Kovács Eszter: Csiklandik Éva halála

          Gitta istenfélő, keresztény asszony volt, de a szükség nagy úr. Pultosként dolgozott a közeli bárban, ahol egy illegális bordélyház is működött. Rajta kívül csupán egy keresztény asszony tette be a lábát a részeges, drogos férfiak és a testüket villogtató prostituáltak közé: Csiklandik Éva. Hitük miatt a két nő hamar összebarátkozott, gyakran beszélgettek. Azonban a valódi nevét Csiklandik Éva még barátnőjének sem árulta el. És volt még valami, amit mindenki előtt titokban tartott.

          Csiklandik Éva férjes asszony volt és egy hároméves kisfiú édesanyja, aki a világot jelentette számára. Férje a kis Kristóf születése óta bántalmazta és csalta őt, mondván, jó pár kilót felszedett és már egyáltalán nem vonzó, csak cselédnek jó. A bárba járó férfiak nem így gondolták. Nem tudták, hogy nős, nem tudták, hogy édesanya és nem is érdekelte őket. Nekik csupán az számított, hogy gyönyörű, vonzó, fiatal nő, aki egy kis pénzért hajlandó velük szeretkezni, bármilyen rémesek is az ágyban, bármilyen kicsi is az önbizalmuk. Titokban arra gyűjtött, hogy kisfiával végre menekülőre foghassa és elválhasson bántalmazó férjétől. Bár bántotta a lelkiismerete, a nemes célért cserébe hajlandó volt minden fizetőképes vendéggel ágyba bújni, afelett is szemet hunyt, hogy sokuk nős volt, sosem kérdezte, van-e valakijük, csak fizessenek.

          István aznap kora este ért haza, leendő felesége már vacsorával várta. „Nincs időm veled vacsorázni, szívem. – mondta Gitta – Én már ettem, ne aggódj, de mennem kell dolgozni. Tudod, ma éjszakás vagyok.” Azzal az ajtó felé sietett, de mielőtt kimehetett volna, vőlegénye gyengéden elkapta. „Nem felejtettél el valamit?” – kérdezte huncut mosollyal az arcán. „Búcsúcsók!” – felelte Gitta, azzal sietve megcsókolta a férfi orcáját. „Ennyi? – kérdezte István játékosan – Hát így bánsz te a férjeddel?” Gitta sértődött arcot vágott, persze csak játékból, aztán hosszú, szenvedélyes csókkal köszönt el párjától. „Így, ni! – mondta aztán – Na, így már nem esik csorba a becsületünkön?” Játékos kérdésére vőlegénye megrázta a fejét. „Nem, hát, drágám!” – mondta elégedetten, azzal elengedte menyasszonyát és leült vacsorázni, Gitta pedig munkába indult. Azonban hirtelen eszébe jutott, hogy párjánál maradt a bankkártyája, mert a férfi kölcsönkérte, hónap végére a sajátjáról elfogyott a pénz. Sietve belenyúlt a férfi táskájába, hogy kivegye belőle bankkártyáját, mert munka után be akart ugrani a közeli boltba. Közeledett István születésnapja és Gitta szeretett volna venni neki egy lópatkó-nyakláncot, mivel a férfi hitte, hogy a lópatkó szerencsét hoz. Azonban vőlegénye pénztárcája mellett mást is talált: egy színes körtemuzsika akadt a kezébe, láthatóan gyermekjáték. „Honnan van neked körtemuzsikád?” – kérdezte csodálkozva. A férfi habozva válaszolt. „Körtemuzsikám? Ja, az! Azt az utcán találtam. Gondoltam, hazahozom, majd felteszem az internetre, hátha valaki elvesztette és keresi.” A hangszer újnak tűnt, tiszta és fényes volt, de Gitta bízott kedvesében és túlságosan sietett ahhoz, hogy legyen ideje gyanakodni.

