Marcsello: Levél Mr. Ivorynak

Élvezte, hogy nincs annyira hideg. A jégcsapok olvadoztak, hónak nyoma se volt. Eloltotta a csikkjét, majd bement a teraszról.

Elégedetten nézte modern bútorjait, hatalmas tévéjét és festményeit. Akárhányszor belépett ide elmosolyodott. Egy nappali, egy dolgozó, a szobakonyha és a fürdő. Ha kinézett az ablakon, a város parkját látta. Ezt nem cserélte volna le semmire. Megnézte a reggeli újságot. 1954 Március 10. Kirázta a hideg. Pont egy éve történt meg a baleset. Kaparni kezdett a torka,  egy kis whiskyvel öntötte le. Ekkor észrevette, hogy az egyik polcán egy szál eperlevél van lerakva.

-Behatolásnak nincs nyoma, Mr. Ivory. – valahonnan ismerős volt neki a rendőr hangja, de nem bírt az arcába nézni.

-Az lehetetlen!

-Átfésültünk mindent, a szomszédok sem hallottak semmit.

-Csak még egyszer nézzenek szét!

-A rendőrségnek véges az erőforrása.

-Nézze, biztosúr! – igyekezett a szemébe nézni, de a sebhelyek megint felkavarták a gyomrát.  – Nem magukban kételkedek, de nem került ide magától ez.

-Lehet, hogy még korábbról maradt meg. – a társa odament hozzá, és valamit a fülébe súgott. – Mennünk kell, Mr. Ivory.

-Nem hagyhatnak itt!

-Ha ennyire zavarja, cserélje le a zárakat. További szép napot!

Könyörögött nekik, mégis elmentek. Még aznap átjött hozzá egy lakatos. Az ablakzárakat is lecseréltette.

Aznap sokat forgolódott. Percenként ellenőrizte a zárakat. Mindig rendben voltak.

Nem volt babonás ember. Elvégre az állam egyik legjobb ügyvédje volt. Persze csak a balesetig. Aztán visszavonult, és véglegesen kiköltözött a kisvárosba. De a helyiekből is egész jól megélt. Délelőtt is egy ügyfeléhez ment ki. Borzasztó, hogy az idős nők mennyit tudnak beszélni. Az első pár órát jól bírta, de délutánra már elfáradt. Fontos ügyre hivatkozva szökött el tőle. Tárgyalásokon nem fáradt el ennyire. Nem akart semmi mást sem, csak lerogyni a kanapéra. A távirányítót kereste, amikor két új levelet talált egy fénykép előtt. Megint kihívta a rendőrséget, megint nem találtak semmit.

Ez így folytatódott két napig. Minden alaklommal eggyel több levél volt, és mindig a fénykép elé rakták.

A szokásos helyen reggelizett. Dupla kávét kért.

-Egyszerűen nem értem. Nem visz el semmit, nem hagy nyomot, nem csinál semmit! Kiráz tőle a hideg.

A pocakos szakács lassan fordult felé.

-Hívtál rendőrt?

-Többször is.

-Találtak valamit?

-Egy ujjlenyomatot sem

-Ejha…

- Nem értem… Ha legalább ellopna valamit! Lerakja a leveleket, és eltűnik. Én mondom, nagyon beteg vagy nagyon okos egy ördög ez.

Eddy egy percre ott hagyta a tükörtojásokat, és mélyen a szemébe nézett.

-Mi van ha tényleg az?

-Tessék?

-Elátkozott egy hely az a lakás.

-Ne kezd el!

-Te tudod a legjobban, mi történt ott! Jaj, Marcus… És ha Lucyra gondolok…

-Muszáj erről beszélni? Reggeliznék.

-Nem akartalak felzaklatni, öregem… De a helyedben már rég elhúztam volna. – megveregette a vállát, és visszament sütni. – Rendőr helyett papot hívj.

Már görcsölt a hasa, amikor belépett a házba. Lassan nyitott ajtót, de ezúttal nem volt semmi szokatlan. Felnevetett, és remegő térdekkel öntött magának egy italt. Aznap korán elaludt.

 Azt álmodta, hogy két gyerek annyi epret tömött a szájába, hogy megfulladt.

Izzadtan riadt fel. Levegőért kapkodott. Lassan megnyugodt, és visszafeküdt. Amikor az oldalára fordult, valami csiklandozta az orrát. Felkapcsolta a villanyt, és látta, hogy az ágya tele van levelekkel. Persze a fénykép előtt is voltak.

-Na azt már nem!

