Hanny: Rések

Valahol, egy másik világban, amely kietlen és kopár, benne létezett egy vidámpark, ami menedéket és szórakozást nyújtott a Pusztaság közepén. A Carrousel Illusions az egyetlen pont, ahol nem érvényesültek a Pusztaság bomlasztó hatásai. Az itt dolgozók nagy része nem volt más, mint szörnyek vagy különleges tulajdonságokkal rendelkező mutáns lények. Ezek szórakoztatták a közönséget, akiknek elégedettsége volt a legfőbb érdekük. Ez volt az első és legfontosabb szabály. Az előadások ugyanolyanok voltak, mind felépítésükben, mind hangulatban. Semmi sem változhatott, amíg az alapító azt nem mondta. Ez volt a második szabály. Az egész park felügyelete és üzemeltetése egyetlen emberre hárult a porondmester személyében, akinek neve Maevrick. Egy fiatal, hollófekete göndör hajú ifjú, ki kezében tartotta az irányítást, de nem emelhetett kezet a szörnyekre, ez volt az ő harmadik szabálya. Rajta állott a világ szeme és a közönségé, aminek megfelelni kényszerült. 

A vidámpark estére elcsöndesedett, de mintha szemek figyelték volna, akárcsak a nézők nap közben. A szörnyek nagy része a ketrecében elcsendesedve pihent, de közülük egy még mindig ébren feküdt. A műsor fő attrakciója, aki egy élő porcelán balerinaként szerepelt a műsorban, még mindig nyitott szemmel ült az öltözőjében. Egy vékony pántú, fehér balerina ruhát viselt, szalagos balettcipővel. Porcelán testén látszottak karjain és lábain, ahol részei összeillettek, akár egy élő bábnak. Csendesen a tükörben szemlélte díszes maszkkal borított arcát és barna, kontyba tűzött haját. Tükörképe ugyanolyan üresen és élettelenül nézett vissza rá, mint amilyen teste valójában volt. Egyszer csak kintről egy lágy dallam hallatszódott, mintha körtemuzsika lenne. Lassan felállt a fésülködő asztaltól, végtagjai kattogtak minden egyes mozdulatánál. Az ajtón kinézve látta, hogy a körhintán világítottak a fények. Kíváncsian félrehajtotta a fejét, nyaka minden mozdulatnál reccsent, majd elindult felé. Néhány méterre a körhintától, mikor meglátta Maevricket, amint a körhintán állva. Az egyik oszlopának támaszkodva bámul a semmibe, miközben a körhinta csak forgott tovább. Fekete fürtjei az arcát keretezték, karikás szemeit elérve. Inge felső gombjai kigombolva, felette elegáns mellénye lazán lógott, míg alul nadrágja gyűrődött a csizmája felett. Monoton körforgásában megváltozni látszott valami, mikor feltűnt számára a balerina jelenléte. 

- Nincs látogatás, mégis kint vagy. – közli Maevrick egyszerűen, folytatva az útját a körhintán. 

- Nem tudtam aludni és ekkor hallottam a körhintát. – válaszol monoton hangján a lány. 

- És mi az oka ennek, ha érdeklődhetnék? – kérdez már érdeklődőbben a porondmester. 

- Amiért a körhinta most forog. – magyarázta egyszerűen. 

Ekkor Maevrick leszállt a körhintáról és közelebb lépett – És ez miért van szerinted? 

- És szerinted miért van ez az egész? – kérdezett vissza a balerina. 

- Mert az emberek akarják – vágta vissza a porondmester – Mi másért jönnének el? 

- Eljönnek? 

- Ne légy bolond, hisz nekik táncolsz minden átkozott nap. – felelte már ingerültebben a fiú. 

- Nekik, de nem értük. – válaszolt egyszerűen a lány. 

- Ez mit jelent? Mi másért táncolnál ezen a színpadon, ha nem a közönségért? – tűnődött Maevrick. 

