Elinor: Elrejtett dolgok

Epres Emma barátnőjével, Hannival keresték az előadásukat. Mindenhol végig olvasták a termek melletti névsort.

-Ez a miénk. – jelentette ki, majd kíváncsian végig nézte a névsort és – Lámpás Leo… - mondta félhangosan, kicsit meglepődve.

- Na mizu, hiányoztam? – Emma nem nézett hátra, csak lesütötte a szemét, pontosan tudva, hogy ő van mögötte és vigyorog a szenvedésén. Amint bement a srác, Emma barátnője felé fordult.

- Jól vagy? Nem nézel ki valami nyugodtnak… Meg amúgy is ki ez a srác? – kérdezte Hanni aggodalommal.

- Ő egy ismerősöm… - Leo az exe volt. Nem nagyon szeretett róla beszélni.

-Oh…  – Hanninak fogalma sem volt, hogy milyen „ismerős”, de nem faggatta csak átölelte. 

Leo úgy viselkedett mintha egy éve ide járt volna, akárcsak a lányok, pedig nem. Mégis minden fiúval kijött, sőt mindenkinél sikere volt. Mindenki körülötte volt, csak Emma és Hanni nem. De őket nem is annyira érdekelte, meg amúgy is egyetemisták tanulni kell, ráadásul ők fizették a saját lakásukat. Már tél volt, amikor Hanni épp hiányzott. Utolsó előadásuk után Leo és kisebb csapata pont mikor Emma kiakart menni a teremből megállította. Leo a kezét az ajtónak támasztva elé csapott. Emma meglepődve nézett.

-Hova-hova? – kérdezte barátságos mosollyal az arcán.

-É-én – kezdte dadogva, de erőt vett magán és folytatta – megyek haza, úgyhogy, ha megbocsátotok – és átbújt a keze alatt, de ekkor megfogta a felkarját és hátra rántotta. Emma a földön landolt.

-Na mi van, eperlevél, leestél az eperről? – kérdezte gúnyosan, az egész kis csapat gúnyosan huhogni kezdett, majd azért felé nyújtotta a kezét Leo. De ő felállt anélkül, hogy elfogadta volna és ki ment a teremből. Mindenki összenézett, kivéve őt, ő még mindig abban a pózban volt, hogy felsegítse, de már vigyor nélkül az arcán. Majd az ajtó felé nézett, ahol a lány kiment.  

-Sebaj tesó, ő kemény szívű, képtelen összejönni bárkivel is. Pláne nem egy ilyen alakkal, mint te… szóval na nem kell pánikolni. – nyújtotta a kezét pacsira, és ez Leo-t is kizökkentette a gondolataiból amiért épp akkor hálás volt és bele csapott.   

A lány a ház utcájába fordult be, amikor hirtelen falhoz lett lökve. Egy gyors mozdulattal beakart húzni, de megfogta az öklét és felemelte ezzel a falhoz szorította. Emma pánikolva kereste az arcát a sötét alaknak.

-Szia eperlevél, most mit fogsz tenni? – Leo volt az – Na jó, rövidre zárom – Borostyánszeme fenyegetően izzót, kócos, de rendezett haja megcsillant az utcalámpa alatt. Emma megnyugodott egy pillanatra, hogy egy ismerőse, de rájött, hogy ez sem jobb. Ugyanakkor ez kizökkentette a komfortzónájából.

-Elengednél előbb, kérlek – mondta menekülve a helyzetből, hunyorogva előre hajolt nyomatékosítva a parancs szerű kérést. De ő megtagadva csak még jobban oda szorította és ő is előre hajolt.

-Nem. – Emma sötét barna szeme, hirtelen megnyílt és aggodalommal töltődött el. Hosszú, szőke hajával neki dőlt a falnak.

-Szóval – kezdett bele újra a srác – ide figyelj, nem tudom mennyire esett le, de remélem felfogtad, hogy mindent tudok rólad és bármikor elmondhatom nekik. – Igaza volt, és sajnos volt bűne, ráadásul még Hanni sem ismerte ennyire. Emmában a gondolatok csak úgy cikkáztak. „Úgy sem meri” „De, ha mégis…” „Túl drámai ez a pillanat” „Kezd zsibbadni a kezem” „Most mit mondjak”.

