Kovács Anna: Törésvonal

A tárgyalóterembe belépve csend fogadott. A kulcsokat bent hagytam a zárba, és helyet foglaltam a székemen. Az asztal sarkán sorakoztak a mai nap ügyei. Egy gyilkosság, és egy lopás. Mindkét ügy részletesen fel van tűntetve – bizonyítékok, vádak, és személyleírások. A mai nap első ügye lesz a gyilkossági tárgyalás. Még 30 perc van a kezdésig, a szakértők és a rendőri kíséret pedig már helyet foglalt. Lassan a tanú, a védőügyvéd, és az ügyész is megérkezett. A tanúk padján ülő egyetlen személy kissé aggodalomra ad okot. Egy lecsúszott idős úriember, aki saját akaratán kívül bonyolódott bele ebbe az ügybe. Az ügyvédek pedig elszántak, mint mindig. Ahogy látom a védőügyvéd a bíróság által lett kinevezve. Sokszor szoktam látni különféle eseteknél.
A terem ajtaja lassan kinyitódott, a vádlottat kísérték be a fegyveres erők. Sok ellenállást nem tanúsított amikor leültették a terem közepére. A fiú felnézett a bírói emelvény felé, és ekkor láttam rendesen az arcát. Fekete haj, mindkét karja tele tetoválásokkal. A tekintetünk találkozott, a szemembe észrevehetetlen könnyek szöktek. Ugyan az a fiú nézett szembe velem, aki 6 éve minden figyelmeztetés nélkül lelépett otthonról. A rendőrök nem találtak rá, míg hónapokkal később egy levélben írta le, hogy ne aggódjunk életben van, elköltözött, és ne keressük. Éveken keresztül minden ünnepen megpróbáltuk felhívni. Soha nem vette fel a telefont, mindig az üzenetrögzítője kapcsolt. Soha nem gondoltam volna, hogy egy gyilkossági ügy vádlottjaként találkozok ismét a fiammal.

- Hayes bíróúr. Kérem nyissa meg a tárgyalást. – figyelmeztetett az ügyész.
- Tisztelt egybegyűltek. A bíróság megkezdi az ülést Ethan Mills halálának ügyében. Szólítom a vádlottat Ryan Hayest hogy álljon fel. – mondtam szigorú tekintettel, de a kezem még mindig remegett. Ryan felállt, szemében ravaszság és felismerés csillogott.
- Ryan Hayes, önt azzal vádolják, hogy megölte Ethan Millst, és a holttestet egy folyónál rejtette el. Bűnösnek vallja magát? -
- Semmi szükség magázásra. – szólt a fiam.
- A kérdésre válaszoljon Ryan. -
- Nem. Nem vallom magam bűnösnek. – válaszolta nyugodtan.
- Ismertetném tehát a bizonyítékokat. Ethan holttestén rengeteg vérnyom volt, többségben a maga vére Ryan. A gyilkos fegyver ugyan ismeretlen, de az ujjlenyomatai a holttest számtalan pontjain felfedezhetőek voltak. Előzetes rendőri kihallgatásakor a vádlott tagadta bűnösségét, passzív válaszokat adott, annak ellenére hogy a bizonyítékok egyértelműen ellene szólnak. Kíván hozzátenni valami Ryan? – kérdeztem, mély levegőt kifújva.
- Már elmondtam mindet. –
- Felszólítanám tehát az ügyészséget és a védelmet az érvelés megkezdésére. -
Az ügyész lassan felállt, megigazította a nyakkendőjét. Rám, majd Ryanre nézett. Látta rajtam az idegességet. A jogi pályán dolgozók ebben igen tehetségesek.
- Tisztelt bíró úr, tisztelt jelenlévők! Ugyan a vádak ismertetve lettek, és nyilvánvaló hogy a vádlott bűnösségét igazolják hozzátenném, hogy a vádlott korábban is követett el kisebb bűncselekményeket. Ezek között szerepelnek közúti bírságok, és utcai verekedések. Ezek következménye pénzbírság, illetve letöltendő közmunka volt. A lényeg pedig, hogy a vádlott visszaeső bűnelkövető. – fejezte be a férfi.
