruha. Mármint ne érts félre, nagyon jól áll. - Tamara kuncogott egy kicsit Aladáron.

- De figyi, októberben lesz egy sulibuli. Persze nem az iskola szervezi, hanem mi, a suli csak a helyszínt adja. Eljönnél velem?

-Ohm, ezt vegyem egy randinak?

-Hát valami olyasmi...

-Persze, hogy jövök. Köszi a meghívást.

Az idő alatt sok minden történt, például Péter és Aladár nagyon jóba lettek, szinte mindennap beszéltek a sok közös téma miatt, rengeteget játszottak és elmentek erre-arra. Végül találkoztak a lánnyal a buli előtt. Tamara a barna hajához és hazel szeméhez remekül illő ruhát vett fel. Bámulatos volt, de partnere is kicsípte magát, és a melegítőfelszerelést egy zakóra cserélte, ami vöröses hajával csodásan mutatott. Bár mivel elég csorba szájú volt, így párszor sikerült magát leinnia. Majd a parti felénél kicsit kivonultak a tömegből beszélgetni.

-Tudod, csak meg akarok halni…

-De miért?

-Mert semmi értelme! Senkinek nem vagyok fontos, semmi hasznosat nem csinálok és szükségtelen vagyok bármihez.

-Ez nem igaz, csak nem barátkozol emberekkel…

-Szerinted úgy jobb lenne?

-Igen!

-Ugyan miben lenne jobb?

-Szóval így állunk, hát jó. Kezdjük ott, hogy miattad vagyok itt, szóval nem vagy szükségtelen, mert ha az lennél, magamtól jöttem volna el, de nem. Másrészt ne sajnáltasd már magad, ha nem csinálsz semmit, tényleg ilyen leszel. Lázadj! Küzdj! Győzd le azt, ami ezt mondja, és mutasd meg, hogy ez nem igaz! Ez csak rajtad múlik. - Aladár rendkívül meglepődött, de egyben valami büszkeség töltötte el. Egy pár könnycsepp előbújt, majd megcsókolta Tamarát, talán hálából.

Másnap Aladár kicsit rosszul kelt fel a sok ital után. Majd jó fáradtan be is ment, de amit ott látott, az mindenkinek fájt volna a helyében. Tamara dereka körbe volt fonva osztálytársának, Nikolásznak a kezével. Amint meglátta, a lány odarohant hozzá, utána jött az új ember is.

-Figyelj, beszélnem kell veled... - kezdte Tamara.

 -Úgy látszik, velem már nincs mit beszélned! - mondta Aladár, farkasszemet nézve Nikolásszal.

-Na mi van!? Csak nem irigykedsz? - gúnyosan viszonozta a farkaszemet.

 -Én meg mondtam, hogy semmi nem lesz belőled, csak nőcsábász.

-Ööö, ez mikor is volt? Ja igen, tavaly, amikor elhitted, hogy a legjobb barátod lehetek. Kár, hogy ez nem valós. - válaszolt a nőcsábász.

Aladár ekkor lenézett Tamarára, kicsit meglátszott a kétségbeesés az arcán, de hamar eltűnt, amikor rájött, hogy nézi. Így odahúzódott Nikolászhoz, aki pedig egyből játszotta a védelmezőt. Főhősünk nem érezte eléggé jól magát ahhoz, hogy ezt nézze, így csak lehajolt Tamara szintjére.

-Nekünk nincs beszélni valónk egymással. Anélkül is látok, hogy mondanád.

-De... - Aladár már elfordult, de a lány utána nyúlt.

-Nem, semmi de! Ilyen körtemuzsikás társasággal én nem járok. Szép életet nektek, igazán összeilletek.

 -Ne haragudj... Őt jobban szeretem... - mondta könnyes szemmel, Nikolász pedig csak adott neki egy zsebkendőt, de azért viccelődve megkérdezte:

-Mi az a körtemuzsikás társaság?!

 Nem tudta, hogy ez egy belsős poén volt Tamara és Aladár között, így a válasz meglepte.

