Hanny: A sátán kutyájának ügyletei

Sétál az ember élete alkonyán, nem tudván, mi vár rá ezen az éjszakán.

A hold fénye világította meg az utcák labirintusát, ahol egy fiatal férfi próbált szokásos útján hazajutni. Sáljába rejtette arcát és kabátjába burkolózott a hideg elől. A hazaút mindig csendes volt, hisz az utcán egy lélek se járt. Vagyis csak a főutcán. A sötétben az ördög leselkedett, vicsorgott az ártatlanra, míg pengéje mélyen bele nem temetkezett a fiatal férfi húsába, amint az a sikátor mellé ért. Az éjszaka nyugodt, a hold fénye megvilágította az utcát, amibe a bíbor folyadék ivódott az ártatlan testéből. Helyébe hideg levegő költözött.

Azt kínálom, miután lelked áhítozik, életed íródik és gyarapodik, de béklyó köt hozzám, melynek ára az elméd és lelked tisztasága. S ha egyszer véget ér életed nyakörved lánca a kezemben lesz.

Ez az utolsó, amit a fiatal hallott, amibe kétségbeesetten kapaszkodhatott, mielőtt kilehelte volna lelkét.

66 évvel később.

Egy városban az Isten háta mögött a sátán ördögei szabadon portyáznak, az angyalok ritkán látogatnak.

Egy rendőrőrsön találjuk magunkat, ahol a város utolsó igazsága leledzik. Holden felügyelő egy nagy halom papírral karjaiban igyekszik az iroda felé, ahol az ő drága főnöke töltötte mindennapjait. A fiatal tiszt, mint mindig udvarias és visszafogott, de most kócos, barna haja és kilazított nyakkendője egy hosszú éjszakáról árulkodtak. A papírhalomból szinte ki sem látszódva navigált végig az ismerős folyosókon. Végül beért az irodába, könyökével belökte az ajtót. Bent dolgozott a kapitányság legjobb detektívje. Legendák sorai keringtek példátlan pályafutásáról, pedig még csak pár éve került a városba és életkora sem érte el a negyven évet. Az íróasztalnál ült, az írógépén pötyögött, miközben eperleveles teáját kortyolgatta. Hosszú, fekete haja copfba fogva lógott vállán. Tetoválásai, melyek az egész testét fedték, kikandikáltak könyékig tűrt fekete inge alól. Felső gombjait kigombolta.

- U-uram! Újabb nyomra bukkantam! – mondja esetlenül az asztalra borítva a dokumentumok kötegét Holden.

- Talán az ábrára, ami szerint a gyilkos vadászik? – kérdezte érdektelenül Rafael, a nyomozó, fel sem nézve írásairól.

- Maga ezt honnan tudja? – pillantott rá Holden hitetlenkedve.

- Sok mindent tudok, amiben maga nem hisz – válaszolt egyszerűen Rafael.

- Megint a démonok? – kérdezte a fiatal tiszt és fáradtan Rafaellel szemben lévő fotelba süppedt.

- Tudja, de hát mégsem hiszi – mondta a nyomozó, miközben kivette a betelt papírt az írógépéből.

- Tudja, hogy vannak modernebb eszközeink, igaz? – szólt Holden, furcsán nézve rá.

- Maga is tudja, hogy vannak démonok, mégsem hisz nekem. – vágott vissza Rafael.

Holden egy pillanatra elhallgatott, majd sóhajtott:

- Hiába való vitatkozás, semmire sem vezet. És hiszek magának, ha elmondja, mi is történik.

- Drága barátom, őszinte leszek. Amióta az eszemet tudom, démonokra vadásztam és küldtem vissza őket a sátán markába. Ez, akire most vadászom, csak egy állat a sok közül. Egy korcs. Nem gondolkodik önmagától, csak ölni akar, más célja nincs. A sátán szava után megy és öl ártatlanokat, kiket nem véd kereszt. De bármennyire messze is küldi a gonosz, egy ponton túlra sose téved. Attól a ponttól ki tudtam számítani, hol van a csillag közepe. És még azt is megmondom, hogy ma este a Groove utca sarkát festi vörösre egy bárány vérével.