Ránéztem a fiamra, emlékek áradata rohant meg. Még mindig ugyan azt a kisfiút látom a szemeim előtt, aki négy évesen minden standhoz odament a tengerparton, miután a homokban futkározott. Boldogan kiabálta hogy „Apa nagyon csiklandik a homok!”. Persze a közelünkben mindenki elnevette magát Ryan helytelen mondatán. Kérdezgette az árusokat, milyen tárgyat vehet egy csorba lópatkóért cserébe, amit a földön talált. Persze mindenki nevetett a próbálkozásán de a kis Ryan hajthatatlan volt. Végül az egyik idős néni adott neki egy gyönyörű sastollat. Éveken keresztül őrizgette. Tíz évesen pedig kapott a nagyanyjától egy körtemuzsikát. A mama megmutatta neki hogyan kell játszani rajta, és hónapokig gyakorolt. A végén egész ügyesen belejött, de belépett a focicsapatba, és már nem kötötte le annyira.

- Bíró úr? Minden rendben? – kérdezte a jegyző. Próbáltam összeszedni magam, majd folytattam.
- Persze. Kérem a védelem oldalát, hogy érveljen. – jelentettem ki remegő hanggal.
- Tisztelt bíróság! Ügyfelem ártatlanságát azzal a ténnyel tudom igazolni, hogy nem voltak szemtanúk. Rengeteg olyan esetről tudunk ahol a gyilkos fegyver került csak kontaktusba a halottal. Igaz az ügyfelem vére fellelhető volt a holttesten, de elmondása szerint összevitatkoztak Ethan Mills-szel a közeli parkolóban. És mivel a gyilkos fegyver nem került elő, nem bizonyítható rá ügyfelemre a vád. – fejezte be az ügyvéd.
- Kérem a tanút, majd a vádlottat a vallomástételre. – mondtam, a homlokomat törölve. Nem lehet, hogy a fiam gyilkos legyen. Képtelenség. Soha nem tudnék megbocsátani magamnak ha így lenne.
Az öreg hajléktalan felállt a padból, és idegesen körülnézett.
- Szóval.. Bíró úr.. Sétáltam a folyónál, majd megbotlottam és utána láttam annak a szerencsétlen embernek a testét. Úgy bűzlött, mintha már hetek óta ott rohadt volna. Fogtam magam bementem az őrsre, és jelentettem. Nehogy már rám tudják kenni ezt az egészet. Aztán a zsaruk bevittek egy hajléktalanszállóba. – mesélte az öregúr.
- Mit csinált az erdőben Mr. Benett? – kérdezte az ügyész.
- Bogyókat és tűzifát gyűjtöttem. Hidegek az éjszakák. -
- Köszönjük. Ryan kérem álljon fel, és tegye meg vallomását. – szólítottam meg a fiamat, aki most egy kis mosollyal az arcán, felállt a helyéről.
- Ahogy az ügyvédem elmondta, semmit sem tudnak rám bizonyítani. Nem én öltem meg Ethant. Volt egy balhénk, mert tartozott nekem, de ennyi. – Visszaült a helyére, majd rám nézett.
- Tisztelt bíróság! Egy rövid szünet után összegezzük a vádakat, és sor kerül az ítélethozatalra. – mondtam, majd sietős léptekkel jöttem le az emelvényről, és hagytam el a termet. Mindenki kivonult a teremből, utolsónak pedig Ryant kísérték ki a rendőrök. Amikor elhaladtak mellettem, a fiam karja után nyúltam, és erősen megszorítottam.
- Beszéljünk. – intettem a rendőröknek, hogy elengedhetik, és pár perc hezitálás után meg is tették. Kimentek a büféhez, kettesben hagyva minket.
- Nem hittem volna, hogy valaha ebben az életben összefutunk még. Apa. – szólt Ryan cinikusan.
