Józsa Izabella: A lakóház rejtélye

Ősz, hosszú hajam a vállamra omlott, a tükörbe néztem, ráncaim az arcomat barázdálták. Eszembe jutott, mennyi esztendőt hagytam már magam mögött. Pontosan hetvenkilencet.

Elméláztam az évek fölött most, gyermekkorom tovaszállt, de a húszas éveim mindig a kedvenceim lesznek. Nagyon szabad voltam, stoppolva átutaztam szinte egész Ázsiát, ennek hatására lettem buddhista. Éltem óriásteknősök testközelében, simogattam delfint. Háromszor is léphettem ki menyasszonyi ruhában a templomból. Egyszer huszonkét évesen, egy indonéz férfival, majd harminchat évesen drága férjemmel, akitől később elváltam, majd harminc évre rá újra összekötöttem az sorsomat. Igazán rendkívüli életem sokkal kalandosabb volt, mint bárkinek, akit ismerek. Ezért minden nap hálát adok a Megvilágosodottnak. Eszembe jutott a sok-sok év, amit a hátam mögött hagytam, annyit tudnék mesélni, de óóó, akkor feltartóztathatatlanul elfogna a hiányérzet, a vágy! Akkor pedig soha nem érek el a Nirvánába. Ezért sem tehetem.  

Leültem az asztalhoz, az eperlevél teámat kezdtem kortyolgotni, amit a megfázásomra készítettem. Ahogy ittam, mintha minden homályba borult volna. Vihar kerekedett, süvített a szél, olyan zabolátlanul csapkodta a kinti fát, mint valami ragadozó állat. A nyitott ablakon bevert a hirtelen jött zápor. Irtózatosan félek a vihartól már gyermekkorom óta. Egyre erősebben szorítottam a bögrét, remegett a lábam, majd pillanatok múlva az egész testem.

Erőt vettem magamon, és az ablakhoz óvatoskodtam, hogy bezárjam. Ekkor váratlanul egy sárga bumeráng süvített be a lakásba, és leverte a falról megboldogult férjem arcképét! Egy banán!

Az erkélyen figyelmes lettem egy alak mozgására: biztos ő volt a merénylő! Halállal lakoljon! De mire odarohantam, hogy jobban megnézzem magamnak, már híre-hamva se volt.

Befutottam a halószobámba, ahol egy Buddha-oltár állt. Letérdeltem elé, és két kezemet összetettem:

— Szent Buddha, űzd ki az ördögöt a lakásomból!

* * *

— Nézd, Fecó! Találtam egy üveget!— hívtam be barátomat a konyhába.

Ahogy kinyitottuk, megcsapott az ital szúrós szaga.

— Ez csakis pálinka lehet!— kiáltottunk örömünkben szinte egyszerre.

Megfogtam az üveget, és jó nagyot kortyoltam belőle. Még sose ittam alkoholt, és csak magamnak vallottam be az igazat: undorító íze volt. Még a barátomnak sem mondtam, hiszen ezt csinálják a nagyok is, ettől éreztem magam igazán érettnek. Noszogattam hát Fecót, hogy kóstolja meg ő is. Meghúzta az üveget, de majdnem kiköpte az egészet, annyire kaparhatta a torkát.

Hamarosan mindkettőnknek jócskán megeredt a nyelve.

— Annamari annyira szép, okos és ráadásul egyszer el is vert szkanderben, pedig én vagyok a legerősebb az osztályban, — kezdte a barátom, — nagyon tetszik…, sőt ki merem mondani, hogy SZERETEM!!

Ezen a ponton felkiáltott, de a felhőtlen mosolygást még mindig nem hagyta abba.

— Nem június 14-én van a szülinapja? Mert megnézhetnénk a nagyim újságában, hogy mi a horoszkópja. – Fecó elhelyezkedett egy párnán, engem figyelt, mint aki képes minden egyes szavamat megjegyezni.

A helyes oldalra lapoztam: Ikrek.

— Általánosságban kettős jellem, egyszerre idealista és realista is. Vonzza a szerelem, — ezen a ponton Fecó vigyorogni kezdett, — a tudomány és a szórakozás. Az Ikrek élete szerelmének a csillagjegye a Vízöntő.

— Én vagyok a szerelme, hiszen nekem ez a csillagjegyem! — kiáltott fel szinte önkívületben.

— Szerencsenapja a kedd, legfőbb jellemzője, hogy szeret flörtölni.

 Barátom felállt a helyéről, széttárta  a karjait és forogni kezdett, mint valami ittas hősszerelmes.

Aztán hirtelen betört az ablak, amitől mindketten összerezzentünk. Nem tudom, honnan, talán a falakból jött egy ádáz hang: “Szeret flörrrtölni!!!”

Olyan volt, mintha maga az ördög mondta volna vissza gúnyosan a szavainkat. És vérfagyasztón rikácsolva folytatta: “Idealista és rrrealista is!!” Befogtuk a fülünket, de így meg olyan volt, mintha belülről, a félelemtől kiüresedett koponyánkból jönne. Összebújtunk, de ez sem segített, félelmünkben már csak sikítani volt erőnk. De úgy, ahogy a torkunkon kifért!! Bemenekültünk a fürdőbe, de ott is hallottuk. MAGA AZ ÖRDÖG KÖLTÖZÖTT BE A LAKÁSUNKBA!!! EZ A HÁZ ELÁTKOZOTT!

Ha sose hallgatott volna el a hang, meglehet, hogy ott őrülünk meg.