-Mit akarsz tőlem? – kérdezte végül, csak annyira hangosan, hogy ő hallja

-Ne cáfold meg azt, amikor azt mondom, hogy belém vagy zúgva. – „Ennyi?” Gondolta a lány.

-Hát… - mondta volna, de közbe vágott

-Utolsó figyelmeztetés! Alku vagy kiderül.

-Jó, először is enged le a kezem, mert már nem érzem. Másodszor, ez mért jó neked? – már a mondat első felénél lerántotta a kezét. De a mondat második végére meg lett fogva a grabanca Emmának. Közelebb húzta, egészen magához, egy hajszál választotta el egymástól kettejük fejét és azt mondta:

-Nem a te dolgod. Alku vagy sem?

-Alku – azonnali válaszáért nem kapott köszönetet, csak egy birtokló csókot.  

-Szokj ehhez hozzá, ezt még egy párszor megteszem. – elengedte és elment.

Emma ugyanabban a pózban maradt, csak nézett előre, könnyek keletkeztek az arcán. Aztán körülnézett és rohant fel a lakásba. Becsapta az ajtót, neki dőlt majd lecsúszott. Hanni a konyhában sütögetett épp, de amint meghallotta az ajtót csapódni rohant is ki.  

-Te jó ég! Mi történt? – de Emma csak a hevesen kapkodva a levegőt, könnyek közt, egy szót nem tudott mondani. Érezte, hogy az élete kicsúszott a kezéből. Hanni érezte, hogy ezt nem most fogja meg tudni így csak vigasztalta.

-Semmi baj, Emma… Minden okés, már itthon vagy… - mondta neki miközben egy öleléssel dédelgette.

Egy héttel később. Mint az ikrek, olyan határozottan sétált be a két lány az előadásra.

-Szia – szólította meg egyből Emmát Leó.

-Szia… - Emma csak halkan válaszolt és leülve, elkezdte kipakolni a tolltartóját. De Leó maga felé fordította Emma fejét és megcsókolta. Emma csak lesütötte a szemét és folytatta a pakolást. De gondolatai másfele kalandoztak „mindenképp tennem kell valamit” „ez így nem mehet tovább”. Hirtelen hangos üvöltés hallatszott, az egész fiú banda őrjöngött az előző látványtól. Leo futott le üdvözölni barátait.

-Hallod tesó, ez meg mi volt? Hogy szelídítetted meg ezt a csődört?

-Nyugi skacok, nagyon egyszerű. Ellenállhatatlan vagyok. -Mondta büszkén Leo. -De ne aggódjatok egy hét múlva úgy kikosarazom, hogy nekem fog fájni.  

Hanni megragadta Leo vállát és teli erőből, ököllel arcon ütötte. Be akart neki még egyet húzni, de Leo jelzett Emmának és Emma egyből leállította.  

-Hé, nyugi - Hanni vissza ült a helyére és Emma is ment utána.  

-Az az, vonulj csak vissza! - hallatszott a tömegből. Hanni megállt, Emma utolérte, de ekkor Hanni megfordult és suttogva annyit mondott a fülébe:

-Nem tudom mi folyik itt, de ha nem teszel valamit, akkor vagy én teszek valamit, vagy nem leszel a barátnőm. - ezzel elsétált mellette a másik sorba. Emma teljes sokkba esett, de ekkor:  

-Hé, hé, semmi baj - nyugtatta Leo, aki a semmiből bukkant elő - Jól vagy? - Emma erre sírva fakadt, beletemetkezett a kezébe és a másikkal Leot lökte félre, miközben halkan annyit mondott:

-Még gúnyolódsz is rajtam?!

Leo megpróbálta megölelni, de ő csak húzódott el. A végső szót a fiúk mondták:  

-Gyere, nincs jó napja... hagyjad egyedül szenvedni. - Leo hallgatott a csapatra, de gondolatai nem hagyták nyugodni ,,Mi történt?" ,,Vajon elrontottam valamit?" ,,Várjunk... mért gondolkodom ezen?". Amint a fiúk elmentek, Emma oda rohant Hannihoz.  

- Kérlek ne haragudj - mondta könnyekkel a szemében  

- Most elnézem, de legközelebb nem fogom! - mondta megértően, de közben szigorúan.