-Ezt mi találtuk ki azokra, akik azt hiszik, hogy annyira misztikusak, hogy nekik mindent szabad. - bár beszéde alig volt érthető a könnytől.

-Tcc, marhaság! - jelentette ki Nikolász, majd elment. Aladár nem bírta ezt elviselni, harmadik óra után visszament a kollégiumba. Gondolataiba merült, egyszerűen nem tudta kiverni a fejéből. Végül csak megtört annyira, hogy megjelenjen az arcán két duci könnycsepp, melyek végig csúsztak a nyakán, ami bár kicsit csiklandós volt, nem keltette jó kedvre.

„Nem, ennek megint semmi értelme, nem lett jobb, úgyhogy barátkoztam az emberekkel.”

 „De miért?”

„Én nem akartam ezt, ő igen, és most mégse, valamit elrontottam, olyan béna vagyok. Ha eltűnnék, senki sem keresne.”

„Inkább legyen ennek az egésznek vége, igen, ez lesz a megoldás. Holnap délután... talán már nem itt leszek.”

Másnap bement Aladár, nem szólt még Péterhez sem, csak leült. Pláne, hogy Tamara épp meglátogatta „kedvesét”, aki persze egyből odament hozzá.

-Szia! - integetett bájos mosollyal a lány.

-Szia... - ezt nem viszonozva, magát megerőltetve válaszolt Aladár. Majd Péter, aki már tegnap hallotta, mi történt, de csak pletykákból, intett a lánynak magabiztosan, hogy tűnjön el.

 -Szevasz, testvérem. Úgy elrohantál tegnap... mindenhol kerestelek. - szólt hozzá Aladárhoz. Ez idő alatt a lány már el is tűnt kissé csalódottan, mintha valamit akart volna még.

-Ha te is csak kamuból vagy a barátom, akkor inkább hagyjál. - mondta halkan.

-Hé-hé, nyugi, figyelj, mesélj, mi törté...

 -NEM BESZÉLHETÜNK másról, ha ennyire beszélni akarsz? - szavába vágott, kissé hangosabban.

-Nem! Csak engedd el.

-MIRŐL BESZÉLSZ, én teljesen jól vagyok.

-Hallod, nem azért, de nem én ordibálok...

-Jó! Ne haragudj, csak fáradt vagyok.

-Rendben, ha bármire szükséged van, szólj.

Délután lett, és a kollégium tetején ült egyedül, gondolkodott, és egyszerűen nem látott kiutat, még a holdnak is halovány fénye volt, a lány se bukkant fel úgy, mint legutóbb. Végül, mikor annyi lett az idő, mint tegnap, szomorúságában felállt és elindult a tető széle felé.

-Hé! - hangzott egy ismerős hang. - Péter.

- Meg fogsz fázni.

 -Miért vagy itt? - és Aladár leült, lábát lelógatva.

-Mondta a portás, hogy itt vagy, és hogy be kéne már zárni a tetőt.

 -Remek, perc és megyek, hagyd csak itt a kulcsot.

De Péter odament és leült mellé.

 -Holnap írunk matekból, ugye tudod?

 -Tényleg? - kérdezte olyan semmilyen hangnemben.

-Aha, szóval mi történt? Erre a kérdésre Aladár arcán valami fintor rajzolódott ki. Várt egy picit, hátha Péter feladja és egyedül hagyja, de nem így lett, emiatt megszólalt.

-Tudod, Tamara egy csodás lány, tavaly felnyitotta a szemem, mintha kulcsa lett volna hozzám. Megmutatta, milyen lehet bízni az emberekben, és most már nem tudom, mennyi igaz ebből, és így, hogy mindenki ismer, semmi értelme prób...

-Holnap megbuksz matekból, és még meg is fázol, ha itt maradsz. - vágott a szavába. - Gyere szépen... - felállt és nyújtotta a kezét, hogy felhúzza, de Aladár elfordította a fejét és kissé bosszúsan nézett maga elé.

Majd Péter leguggolt mellé.

-Figyelj, nem lesz jobb, ha megteszed, még nem értheted, miért... de most kérlek, gyere.

Majd bementek és bezárták a tetőt.