-Ma sem talált semmit az a két hülye! Csak rád számíthatok!

-Ugye viccelsz?

-Száz dollár.

-Ha azt hiszed, megvehetsz, akkor nagyot…

-Ötszáz dollár. – Eddynek elállt a szava. – Éjszakánként

-Ennyi pénzből hotelbe is mehetnél. – megpróbált Ivory szemébe nézni, de a férfi elkapta a fejét. – Miért akarsz ennyire ott maradni?

-Nem fogom elhagyni az otthonomat, csak mert valaki kikezdett velem.

-Nem erről beszélek. A baleset után, miért maradtál? – nem jött válasz. – Oké, csak erre az egy éjszakára.

Nem látszott rajta, de Eddyt a Világháború megedzette. Ivory sokkal nyugodtabbnak érezte magát mellette.

Pizsamában volt már, Eddy a kanapén fetrengett.

-Nézhetsz tévét, nem zavar.

-Jó lesz így is. Főnök?

-Igen?

-Mi van, ha észreveszek valamit?

-Kelts fel azonnal.

-És, ha nem tudunk tenni semmit?

-Nem értelek.

-Ugye hívtál már papot?

-Eddy…

-Esetleg rózsafüzéred van?

-Tudod, mi a véleményem a vallásról.

-Igen, persze…

-Nem járnak itt szellemek. Biztos valamelyik ex-elítéltem szórakozik.

-Egy őrült börtöntölteléknek sem örülnék.

-Ütsz egyet, és  már ki is dőlt. – nagyot ásított. – Ha bármi van, akkor szólj, rendben?

-Úgy lesz.

-Akkor jó éjszakát!

Rámosolygott, majd bezárkózott a hálóba.

Mielőtt leoltotta volna a villanyt, elgondolkodott azon, amit mondott.

-Még hogy papot, persze…

Fújtatott egyet, és lekapcsolta a lámpát. Nem tudta, hogy amíg aludt a barátját megölték.

A Napnál is korábban felkelt. Álmosan csoszogott a nappaliba.

-Eddy?

Kidörzsölte a szeméből az álmot, és meglátta, hogy az egész lakás tele van szórva levéllel. A falnak esett, és csak nézte a lakását.

-Eddy, ez nem vicces!

Kattogni kezdett valami, gépiesen és ütemesen. Remegve fordult a dolgozó irányába. Tisztán hallotta, az írógépét használták. Be akart rontani, de ahhoz sem volt ereje, hogy megmozduljon. Hirtelen abba maradt a kattogás, csak ekkor mert bemenni. Nem talált ott senkit, csak a jó öreg, székhez kötözött, szétvert arcú Eddyt. A száját teletömték levelekkel. Az írógéphez ment, elolvasta, mit írtak vele, és széttépte a lapot.

Megszólalt a csengő. Késsel a kezében nyitott ajtót. A sebhelyes volt.

-Na végre! Mi tartott eddig?

-Jöttem, ahogy tudtam, Mr. Ivory. De a hívásait fenttartással kell kezeljük.

-Fenttartással?! – ordibálta. – Nézd meg mi van a házamban! – azzal beráncigálta a dolgozóba.

-Uram Isten…

-Most kezeljenek „fenttartással”!

-Azonnal hívok erősítést!

-A kommandósoknak szóljon!

Pár perc után a nappaliban ültek.

-Mr. Ivory… Van fogalma róla, ki lehet az elkövető?

-Fogalmam sincs. – szívott mélyet a cigarettájába.

-Nincsenek ellenségei?

-Kérlek, profi ügyvéd voltam.

-Hosszú a lista?

-De mennyire!

-Az eperleveleket csak tudja valakihez kötni, nem? – falfehérré vált az arca. – Jól van, Mr. Ivory?

-Igen, vagyis nem! Nem tudom senkihez kötni.

-Pedig engem nagyon emlékeztet egy ügyre. Egy éve történhetett.

-Nincs idebent kicsit meleg?

-A környéken történt, talán pont ebben a lépcsőházban. Szörnyű tragédia.

-Igen az volt! – sziszegte. – De mi köze ennek az ügyemhez?

-Az, amit az írógépével írtak.

Mr. Ivoryt leverte a víz.

-Nem tudom miről beszél.

A rendőr a zsebéből elővett egy lapot.

-Csak egy mondat van rajta, de az aljáig ismétli: „Nem felejtette el senki a kis Lucyt és Martint.”

-Ezt hol találta?

-Az asztala alá volt becsúszva.