Ezután csendesen telt a nap. Egészen délutánig. Bár a két lány egyszerre került haza, Emma elzárkózott a sarokba, csak a képernyő fényét lehetett látni a fején. Hosszú kutakodás után egy lányra talált Leo ismerősei közül, akit ő nem ismert. Viszont nagyjából vele egy idős volt, és a "tanulmányok"-hoz be volt írva a régi gimnáziumuk. Lakcímként minden helyen ugyanazt adta meg, így Emma úgy határozott, hogy egy levelet fog írni és reménykedik, hogy ő hozzá jut el. Azonban annak érdekében, hogy a szerzőt, tehát Emmát ne lehessen megtalálni, egy régi írógéppel írta, illetve a feladó címét az iskola címére írta. A levélben ez állt:

„Kedves Flóra!

Ez nem egy reklám és nem akarok hátsó szándékot, éppen ezért rövid leszek! Én Lámpás Leo egy régi, közeli ismerőse vagyok… és olyat tett, amit nem hagyhatok szó nélkül, éppen ezért viszont információt szeretnék kérni a te veled való kapcsolatáról. Ha nem teher szívesen fogadom, illetve, ha nem akarod, hogy ki tudódjon, hogy írtál biztosítalak a leveled elégetésében!

Üdv: valaki”

Egy hét telt el. Szerencsére a fiúk nagyjából békén hagyták, bár néha Hanni teljesen ki kelt magából egyes szívatásoknál, de Emma jelzésre mindig leállította. Egészen péntekig, amikor…

-Szia – szólt oda Leó Emmának és leült mellé

-Hello – Emma csak lehajtott fejjel várta mi lesz a következő megszólalás, ahogy szokta. De ezt meglátva Hanni oda szólt Emmának, hogy „hé!” erre felé fordította fejét. A következő percben egy pofont kapott Hannitól, amit Leo tompított egy picit.

-Ezt… - kezdte Emma, de közbe vágott Hanni

-Emlékszel mit mondtam neked? NE hagyd magad! Nem fogom végig nézni, hogy a barátnőmet kihasználják!

- Nem is kell! -szólalt meg a fiú banda egy tagja – Azt mondta ez, hogy csak egy hétig lesz vele, nem? – mutatott közben Leora, Leo csak nézett maga elé egy ideig. Gondolatai viszont elárulták, hogy nem akarja ezt csak itt hagyni, de büszkesége nem engedte szóhoz jutni. Így felnézett:

- Ugyan, te nem élvezed? – erre elkezdődött az előadás és szét szóródtak a teremben.

Délután váratlanul érkezet egy levél az igazgatóságra és egyből rátalált az, akinek jött, tehát Emmára. A levél elmesélte, hogy egyik télen mikor 20 centis jégcsapok lógtak az ablakokban, akkor ez a lány, Flóra, és Leo kicsit többet ittak és terhes lett a lány. Leo ezt nem tudta kezelni és bírósági ügy lett belőle. Azóta is fizetik a tartási adót.

Másnap Leoék, megint körbe vették.

-Ma már nem úszod meg! – jelentette ki Leo

-Ugyan mit? Senkit sem érdekelsz – szólalt fel Emma határozottan

-Ezt meg hogy érted?! – és már nyúlt volna Emma fejéhez, de Emma elhárította a kezét.

-Már mondtam. Hagyj! – ekkor Leonak a szemébe egy pillanatra a meglepődötséget lehetet észrevenni, majd Emmát csuklón ragadva kiráncigálta a folyósóra.

-Biztos ezt akarod? – fején látszott a csüggedtség és a harag egyszerre – Bármikor elmondhatom, hogy lefizetted a vizsgáztatót és így is alig jutottál be ebbe az egyetemre! Még ráadásul ki is rúgnának! – De Emma csak felnevetett és teljesen nyugodtan a szemébe nézve mondta:

-Szép, szép, jegyezd meg ne bántsd a gyengébbet, mert megtud erősödni! – Leo hátra lépett egyet – Tudok Flóráról… tudod milyen lenne, ha kiderülne? – Leon érezhető volt a félelem, kapkodta a levegőt, de sokáig szóhoz se jutott.

-Nem tudsz mindent...

-Valóban? Halljuk! - mondta Emma, de Leo csak csendben lenézett.