Kelemen Blanka: Téboly

A folyosó dohos volt és sötét. A kis ablakon bejutó kevés fény megcsillogtatta a port a levegőben. Hosszú sötétkék szőnyeg futott végig a padló. Az ajtót rajta az arany huszonkettes számmal a folyosó végén találtam meg. Elfordítottam a kulcsot a zárban és a szobába belépve megreccsent a padló a lábam alatt. Becsuktam magam mögött az ajtót, bőröndömet a bejárattól nem messze fekvő ágyra helyeztem. Azt megkerülve a bordó bársonykanapé felé indultam. Ujjammal végigsimítottam a mahagóni fiókos szekrényt az ággyal szemben. Megálltam az ablak előtt, elhúztam a fehér csipkés függönyt és kipillantottam a borult ég alatt fekvő városra, majd lerogytam a kanapéra. Fejemet a két tenyerem közé fektettem és egy nagyot sóhajtottam. Hátra dőlve a kanapén körbe néztem a szobában. A szemközti falról  vagy öt fekete-fehér, keretbe zárt idegen bámult vissza rám. Az ágy fölött egy olajfestmény lógott, rajta egy nő fehér ruhában meggyötört tekintettel mustrált engem. Benyúltam az öltönyzsebembe és kivettem egy kis noteszt meg egy töltőtollat, rajta arany eperlevelekkel.

„ A vonat út után, a fogadóba érkezve még nem tapasztaltam a hallucinációkat, amelyeket az orvos a stresszes életmódom tüneteinek tanúsít. Lehetséges, hogy egy hétvége távol a megszokott körforgásomtól tényleg jót fog tenni.”

Amikor a pontot a mondat végére helyeztem, a folyosón álló ingaóra hetet ütött. A hátam mögül pedig egy a falakat is megrengető mennydörgést hallottam. A villámlás fénye megvilágította a szobát egy pillanatra. Az ijedtségtől kiejtettem a tollam a kezemből. Éppen letérdepeltem a földre, hogy kihalásszam a kanapé alól. Amikor valaki kopogott az ajtón. Felegyenesedéskor fejemet bevertem a fa kartámaszba, így homlokomat fogva ténferegtem ki a bejárathoz. A kukucs lyukon kitekintve viszont nem láttam senkit. Kitártam az ajtót és egy alacsony növésű személyzeti dolgozóval álltam szemben.

-          Uram, van egy telefonhívása. – mondta az öltönymellényes férfi.

-          Rendben, köszönöm.

Becsuktam magam mögött az ajtót, majd követtem a szobafiút végig  a folyosón. A zuhogó eső verni kezdte az ablaküveget és az épület falait. A hideg végig futott a hátamon és a vállaim megremegtek. Megtorpantam a lépcső tetején, amikor egy ajtó hangosan becsapódott a folyosón. Hátra fordultam és ekkor megint lesújtott az égiek haragja.

-          Jól van, uram? – kérdezte az inas.

-          Igen, persze. – mondtam bólogatva.

A lobbiba érve a recepciós pulthoz siettem, ahol egy idősebb dolgozó, akinél korábban átvettem a kulcsot, a hívást tartotta nekem. Furcsa grimasszal az arcán átadta a telefont, majd visszatért az írógépéhez és folytatta a gombok erőszakos csattogtatását.

-          George! Végre, hogy elértelek! Ez a hely egy kész káosz nélküled. Egy napra mész el és máris beüt a mennykő. Tudom, elutaztál, de sürgősen szükségünk van rád! Hatalmas gubanc van és ha időben nem érsz vissza, a cég akár milliókat is veszíthet. – fröcsögte a főnököm a telefonba.

Nagyot sóhajtottam.

-          Én… - kezdtem volna bele a mondandómba, de egy jól irányzott villámlás odakintről megszakította a vonalat. A fogadó teljes sötétségbe borult.

-          A hétszentségit! – kiáltotta az öreg és öklével a pultra csapott, amitól az írógép megcsendült. Dühösen matatni kezdett a fiókokban. Kirántotta az egyiket és próbálta kitapogatni tartalmát a sötétben. – Elkapom a grabancát annak, aki elrakta innen a gyufáimat! – mérgelődött, majd a falat fogva megkereste a személyzeti szobába vezető ajtót és eltűnt.

Ahogy kilépett a helységből, a fények pislákolni kezdtek, de újra kialudtak. A telefon, amit még mindig a kezembe tartottam, recsegő hangokat hallatott. A fülemhez kaptam. Szakadó beszéd jött a vonal másik végéről és egy mély hang azt mondta: Sehol…biztonságban…végül lecsap…villáma.

Megrémülve lecsaptam a kagylót. Az öreg ekkor tért vissza gyertyákkal és egy gyufás dobozzal a kezében. Lerakta a holmit a pultra, majd hozzálátott meggyújtani őket.

-          Elnézést! Maga szerint van bármilyen mód, hogy eljussak a vonatállomásra? – kérdeztem a zsémbes recepcióst, de mielőtt választ kaphattam volna, valaki nagy lendülettel kitárta a fogadó bejáratát.