- Nem tehetek mást. Ő erre teremtett. Hogy kívülről ragyogjak és csodálhassanak. De ez csak dísz a szemnek, ami a lelkekhez már nem jut el. – magyarázta el a balerina. 

- Szóval te úgy táncolsz, ahogy ő mondja? Semmi érzelem vagy szenvedély? – érdeklődött a fiú. 

- A külső van a szemlélésért, de ez nem korlátozza, hogy belül érezzek. A lelkem nem tartozik egybe a fizikai valómmal. 

- Akkor a porcelán alatt valami más lakozik? – faggatta tovább Maevrick. 

- Az az igazi mivoltam e hűvös díszlet nélkül. – közölte monoton hangján a lány. 

- Láthatom? – kérdezte végül izgalommal vegyes reménnyel. 

- Ahhoz először a vázamat kellene eltörned – mondta ki végül a balerina. 

Mikor ez elhagyta a lány ajkát, Maevrick szótlanul nézett rá. Elméje nem tudta befogadni a gondolatot, amit az imént olyan semlegesen és kimérten mondtak ki. 

- De…ezzel nem ölnélek meg végleg? – hitetlenkedett a porondmester. 

- Nem. Csak kettéválnának a létezésem elemei. Az egyik lehet a másik nélkül és fordítva. 

- Akkor…mégis mi maradna? 

- A lelkem. – felelte a balerina pragmatikusan. 

Maevrick kíváncsisága erősödött, de aggodalmait sem hagyhatta figyelmen kívül, hisz tudta mivel járna, ha tényleg megtenné. Kételkedve bámult le a földre, érzései hullámként csapódtak mellkasára, egy nehezedő érzésként csiklandva benne. Végül felnézett a porcelánmaszkra. 

- Mit tennél, miután megtenném? Elmennél? Más testet keresnél? Vagy talán lélekben járnál köztünk? – firtatta a porondmester. 

- Veled lennék. – válaszolta egyszerűen a lány. 

- Én már nem maradhatnék ezután. Oda is velem jönnél? 

- Magaddal vinnél. Nem is lehetne másképp. 

- Drága balerinám…Miért rám helyezed e döntés súlyát? A kezeim kötöttek és remegnek, mikor felelősségemre gondolok. – ismerte el félelmét a megtorlástól a fiú. 

- Talán nem te kérdezted a szabadság árát? Nem te keresel a körhinta monotonitásában nyugalmat? Nincs eleged még ugyanabból a színjátékból? – faggatta a lány egyenes, nyugodt hangján. 

Maevrick felsóhajtott, kezei ökölbe gömbölyödtek törzse mellett. A pillanatok csendjét a porondmester törte meg, mikor botjáért nyúlt, majd a balerina mellkasához tartotta a hegyes felét. 

- Biztos nincs más megoldás? Más kulcs a szabadulásra? – kérdezte bizonytalanul, kis reménnyel másik válaszban. 

- Ha lenne, nem lennénk itt. – válaszolt határozottan, nyugalommal a hangjában. 

Maevrick lassan mély levegőt vett, szíve vágtató ló patkójaként dobogott bordáihoz. 

- Kettőnkért. – ekkor botja a balerina mellkasába fúródott, feltörve a gyönyörű vázat, ami darabokra hullott szeme láttára. A darabok a földre koppantak, de közülük egy kis fénylő gömb szállt ki. A porondmester szeme elkerekedett, pár pillanatig csak bámulta a kicsi fényes alakzatot, majd érte nyúlt, gyengéden a tenyerében tartva. 

- Hireth? – szólongatta, ami a lányból maradt, de válasz nem jött. 

Helyette homály borult a vidámparkra szűrke füst képében. Megtudta. Egy mély, tekintélyt parancsoló hang szólt fülében, amit túl jól ismert. 

- Nem hittem, hogy végül megteszed. – jelentette ki a hang szigorúan. 

- Uram…Én… – kezdte volna a porondmester remegőn, de a hang félbeszakította. 