          Csiklandik Éva szintén éjszakás volt. Munkatársai észrevették rajta, hogy néhány hete furcsamód boldogan érkezik, mintha élvezné a prostitúciót, amit pedig bárkiről nehéz elképzelni, pláne egy olyan keresztény nőről, aki keresztes nyakláncát még a szexhez sem hajlandó levenni. Gitta sem tudta mire vélni a dolgot, de hiába faggatta barátnőjét, az csak annyit volt hajlandó elárulni, hogy az egyik kuncsafttal különösen jól megértik egymást. „Ma is jön a kedvencem. – újságolta suttogva Gittának – Megyek is, a szobámban találkozunk, mert ő a hátsó ajtón szokott jönni, tudod, mint a legtöbb rutinos vendég.” – Azzal elment fogadni vendégét.

          A rejtélyes kedvenc kuncsaft pontosan a megbeszélt időpontban kopogott az ajtón. „Jó estét, kedves hölgyem!” – köszöntötte Csiklandik Évát, amikor az ajtót nyitott neki. A nő arcára hatalmas mosoly ült ki, láthatóan fülig szerelmes volt a férfiba. Nem is csoda, hiszen évek óta ő volt az egyetlen férfi, aki emberként kezelte és emellett még gyönyörű, vonzó is volt. Ő volt az egyetlen vendég, akivel a nőnek nem kellett megjátszania magát: tényleg élvezte az együtt töltött időt. „Gyere be, te görög isten!” – szólította, mint minden kuncsaftot, ez volt a cég jelmondata, minden prostituáltnak így kellett a szobájába invitálni a kuncsaftokat, bár persze utána, zárt ajtók mögött már nem a cég hangulata, hanem a vendég kívánságai diktáltak. Amint bezárult az ajtó, a férfi elővett a táskájából egy színes kis körtemuzsikát. „Vettem a kisfiadnak, aki, remélem, az én fiam is lesz nemsokára.” – nyújtotta át Csiklandik Évának. A nő annyira megbízott a férfiban, hogy néhány találkozás után teljesen megnyílt előtte. Mesélt a kisfiáról, arról, hogy a férje veri, arról, hogy menekülésre gyűjt pénzt, azért dolgozik prostituáltként, arról, hogy a férje vacsorájába altatót kever, hogy éjszaka eljöhessen dolgozni. A férfi pedig meghallgatta, vigasztalta, gyengéden bánt vele. Kapcsolatuk túllépte a prostituált-kuncsaft kapcsolatot, szinte már titkos párkapcsolatban éltek, a férfi szinte naponta járt be a bordélyházba, mindig csak Csiklandik Évához. Megígérte neki, hogy, amint elhagyja férjét, gyermekével együtt beköltözhet hozzá, csak az exét kell még addig kiebrudalni, mert, hiába szakítottak, még egy lakásban élnek, de nemsokára kiköltözik. És Csiklandik Éva, a szerencsétlen keresztény prostituált, a bántalmazott feleség hitt neki, mi mást is tehetett volna?

          Gitta nagyon kíváncsi volt a rejtélyes kuncsaftra és, mivel kevés volt a vendég a bárban és sok a pultos, unatkozott is. Így aztán úgy döntött, bekukkant egy kicsit a szobába, megnézi, mitől olyan különleges az a kedvenc kuncsaft. Féltette is barátnőjét, aggódott érte, mert furcsa volt, hogy nem mesél róla. Ha egy nő szerelmes, akkor mesél barátnőinek a szerelméről, nem?

          Gitta tehát kiosont a pult mögül, be a bordélyház folyosójára, Csiklandik Éva szobájának ajtaja elé. Rövid hezitálás után bekukucskált a kulcslyukon. Legnagyobb megdöbbenésére a lámpák nem voltak teljesen leoltva, az éjjeliszekrényen lévő kislámpa égett, jól megvilágítva az éjjeliszekrényt és a rajta pihenő színes körtemuzsikát. „Ez... – Gitta hátra hőkölt – Ez nem lehet.” Bár suttogott, a bent lévők meghallották, hogy van kint valaki. Csiklandik Éva elengedte kuncsaftját és az ajtóhoz sétált. „Elnézést, Péter. Biztos a takarítónő az. Szólok neki, hogy jöjjön vissza később.” – Azzal elfordította a zárban a kulcsot és résnyire kinyitotta az ajtót. „Gitta, te mit keresel itt? – kérdezte meglepetten – Tudod, hogy kuncsaftom van.” Gitta gyorsan összeszedte magát és berontott a szobába. „Igen, igen, kuncsaftod. A vőlegényem! – őrjöngött – István! Éva! Hogy tehettétek ezt velem? Hogy tehetitek? István! Válaszolj!” Percekig őrjöngött, párnákat dobált, Istvánt rángatta. „Még, hogy nem esik csorba a becsületünkön, István! Ezt még megkeserülitek!” – ordította végül, majd sírva kirohant. Csiklandik Éva döbbenten bámult. „István, hát ez igaz?” – kérdezte végül. A férfi leroskadt az ágyra, bólintott, majd arcát a kezébe temette. „Sajnálom, drágám. – mondta – Én tényleg szeretlek. Sajnálom, tényleg. Sajnáltalak, amikor meséltél a férjedről. Sajnáltalak. Ezért kezdtem el, amit. De már szeretlek. Téged akarlak. Csak téged.” A nő azonban hallani sem akarta a férfi magyarázkodását. „Ti férfiak mind egyformák vagytok. – mondta csalódottan, azzal kiment a szobából, hogy megkeresse Gittát.