* * *

A bukott író: ez vagyok én, a bérházban is így hívnak. “Elemér, a bukott író.”

Itt minden szar: a lakás, a víz, az áram, ami sokszor nincs is, meg a többi lakó is baromi elcseszett, főleg az a hogyishívják… nem is érdemli meg, hogy bárki megjegyezze a nevét. Megvan, azt hiszem, Zekőnek hívják, igen. A kezem a fekete Royal írógépemet simogatta, még a paradicsomi Ádámtól örököltem, hiszen ő a felmenőm volt. Simogattam a gépet, hátha ihletet nyerek tőle, de semmi!! Már tizenöt éve semmi, még egy nyamvadt novellát sem tudok kipréselni magamból! Ezért vagyok egy szar, bukott író. Bukott író, bukott karrier, bukott élet! Ez az emberi beteljesülés. Ezért tilos, hogy valakinek álmai legyenek és vágyai. Idejutottam én is, Budapest legszegényebb, legputribb kerületébe. Egy bérházba, kriptaszökevényekkel, vesztesekkel körülvéve. Ezt nevezem életszínvonalnak, így kövessék az emberek az álmaikat! Úgysem teljesülnek, és mindig ide jutnak a művészek!

“Ó szerelem, ó költészet, ó szépség!!” — sóhajtoznak a bolondok. “Carpe diem” meg “Odi et amo” — mondogatják, amíg el nem cseszik az életüket.

“Életünk elrontása egyetlen elidegeníthetetlen jogunk.” Mekkora igazság, mintha én mondtam volna.

Egy dolgot tudok tűrhetően csinálni: egy zamatos zöldséglevest. Jobb napokon hús is kerül bele, de most arra nem telik. Az erkély felé indultam, hogy behozzam a tegnap vásárolt, leértékelt zöldségeket, de az erkélyajtóban földbe gyökerezett a lábam: valaki szétdúlta a zöldségesládát!!! A zellergumó megcsócsálva és kiköpve, a jégcsapretek félbetörve, az uborka széttaposva hevert szanaszét. A paradicsom vére felkenve a falra! Csak a foghagymafüzér maradt érintetlen.

Ki mászik fel egy első emeleti erkélyre, hogy meggyalázza egy bukott író szerény javait? Vagy iderepült? És miért nem nyúlt a fokhagymához?  

— Csakis egy vámpír lehetett! — támadt fel bennem fiatalkori, mesékre, varázslatra áhítozó énem.

* * *

   A lepukkant bérház összes lakója összegyűlt ezen a szerda délután. Ott volt a lakóbizottsági elnök: Zekő, a bukott író: Elemér, Misi, a tizenkét éves fiú a nagymamájával, a buddhista idős nő a másodikról, és még sokan mások. Zekő megnyitotta a gyűlést:

— Köszöntök minden egybegyűltet itt, a legfontosabb lakógyűlésen! Több, súlyos panasz érkezett hozzám az elmúlt napokban, többen állítják, hogy betörtek a lakásukba, merényletet követtek el ellenük. Felszólítom a vádat, vagyis azokat, akik panaszt tettek…— ezen a ponton többen belekiabáltak, hogy “Zekő, nem a bíróságon vagyunk!”

Miután mindenki beszámolt a történtekről, Zekő folytatta: — Namármost nehéz küldetés áll előttünk. Tervem az, hogy meglessük a bűnözőket, és közös erővel elkapjuk a grabancukat és átadjuk őket a rendőrségnek.

Pár óra múlva a társaság tagjai a lakóház különböző pontjain helyezkedtek el. Egyszerű stratégiát választottak: magukhoz vettek minden fegyvert és lesben álltak, hogy a menetrend szerint este megjelenő ellenséget bekerítsék.

De ami valóban történt, arra ők sem voltak felkészülve. Amint lenyugodott a nap, a közeli állatkertből megszöktek az állatok! Cerkófok, papagájok, pézsmapockok tűntek fel a ház különböző szegleteiben. Ők ijesztgették halálra a lakókat!

Zekő és csapata vette először észre a betolakodókat. Úgy megijedtek tőlük, hogy csoda, hogy ki nem menekültek a világból! Sokan meghátráltak és volt olyan is, aki elfutott és bezárkózott a lakásába, majd a kukucskáló lyukon keresztül figyelte az eseményeket. De a bátor Zekő kitartott, és nekiszegezte a gereblyéjét egy csapat mosómedvének, akik ugyanúgy megijedtek, mint az emberek.

— EZ A HÁZ ELÁTKOZOTT! — kiáltozott Misi nagymamája, özvegy Herényi Tiborné.

Sokan egyet is érthettek vele, mert miután kiűzték az állatokat, többen elköltöztek békésebb vidékekre.

Az állatkert vezetősége felülvizsgálta és megszigorította biztonsági előírásait. A lepukkant bérház közös kasszája kicsit meghízott, mert a hírekben is megjelent a történetük, az önkormámyzattól rendkívüli támogatást kaptak, és ezt a pénzt arra fordították, hogy felújítsák kicsit a házat.

Elemért megihlette a történet és írt róla egy novellát, amit sikeresen publikált is. A címe: A lakóház rejtélye. Azóta új fordulatot vett az élete, korábban megjelent és méltatlanul elfeledett műveit felkapták, eseményekre járkál díszmeghívottként, és Zekővel is barátságot kötöttek. Misi pár hónap múlva összejött Annamarival, és felnőttkorukra egybekeltek. Minden jó, ha a vége jó.

Így fejezem be a novellámat én, a bukott író.