Erre Holden szemei elkerekedve merednek Rafaelre.

- H-Hogyan?

A nyomozó felkelt és a város térképére mutatott. – Először az Ashford utca, majd a Harrington körút, a Millstone telep és a Widow út – sorolta a helyszíneket, miközben fonalakat húzott egyiktől a másikig, míg egy befejezetlen csillagot kapnak, aminek hiányzó pontja a Groove utcában volt.

Holden nem hitt a szemének. Igaz volt, amit a nyomozó mondott. Elszörnyülködve bámulta a mintát, mielőtt felpattant volna:

- Most azonnal szólok az egységeknek, hogy ma este a Groove utcában járőrözzenek!

- Ne olyan gyorsan! – szólt rá nyugodtan a nyomozó – Az egységek a belvárosba mennek a Drowler lakóparkhoz, ott van a korcs tanyája. – közölte határozottan Rafael.

- És mi lesz az ötödik áldozattal? – kérdezte értetlenül Holden.

- Ha a korcs nem teljesíti be, amit a sátán kér, egy másik városban teszi majd ugyanezeket. Ha most nem öli meg az utolsót, akkor még többet öl majd. Csak a rituálé előtt léphetünk közbe és akkor is csak egy esélyünk van. Nem kockáztathatunk – szögezte le Rafael szigorúan.

A felügyelő kétségbeesetten rázta a fejét.

- Minden élet számít! Nem hagyhatjuk csak úgy magára a város polgárait! Meg tudjuk előzni! Én…el tudom intézni! – kiáltotta Holden, miközben idegesen közelebb lép a nyomozóhoz.

- Inkább rászabadítja egy másik városra a fenevadat? – vonta fel kérdőn szemöldökét Rafael.

- Meg tudom akadályozni! – morogta dühösen Holden.

- Maga olyan, akárcsak azok, akikre ez vadászik. Semmiben nem hisz, csak magát látja és elhiszi, hogy mindent a kezében tart. De még az érzelmei sem maradnak a kezében és ha így folytatja, az élete sem lesz sokáig. – figyelmeztette Rafael.

Ekkor a felügyelő megragadta a nyomozó gallérját és magához rántotta. Ajkaik összefonódtak a nyomozó legnagyobb meglepetésére. A levegő megfagyott körülöttük, ahogy télen az ereszből csöpögő víz szilárdul jégcsappá. De Holden hamar hátrált és elengedte Rafael ingét.

- Hittem magában, a döntéseiben, még a szívében is. De látom, a maga érdekeibe nem tartozik semmi az ügyein kívül. Semmi és senki. – Ezzel a kijelentéssel távozott az irodából. Egyedül hagyta Rafaelt, aki fáradt sóhajjal rogyott vissza székébe.

Aznap este.

Az esti csöndben az utcákat csak a közvilágítás óvja a sötéttől. A hold orcáját felhőkbe temeti. Az utcán egy gyanútlan alak számítva sétálgat. De a sátán már indítja gyalogját, ki hamar ledönti az alak számítását.