-          Jerry, te hol az ördögben voltál? Neked nem az ajtókat kellene olajoznod? – az idős úr a csurom vizes, látszólag jégcsappá fagyott fiú felé fordult.

-          A  főnök elküldött a postára és visszafelé elkapott a vihar. – mondta a fiatal fiú reszketve, miközben beljebb lépett, patakokat hagyva maga után a padlón. – Egy lélek sincsen odakint, csak valami ballonkabátos fószer járkál a környéken, aki sikeresen belém is jött, amikor kilépett a telefonfülkéből. Az utcákon ömlik a víz. Csoda, hogy nem vitt el engem az ár. Az egész városban elment az áram. És azt halottam, egy hatalmas fa dőlt a sínekre a városból kifelé menet. Egyhamar nem mennek a vonatok sehová, az biztos. – tolmácsolta a híreket Jerry.

Dühödve felkaptam egy gyertyát az asztalról és a mosdó keresésére indultam. A lobbiból nyíló koromsötét folyosóra indultam. A gyertyával megvilágítottam a terepet és a mosdó ajtajára találtam. Éppen amikor beléptem volna, kopogást hallottam a szemközti ablakon. Megfordultam és egy emberi alakot kirajzoló árnyat pillantottam meg. Az arca sötétségbe borult, vonásai rejtve maradtak. Egyre erőszakosabban kopogott, majd egy nagy villámlást követően eltűnt. Gyorsan bezárkóztam a mosdóba. A falnak támaszkodva mélyeket lélegeztem. A zakóm zsebéből elővettem egy apró pirulás üveget és lenyeltem egy tablettát.

A mosdóból kilépve világosságot láttam a fogadó étkezőjéből. Éppen csuktam be az ajtót, amikor valaki megköszörülte a torkát mögöttem. Megfordultam és egy vörös hajú férfi állt velem szemben, majd elnézést kérve bement a mosdóba.

Az étkezőben a kandalló és pár gyertya megvilágításában ült a szűk számú személyzet a recepcióssal, Jerryvel és a szobafiúval. Egy lenyalt fekete hajú úr állt előttük, aki minden bizonnyal a fogadó tulajdonosa volt. A helyiség sarkában egy idősebb hölgy ült, látszólag unott arccal, a vendéget egyikeként. Nem messze tőle egy másik vörös hajú férfi foglalt helyet, aki ijesztően hasonlított az úrra, akivel a mosdónál találkoztam. Homlokomat ráncolva leültem egy székre és a társaságot figyeltem. Hamarosan megjelent a vörös hajú  férfi az ajtóban és leült a másik mellé. Ekkor világosodtam meg, hogy ikrek.

-          Kedves vendégek! Ha megtisztelnének a figyelmükkel, szeretnék pár szót mondani. – szónokolt a tulajdonos. – A vihar miatt a fogadót elhagyni igen csak veszélyes, ezért szeretném megkérni magukat, hogy maradjanak házon belül. Az esőzés sajnos más kellemetlenségeket is okozhat, mivel mint egy tavalyi nagy zuhé után kiderült, a fogadó tetőszerkezetén lyukak találhatók, amiket még nem állt módunkban foltozásra bocsájtani. Ezért meglehet, hogy az este folyamán vízcsöpögést tapasztalhatnak a mennyezetről…

Ekkor a fogadó egy távoli szobájából jövő csattanás, majd üvegcsörömpölésre lettünk figyelmesek. A tulajdonos ijedt arckifejezéssel pillantott a teremben lévőkre.

-          Ez vajon mi volt? Bocsássanak meg, de ezt sürgősen meg kell tekintenem. – fordult a vendégek felé. – Jerry! Gyere velem!

-          Igen is főnök! – mondta a fiú.

Jerry és a tulaj után sorban hagyták el a személyzet tagjai a termet. Lassan az idős hölgy és az ikerpár megrémülve a szobájuk biztonságába menekültek. Egyedül maradtam. Egy darabig nyugtalanul üldögéltem a nyomasztó csendben, amikor az étkező egyik ablakán újra kopogtatást hallottam. Ijedten felpattantam. A hang egyik ablakról a másikra haladt, kisérve őt az árny, amit az imént láttam. Hamarosan elérte az utcára nyíló ajtót, ami rángani kezdett. Egyszer csak lassú nyikorgással kinyílt. Lélegzet visszafojtva néztem, de senki nem lépett be ezért futásnak eredtem. A homályos folyosón át a lobbiba értem. A bejárati ajtó mindkét szárnya sarkig nyitva állt. Bezuhogott az eső és süvített a szél. Szívverésem egyre gyorsult, ahogyan futottam fel a lépcsőn. A szobámhoz érve reszkető kezekkel keresgéltem a kulcsomat az öltönyöm zsebeiben. Helyette a pirulás üvegemet találtam. Lenyeltem egy tablettát és mélyeket lélegeztem. Ekkor észbe kaptam, hogy nem zártam be az ajtót ezért nincs nálam a kulcs sem. Lenyomtam a kilincset, de megtorpantam a küszöbön. Valaki lélegzetét éreztem a tarkómon, majd hideg kezek fonódtak a nyakam köré.