Kulcsár Kata: A szőkés

A ma reggelem is hasonló volt, mint minden reggel, azzal a különbséggel, hogy ma van a születésnapom. 1755. augusztus 3. Hivatalosan is 16 éves lettem. A családommal élek, édesanyám hamar elhunyt, így mindent magamtól kellett megtanulnom és egyedül végeznem. Szegények vagyunk, pénzünk kevés, de itt vagyunk egymásnak. Reggel korán felkeltem, összegyűjtöttem a tojásokat a kertben majd elindultam a piacra, hogy eladjam a szokásos módon. A piacra kiérve kipakoltam és vártam, kínálgattam az árumat, de az embereket nem érdekelte. A gazdag szomszéd selyme viszont érdekes volt mindenki számára. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a tömeg ketté vált, az emberek féltek, az anyukák gyermekeiket rángatták oldalra. Áthajoltam a standomon és megpillantottam egy fiút. Nálam pár évvel tűnt idősebbnek, de mégis volt benne valami különös. Magas volt, a bőre barna, a haja rövid, fekete színű, a szeme pedig smaragd zöld. Egy nagy heg húzódott végig az arcán. Ijesztőnek tűnt, de mégis volt benne valami vonzó. Őszintén én sem tudom, hogy mi, talán a kisugárzása vagy a járása, de valami a tekintetemet odavonzotta hozzá. Elém sétált és megállt előttem, majd rám mosolygott, és lepillantott a tojásokra.

-Elviszem az egész kosarat. – Jelentette ki, nekem pedig elkerekedett a szemem. Elém dobott egy teli erszényt, majd a tojásokkal együtt elsétált. Boldog mosoly ült ki az arcomra, haza siettem, vidáman dúdolgatva a pénz és a fiú miatt. Benyitottam a lakásba, ahol édesapám és testvéreim az ebédhez készülődtek.

-Jajj Apám olyan jó hírem van!

-Örülök lányom, nekem is. Férjhez mész. – Mondta, nekem pedig a mosoly lehervadt az arcomról.

-Mégis kihez?

-A szomszéd Ferenchez. Amíg a piacon voltál, engedélyt kért tőlem, hogy elvegyen, én pedig megadtam neki. Gazdagok, jó sorod lesz. – Közölte, nekem pedig a bőröm alatt csiklandik a félelem és az undor.

-Az Esterházy Ferihez? Én ahhoz ugyan nem! Arrogáns, ránézésre sem méltó az az alak! Előbb halnék meg, mint hogy hozzá menjek!

-Katica leányom, már pedig hozzá fogsz! Odaígértem a kezedet, nem mondom le! Ez a frigy tökéletes lesz a családunk számára, ha szerelmi lesz, ha nem!

-Ezt nem teheted velem! – Ordítottam zokogva, mire apám bele vágta az asztalba a csorba kését, ami egészen megijesztett, és hátra léptem egyet.

-Azt teszek veled, amit akarok. Az apád vagyok. Ha azt mondom, hogy hozzá mész az Esterházy Ferihez, akkor hozzá mész. – Közölte egy egyszerre nyugodt mégis dühös hangszínben. Megfordultam és kirohantam az ajtón zokogva be a városba. Mire beértem, már egészen megnyugodtam, a téren lepihentem, és a körtemuzsikát hallgattam csöndesen, amikor a fiú a piacról mellém állt.

-Miért szomorú kegyed? Hiszen olyan mulattató ez a zene, s az idő is szép.

-Miért érdekli az magát? – Kérdezek vissza, mire mosolyog, és leül mellém.

-Csak kérdeztem, kíváncsi voltam bánatos hangulatának okára.

-Apám férjhez akar adni. De azt az embert nem szeretem, sőt kifejezetten gyűlölöm. Hiszen, csupa rosszat hallok róla, de apámat csak is az hajtja, hogy gazdag, így egy boldog életet élhetnék, viszont én nem a gazdagságtól szeretnék boldog lenni, hanem azért, mert a férjem szeret, gyengéd velem, és kisegít. – Mondtam szomorúan, mire a fiú megértően bólintott mellettem.

-Én szívesen elvenném a kisasszonyt. Biztosíthatnám önnek ezt az életet, holott nem vagyok túl gazdag sem. – Mondta, én pedig nevettem egy kicsit.

-De hiszen a nevét sem tudom, mégis hogyan mennék magához? Ráadásul apám sem engedné.

-Rácz Zalán, örvendek kisasszony. Továbbá az apjának nem kell tudnia arról, hogy megházasodunk.

-Berényi Katica. És önnek mégis mi a terve, hogy majd talán elszökünk, itt hagyjuk a várost, és máshová megyünk?

-Igen. Szabadkára mennénk, az elég messze van innen, és szép hely, ott senki nem keresne minket.

- Ne nevettessen! – dorgáltam meg kedvesen. De aztán elgondolkodtam. Hozzámegyek egy férfihoz, akit ki nem állok, vagy elszököm ezzel a vonzó idegennel. Mit veszíthetek?

-Tudja mit? Legyen! Szökjünk el! Uram, segíts meg, egy idegennel szökök el. – Mondtam mire ő felnevetett. – És mikor megyünk?

-Mához egy hét. Vannak lovaim, és szekerem. Ugyanitt találkozunk, pirkadatkor. Viszont figyeljen most rám, Katica. Patkóm nincsen így azt kegyednek kell szereznie. Két nap múlva újra eljövök a piacra, csúsztasson 8 darab patkót elém. Most pedig menjen haza, mondja el az apjának, hogy meggondolta magát, és hogy várja az esküvőt, majd viselkedjen természetesen. Értette?