- Áruld el fiam mit tettél. Tudod milyen érzés évek után itt látnom téged? Ráadásul gyilkossággal vádolnak. Ez komoly ügy Ryan, és hidd el nem szeretnék apádként a börtönbe küldeni téged. – Megszorítottam a karját, már csak egy kevés hiányzott ahhoz, hogy a könnyeim kicsorduljanak. Az én fiam nem gyilkos.
Lehetetlen.
- Hol voltál évekig? Anyáddal együtt az egész országot felkutattuk miattad. Magyarázd meg miért! – kiáltottam.
- Összeköltöztünk pár haverral. Egyedül drága lett volna az albérlet. – közölte Ryan nyugodtan.
- Az Isten szerelmére! Fogd már fel mit tettél! Nem egy gyilkost neveltem a fiamból! -
- Mindig csak te. Soha nem érdekelt mi van velem, mindig lekötött a munka. Anya lehet eltűrte, de én nem. Tegyél nekem egy szívességet, és hagyj békén! Már nem az vagyok aki öt évesen voltam. Hagyd abba a hívogatást. Felejts el teljesen. Rohadtul nem vagyok rád kíváncsi. – jelentette ki a fiam. Soha nem hittem volna, hogy Ryan szúr hátba a legjobban.
- Menjünk vissza. -
Ahogy a szünet a végéhez ért, egyre jobban kezdtem szédülni. A fiam élete rajtam múlik. Ha börtönbe küldöm, megutál egy életre. Nem mintha most nem utálna eléggé. Ha szabadon útjára bocsátom, törvényt sértek ha tényleg ő az elkövető, és nagy valószínűséggel a temetése napján látom legközelebb. Vagy soha többet. Ha most elengedem, előbb utóbb tönkreteszi magát. Drogok, alkohol.. nem akarom azt, hogy ezek miatt dobja el az életét.
Mindenki helyet foglalt, a tárgyalás folytatódott.
- Tisztelt bíróság! Ryan Hayes ügyében összegezném az eddig felsorolt vádakat. A nevezett személy vére, és ujjlenyomatai nagy mennyiségben volt megtalálható a holttesten, gyilkos fegyver viszont nem volt azonosítható. A vádlott vallomásában említette tartozás volt az eset hátterében, tehát indíték is feltételezhetően volt. Ryan visszaeső, sok illegális utcai verekedésben vett részt. Vallomásában nem ismerte el a bűncselekményt. – szólalt fel az ügyész, majd rám nézett és folytatta. – Tisztelt bíró úr! Megkérném, hogy hozza meg ítéletét a vádlott felett. -
Döntenem kell. A fiam utálatának elviselése, vagy az élete ”megmentése”. Még ha egy életen keresztül is gyűlölne amiatt, hogy megfosztottam a szabadságától, de tudnám hogy nem játszadozik az életével. A bizonyítékok egyértelműen azt tanúsítják hogy bűnös. Ebben kétség sincs. Legbelül ez a tény sokkol le a legjobban. A kis Ryan aki kíváncsi volt az egész világra… most teljes fordulatot véve ül a bíróság színe előtt. És ironikus módon nekem kell ítéletet mondanom felette. Legyen ez az én bűntetésem. Egy életen át tartó bűntudat, és önutálat. Ha Ryan életben marad, önként vállalom akár a poklot is.
- A vádlott.. bűnös. -
A rendőrök a bilincsnél fogva ragadták meg. A fiam döbbent arckifejezéssel, és némi méreggel a szemében figyelt engem. Könnyek záporoztak az arcomon, úgy néztem végig ahogy kikísérik a tárgyalóteremből. Az ügyvéd együttérzően nézett felém, én elfordultam.
- Annyira sajnálom Ryan.. Remélem egy nap meg tudsz bocsátani nekem. – mormogtam.
Minden jelenlévő elhagyta a termet, én pedig a sokk miatt a székemre rogytam. Még lenne egy tárgyalásom mára, de ezek után… Nem bírom ezt csinálni többet. Elküldtem a fiamat börtönbe… Egy szörnyeteg vagyok.