A férfi hamar a földre esett, miután teste több sebből vérzett. A fenevad pengéje egyenesen a bordái közé bújt. A korcs csak felnyalt pár cseppet a vörös folyadékból és sietve hagyta ott friss áldozatát. Ezt a köztér kamerái közvetítésével látta Rafael, aki most felügyelő társa nélkül ült egy rendőrségi autóban a Drowler lakópark egyik sikátorában. Várta a fenevadat, hogy jelét a testére varrathassa, a többi trófeája közé. Az hamar jött is, hisz a csillag bezárult, már csak egy rituálé kellett az átalakulásához. A korcs sietve tört be az egyik romos házba. A nyomozó magához vette vadászkését, Taurus 627-es forgótáras pisztolyát és a fenevad után eredt. Hosszú bőrkabátja súrolta a koszos padlót, ahogy a romladozó penészes falak szegélyezték az útját. A sötétségben állati tetemek körvonalait pillantotta meg, amint a patkányok és élősködők zabálták és pusztították tovább. A rothadó hús és a megszáradt vér orrát a grabancánál ragadta, de mivel már többször érezte a vas ízét és fojtó szagát, így zavartalan lépett tovább. Amikor az emeleti lépcsőkhöz ért, fent gyertyák fénye pislákolt. A lépcső nyikorogva nyögött alatta. Felérve a fenevad képe fogadta, amint egy sátáni kör közepén egy bárány beléből lakmározott. De a szörny hamar megérezte jelenlétét és vörösen izzó szemei a nyomozóba égtek. Testét szinte teljesen szőr borította, kezei karmokban végződtek, szája véres az imént fogyasztott nyers vacsorájától. Már nem volt ember, már rég nem volt több egy bábnál, mit a sátán pórázon vezethetett. Mint egy veszett korcs, úgy ugrott gondolkodás nélkül Rafael felé. A nyomozó a kését előrántva hagyta, hogy a szörny nyársra húzza magát. A penge könnyedén fúródott a fenevad mellkasába, de az csak dühtől vezérelve karmával Rafaelt érte, majd maga alá temette. A nyomozó a mellkasán vérző sebet nem érezve, saját karmait a szörny torkába meresztette. A fenevad tüdője ikreit a vér lassan kitölti, így hamarosan nem fog több levegőhöz jutni. Rafael ráérősen felállt, fekete szárnya kiszabadult hátából, megmutatva igazi valóját, miközben kezeiről csöpögött a vér. Ördög volt maga is, nagyobb, mint bármelyik, akivel eddig dolga volt. Most csak lihegve nézte, ahogy a szörnyből az élet távozott. Mikor ismét emberré változott, gyors lépteket hallott a lépcső felől. Ahogy megfordult, Holden felügyelővel találta szembe magát. A fiatal felügyelő csak lihegett, majd szeme körbejárt a helyszínen és megállapodott a megsebesített Rafaelen.

- Te jó ég! Jól van? – sietett aggódva a nyomozóhoz.

- Természetesen. Ez semmiség. – Rafael szétnyitotta a szakadt ingét, ami alatt a sebei lassan összeforrtak – Ugyanezt akartam kérdezni magától…

- T-Természetesen jól vagyok! – vágta rá egyszerre a felügyelő. – Miért ne lennék?

- Talán, mert korábban olyan hevesen viharzott ki az irodámból – felelte Rafael közelebb hajolva.

A felügyelő csak lehajtotta a fejét és megfeszült.

- Igaza volt. – motyogott halkan.

Rafael csak felemelte Holden állát, másik kezével pedig az oldalához ért a felügyelő kabátja alatt. De mielőtt bármit is mondhatott volna, megérezte, hogy az ingén keresztül valami a kezére szivárog. Lepillantott és észrevette az ujjaihoz tapadt vörös folyadékot. Hirtelen minden összeállt.

- Maga…Maga volt az ötödik – suttogta csalódottan. – Elfogadta, amit én is, ugye?

Holden csak lesütött szemét és csendben áll Rafael előtt, de aztán előhúzta pisztolyát és rászegezte.

- Sajnálom. – mondta, majd meghúzta a ravaszt.

A golyó Rafael mellkasába fúródott, esélyt sem adott sem válaszra, sem életre, így elkárhozott lelke a pokolra szállott. A felügyelő könnyekben kitörve eszmélt rá, hogy mit tett. Bűntudata most golyó képében szállt fejébe és lelke utolérte Rafaelét a pokolra menet.

Űzi egymást most is e három, életen, s halálon, szenvedésen és megbánáson. Alkujuk miatt most is égnek, sorsukat csak maguknak köszönhetnék meg.