-Igen. -válaszoltam kissé bizonytalanul. –  Viszlát!

-Viszlát, kisasszony! – Mondta, én pedig haza indultam. Otthon mindent úgy tettem, ahogy Zalán kérte tőlem. Elmondtam apámnak, hogy ne haragudjon rám, és már izgatottan várom az esküvőt, majd megünnepeltük a születésnapomat, amire egy szép piros szalagot kaptam. Másnap, a pénzből, amit a piacon szereztem, elmentem és vettem 8 lópatkót a kovácsnál majd a piacon Zalán elé csúsztattam, aki zsebre rakta és haladt is tovább. A nap további részében tettem, amit mindig, árultam a portékámat a piacon. Este haza mentem a családomhoz.

-Szervusz apám! – Köszöntöttem, majd az ajtót behajtottam magam mögött.  A seprűt felkapva elkezdtem söprögetni.

-Szervusz. – Köszönt vissza csendesen, nyugodtan. Az estét takarítással és vacsora főzéssel töltöttem, majd lefeküdtem aludni. Arról álmodtam, hogy elszöktünk Zalánnal és minden tökéletes volt. Együtt éltünk egy farmon sok gyerekkel és állattal, és másnap reggel csakis arra tudtam gondolni, hogy már alig várom, hogy leteljen ez a hét.

A következő hetet izgatottan töltöttem, és a szökésemet, illetve az esküvőmet terveztem, annak ellenére, hogy tudtam, nem lesz belőle semmi. De legalább nagyon szép a menyasszonyi ruha.

Amikor eljött az idő, már rég mindent kiterveltem. Éjszaka lefeküdtem, viszont egy percet sem aludtam. Még sötét volt, amiko felöltöztem, melegen, felismerhetetlenül, és csöndesen kijöttem a szobámból. Egy probléma volt. A kulcs apám övén lógott, még milliónyi kulccsal, ami borzasztóan hangos volt. A szobájába halkan belopództam, mezítláb, hogy ne csapjak zajt, és apám alvó teste felé tornyosultam. Nagyot nyeltem, és az övén található kulcscsomóért nyúltam, a lélegzetemet visszatartva. A vékony kis kötél csomót kioldottam, így már nem az övén lógott, majd az egész kulcscsomót egybe fogtam, ezért nem zörgött, és kisétáltam a szobából. Csak akkor kaptam újra levegőt, amikor már házon kívül voltam és rohantam, úgy ahogy csak tudtam, hátra se nézve. Amikor Zalánnal megláttuk egymást, finomkodva megcsókolt, majd felültünk a szekérre, és elindultunk. Elterveztük az egész közös életünket, és minden tökéletesen haladt, amíg el nem értünk a határra. Katonák strázsáltak a határnál. Pandúrok, ez nem volt megszokott. Megállítottak minket és igazoltatták Zalánt.

-Zalán, mi történik? – Kérdeztem aggódva, mire az őrök valamit érthetetlenül felordítottak, én pedig összehúzódtam.

-Katica, valamit tudnod kell, amit nem mondtam el neked. A betyárok közül való vagyok. – Mondta, a zöld szemei szomorúan néztek az enyémbe, nekem pedig minden összeállt. Ahogyan az emberek kerülték, és elhúzódtak tőle, a kinézete, az egész szökési terve… Nem csak miattam akart elszökni, hanem menekülni szeretett volna. Szomorú, de dühös tekintettel néztem rá. – De szeretni foglak, örökre, és folytatjuk utunkat, miután kikerülök a rácsok mögül. – Tette hozzá, mire az egyik pandúr hangosan felhorkantott.

-Fiam, milyen börtönről beszélsz? Akasztunk! – Jelentette ki a pandúr, nekem pedig könnybe lábadt a szemem. Felakasztják a férfit, akibe első látásra beleszerettem. Könyörögtem a pandúroknak, de durván félrelöktek, amikor megpróbáltam eléjük állni. Elvitték Zalánt.

Most mit tegyek? Haza nem mehetek, én leszek a falu bolondja, a buta kislány, az engedetlen kislány, aki elszökött. Így csak egy választásom maradt.

Ott álltam a bitófa alatt, utoljára megcsókoltam, és végig néztem kedvesem halálát. Küszködve, hogy a könnyeimet visszatartsam, de nem sikerült. Keservesen zokogtam. Az akasztás után, felsétáltam a hegyekbe. A fekete fátylom az arcomban volt, virágokat szorongattam kezemben a szikla szélén állva. Vagy feleségül megyek valaki olyanhoz, akit nem szeretek, vagy a mélybe vetem magam. De mit is ér az élet szerelem nélkül? Idővel hiába szeretném meg Ferit, a szívem örökre Zalánt siratná. Becsuktam a szememet és egyet léptem előre. Könnyek csordultak az arcomról, de csak is mosolyogni tudtam. Valahogy nyugtató érzés volt a zuhanás, vagy talán a tudat, hogy most már örökre Zalánnal lehetek, akkor is hogyha hazudott nekem, akkor is, ha betyár volt.  Szeretett és én is őt akkor is, ha csak egy pillanatnyi boldogság adatott meg nekünk. Talán egyszer egy másik életben, együtt lehetünk, együtt élhetünk egy farmon sok gyerekkel, és állatokkal ahogyan elterveztük, távol, messze mindenkitől. Talán.