          Gitta a mosdó padlóján ülve zokogott. „Gitta, én... sajnálom.” – mondta Csiklandik Éva. „Hogy tehetted ezt? – üvöltött rá Gitta – Ezért meglakolsz, érted? Meglakolsz!” Erre a másik nem tudott mit mondani, elindult a szobájába, hogy összeszedje a holmiját és hazamenjen. Azonban az ajtó zárva volt, a kulcsot pedig nem találta. Hirtelen eszébe jutott, hogy bent hagyta a szobában. Hiába kopogott, hiába dörömbölt az ajtón, nem jött válasz. A telefonja is bent maradt, így egy másik prostituáltat kért meg, hogy hívja ki a rendőrséget és a mentőt, törjék fel az ajtót, mert egy kuncsaft – persze a rendőrségnek nem ezt a szót használták – valószínűleg bezárta magát és nem válaszol.

          Gitta végül kissé összeszedte magát és visszament a bárba. Volt egy törzsvendég, akiről nyílt titok volt, hogy drogot árul, így Gitta hozzá ment segítségért. Munka után nem ment boltba, szerencsét hozó lópatkó helyett halált hozó keménydrogot vásárolt, majd visszament a pult mögé. Kevert belőle Csiklandik Évának egy italt, a kedvencét, majd a szobájához indult, gondolván, ott találja majd. Azonban a szoba előtt találta a nőt. „Sajnálom, ahogy viselkedtem veled. – mondta neki színlelt kedvességgel – Végülis nem a te hibád, amit István tett. Tessék, csináltam neked egy italt, megbocsátásom jeléül.” Csiklandik Éva meglepődve átvette az italt és megitta. „Én is sajnálom, ami történt. – mondta aztán Gittának – Nem tudtam, hogy Istvánnak van valakije, azt meg pláne nem, hogy az a valaki te vagy. Ha tudtam volna, nem kezdtem volna viszonyt vele, még csak kuncsaftként sem fogadtam volna el. És rögtön szóltam volna neked. Jaj, de szédülök!” Gitta arcára pánik ült ki. A barátnője meghalhat, csak azért, mert ő meggondolatlan volt! A másik prostituálttal együtt, aki a rendőröket kihívta és még mindig ott állt, gyorsan leültették a földre. „Hívj mentőt!” – utasította Gitta a prostituáltat. „Nem kell. – felelt az – Már úton vannak. A kuncsaftja begőzölt és bezárta magát a szobába, nem válaszol. Szóval kihívtuk a rendőröket és a mentőket, úton vannak.” Gitta még jobban elfehéredett. „István! – mondta erőtlenül – Ne!”

          Mire a rendőrök és a mentők kiérkeztek, Csiklandik Éva eszméletlen volt, Istvánt pedig holtan találták az ágyon, zsebkésével leszúrta magát. Másnap Gitta a konyhában volt, enni próbált, bár alig tudott, amikor csörgött a telefonja. A kórházból hívták. Csiklandik Éva életét sajnos nem tudták megmenteni. A hír hallatára Gitta elnémult. Miután letette a telefont, tekintete a mosogatóban pihenő késre vándorolt. Gondolkodás nélkül érte nyúlt.