- Tudtad a szabályokat, ismerted a következményeket és most viselheted azokat. – felelt teret nem engedve a Rendező – Hozd helyre a csorbát, amit okoztál, aztán visszatérhetsz. 

- De…hogyan? – esedezett a könyörületért a fiú. 

- Azt csakis te tudhatod, hogy számodra mi a helyes. – magyarázta a hang. 

Mielőtt Maevrick tovább kérdezhetett volna, a füst lassan eltöltötte légcsövét és elbódította eszméletét. A sötétség fénybe derengett, mikor szemei végre kinyíltak. A Pusztaság pora borította őt. Hirtelen felült és kétségbeesetten nézett körbe a végtelen földeken, míg szeme megakadt valamin. Hireth lelke, a kis fénylő gömb képében a lábához bújva pislákolt. Gyorsan a kezébe fogta és mellényébe rejtette, ezzel próbálva védeni a sivatag bomlasztó hatásai elől. Mivel nem tudott mást tenni, elindult előre, bár maga se tudta merre. A szél egyre csak sodorta a port és a homokot arcába és lába meg-meg csúszott a laza talajon. A percek órákká folytak, ahogy tovább vonszolta magát az ismeretlenbe, egyedül a kis fénylő alakzatba kapaszkodva, ami Hirethből maradt. Hitte, hogy a lány továbbra is vele van, mégha csak ebben a világító labda formájában is. De ez a hit omladozni kezdett az idő múlásával, akárcsak ő maga. Bőre foltokban hámlani kezdett és lassanként lebomlottak a húsáról, hiányosan és fedetlenül hagyva egy részét. Útja során viszont talált dolgokat: ruhadarabokat, csontokra száradt pikkelyeket és különféle szörnyek darabjait, amiket a Pusztaság még nem emésztett fel. Hamarosan talált madzagot és tűt is és egy kétségbeesett gondolat ötlött reményvesztett elméjébe. A talált anyagokkal és maradványokkal megfoltozta saját hiányos bőrét. Így haladt tovább a poros, végtelen földeken. 

A feladás gondolata áldottnak tűnt már, mikor egyszer csak kiért a Pusztaságból egy üres, fekete térbe. Hirtelen fények kezdtek felvillanni körülötte és mindegyik egy ugyanolyan balerinát ábrázol, mint amilyen Hireth volt. Mindegyik üres tekintettel, teljesen mozdulatlanul áll, más-más testhelyzetben állva. Ekkor felmerültek benne a Rendező szavai, miszerint helyre kellett hoznia, amit elrontott. Elővette Hireth lelkét és lassan az egyik balerinához sétált és éppen bele akarta tenni a kicsi fénygömböt, de az pislákolni kezdett és mocorgott. Ez egy néma tiltakozás volt az ismerős forma ellen, amire Maevrick hamar rájött. Fáradt lelke fájt, amint arra gondolt, hogy Hireth ismét csak egy dísz lenne azon a színpadon. Lenézett a kezében tartott csöppnyi lélekre, majd ismét körbenézett, más megoldásért. Szeme egyszer csak megakadtak egy kis halovány rózsaszín virág, minek szírmai bontatlanok az itteni homályban. A porondmester odalépett a kis növényhez, majd ismét a fénylő gömbre nézett. Végül a lelket a virágnak adta. A növény befogadva azt szírmait bontogatta és pislákoló fényt vetett a környezetére. A fiú halványan elmosolyodva figyelte, de a hang ismét szólította. 

- Vesztettél, ahogy ő is. – jelentette ki tekintélyt parancsoló hangján, majd esélyt sem adva Maevricknek a füst ismét elragadta. A kis virág fénye kialudt, szírmai hullottak és tovább a földön sorvadtak. 

A vidámpark másnap újra nyitott, de a műsor már más volt. A fő attrakció már nem egy tánc lett. A függöny gördült, a színpadon fények fedik fel Maevricket, kit most láncra verve, rácsok mögül nézték hamis mosollyal és örömmel telt tekintetek.