-Lehetetlen.

-Mr. Ivory. Mondja el, mi történt igazából?

-Megírták az újságok. Elaludt a dadus, a gyerekek meg…

-Négy évesen nem lehettek ennyire éretlenek. Utoljára kérdezem, mi történt?

-Hogy képzeli, hogy így beszél velem?! Feljelentem a főnökénél!

A rendőr megrázta a vállánál fogva.

-Nézzen körül! A barátját meggyilkoltál, mit gondol, maga mikor kerül sorra?! A saját érdekében mondja el!

Mereven nézett ki a fejéből, ridegen válaszolt.

-Azt hiszem jobb lenne, ha más vigyázna rám. – a rendőr gyűlölettel nézett rá. – Engedjen el.

Engedelmeskedett.

-Rendben van. Tőled akartam hallani, de rendben van.

-Már megint miről beszélsz?

-Szerintem nagyon egyszerű az ügy. Egy gazdag család gyereke, a húga halála után, az örökséget akarta. Csak egy gond volt, már volt két gyereke, egy ikerpár.  

-Ha azt hiszi…

-Nem fejeztem be! Ez az irigy ember mindent megtenne a pénzért, nem riad vissza semmitől. Elhatározza, hogy megöli az ikreket. Sokáig gondolkozott, és előállt a tökéletes tervvel. Megmérgezi őket, eperlevél teával. A nagyapjuk is allergiás volt rá, balesetnek is tűnhetne.

-Ezt honnan…

-De volt egy kis baj, Martin nem volt allergiás. Amikor látta ez kiderült bepánikolt. A grabancánál fogva dobta le a teraszról. Lucy ezt végig nézte. Fuldoklott, köhögött, megdagadt az arca, de nem kapott segítséget. Az utolsó percig magánál volt, és nem értette miért nem segít neki a nagybátyja. Az alibi rizikós volt. Bostonba rendelték ki, többen is látták, ahogy elhajt a kocsijával. Viszont ott aznapra nem várták. A dadust bekábítózta még indulása előtt. Eperteába keverte, hogy úgy látszódjon abból ivott Lucy.  Megvárta, hogy hasson a szer, aztán egy bérelt kocsival visszajött. Nagy menő ügyvéd volt, senki sem gyanúsította, a dadus vitte el a balhét.

Ivory ledöbbenve hallgatta végig. Keményebben szorította magához a kést.

-Hol van a társa?

-A közelben.

-És az erősítés?

-Ők is jönnek majd. Talán félsz valamitől?

-Nem, dehogyis. – próbált mosolyogni.

-Pedig kellene. Mert elfelejtkeztél az apáról.

Ivorynak a kés is kiesett a kezéből.

-Steve? De te…

-Három éven át voltam Koreában. Másfelet hivatalon is halottként töltöttem, de az életben tartott, hogy újra láthatom Lucyt.

-Szóval ezért nem találtak semmit sem… Mindig eltűntetted a nyomokat. De hogyan jutottál be?

-Álkulccsal.

Közeledni kezdett, de Ivory tartotta a távolságot.

-Nézd, nem tudom honnan vetted ezt, de gondold át logikusan!

-Akkor hol van a feleségem? Hol vannak a gyerekeim?

-Miért mérgeztem volna meg őket? Nem volt annyira nagy az örökség.

-Tudom, hogy a lakásért csináltad.

Nagyot nyelt.

-Kinek kellene ez a lakás?

-Mondjuk egy olyan cégnek, ami a park helyére építkezne. Iszonyat sokat fog érni ez a lakás nekik pár héten belül. De gondolom tudod, te voltál az ügyvédjük. Tudod mi vicces?

-Mi? – remegett a hangja.

 -Az, hogy régen kedveltelek.

-Steve, kérlek…

-Undorodom tőled. – vett elő valamit a zsebéből.

-Ezt nem úszod meg! – kelt ki magából. – Nem ölhetsz meg nyomok nélkül két embert!

-De hát Eddyt te ölted meg. – nézett rá őszintén. –  Miután bevetted ezt.

-Az… az micsoda…

-Mindjárt megtudod.

Aznap este Ivory úgy halt meg, ahogy ölt.

A hivatalos jelentésben túladagolás szerepelt, és az, hogy Eddy meg próbálta állítani,  de rátámadt és megölte. A szomszédok hallottak is ordítozást hajnalban. Nem sokkal ezután megszédült, és kiesett az erkélyről. A gyomra tele volt  félig megemésztett eperlevelekkel.