Pirisi Eszter: Esőben

Az eső szünet nélkül verte a sziklaszirtet, mely kinyúlt a háborgó tenger fölé. Az özönvíz járhatatlanná tette az utakat és életveszélyesen csúszóssá a köveket. Egy ember állt kint a meredély szélén, csukott szemmel, gondolataiba mélyedve.

-            Kisasszony! – kiáltott az ifjú lány után András – a kesztyűje – nyújtotta felé az elhagyott ruhadarabot.

-            Oh, köszönöm, Ön igazi úriember! Megtudhatom a nevét gáláns segítőmnek?

-            Vasváry András, az Északi bércek grófja. Örvendek a találkozásnak kedves...

-            Lilith, a Szirmay család örököse. Részemről az öröm!

A jelenet évekkel ezelőtt játszódott le, mégis úgy jelent meg a szeme előtt, mintha tegnap történt volna.

A város ezen részén nemesemberek, pláne grófok nem járnak, így András mélyen arcába húzta a csuklyáját. A kaput vörös lámpa világította meg: kopogtatására hangtalanul nyílott. Belépve megcsapta a tömény szesz, az édes parfümök és a kesernyés veríték fülledt illata. Szépséges lányok siklottak egyik asztaltól a másikig, a hely tömve volt velük és a könnyű mulatságot kereső férfiakkal, a háttérben a zenészek az egzotikus körtemuzsikát fújták szüntelen.

-            Talán eltévedt jó uram? –búgta egy mély női hang.

-            Nem éppen, kedvesem. Talán bűn, ha egy férfi szórakozni vágyik? – szembefordult a lánnyal. A haja fekete zuhatagként omlott kecses kreol vállára, melyet szabadon hagyott ruhájának felső része, kiemelve nőiességét. A szeme zölden csillogott, akár a legdrágább smaragd, az ajka pirosan fénylett, mint a friss vér. A férfi megbűvölten állt, tekintetével szinte itta a szépségét. A lány elmosolyodott és így szólt:

-            Bemutakozna, kérem?! – szinte könyörgésnek hangzott a kérése.

-            András – felelte a férfi – csak András. – A lány, ha lehet, még édesebben mosolygott rá.

-            Nos, kedves „csak András”, segítek Önnek ma este kikapcsolódni. – Azzal kézen fogta a férfit, és bevezette a bordélyház forgatagába.

Kamilla emlékére forróság öntötte el, ám a szakadó eső teljesen átáztatta ruháját, az vizesen tapadt a testére.

-            Hogy lehet, hogy egy ilyen szépséges kisasszony nem talált még magának férjet, tán nincsen elég daliás fiatalember a társaságban? – kérdezte András Lilithet, amikor a Szirmay-kastély kertjében sétálgattak.

-            Ha tudná, milyen nehéz jó férjet találni… – mosolyodott el a lány – erről szól a fél világirodalom…volt néhány kérőm, de vagy atyám üldözte el őket, vagy én mondtam nemet. Pedig – sóhajtott – ideje volna már találnom valakit, aki nem csak az örököst látja bennem. – Közben elővette zsebéből a rózsakert kulcsát és kinyitotta a kaput.

-            Atyám és anyám is ezt hajtogatja, menjek és keressek valami jó házból való fiatal, szép hölgyet, akivel leélem életem… tudja... örökös... vérvonal... az ősi név… ismeri a történetet - válaszolta András, lágyan megérintve a lány könyökét.

A férfit kirázta a hideg a jeges széltől, de nem nyitotta ki szemét.

-            Ah, „csak András” uram, csodálatos Önt újra itt látni! – ajándékozta meg egy bűbájos mosollyal a férfit, mire ő arcon csókolta, és kedélyesen a fülébe súgta:

-            Meglepetésem van számodra.

-            Csakugyan?! – szólt Kamilla leplezetlen kíváncsisággal a hangjában.

-            Kövess! – András megindult a szobák felé, meg sem állt a kilences ajtóig, kitárta a lány előtt, akinek elállt a lélegzete. A szobában piknikhez terítettek: az ágy helyén puha, zöld bársonytakaró, fonott kosár minden földi jóval, ezüstvödörben jég és pezsgő.

-            És én még azt hittem, engem már nem lehet meglepni – incselkedett vele a nő.

-            Szeretnélek végre megismerni is – nézett a gróf az izzó zöld szemekbe – érdekel, hogy mi a kedvenc ételed, színed, zenéd, táncod, minden, minden, minden, ami veled kapcsolatos...szorosan ölelte magához a lány forró testét.

Akkor, azon az estén, a bordélyban a zongorista a Holdfény szonátát játszotta. A dallamot most a tenger morajlásának zaja űzte ki füléből, ahogy a hullámok a sziklaszirtnek verődtek.

A bál, melyre hivatalosak voltak, a legkedvesebb barátja kastélyában került megrendezésre. Lilith előszeretettel járt bálokra, ahol kitűnt finom ízléssel válogatott elegáns ruháival, szellemesen csipkelődő humorával - elbűvölte a környezetét. András a megismerkedésük után így szívesen és gyakran elkísérte őt; apja örömére, aki egyre biztatta, hogy kérje feleségül a lányt. A bécsi keringőt együtt táncolták végig Lilithtel, a férfi keze véletlenül a lány meztelen hátát érintette, mire ő felkacagott.

-            Ahh, Uram, ez csiklandik! – kuncogta. A férfi elmosolyodott, és messzire pörgette magától.

A tánc végével azonban hirtelen ismerős sötét fürtökre lett figyelmes. Megtorpant és meredten bámulni kezdett egy világoszöld ruhát viselő, elegáns hölgy irányába, aki egzotikus kreol bőrével és perzselő zöld szemeivel tűnt ki a társaságból. A férfi arca döbbenten lángba borult.

-            Bocsásson meg egy pillanatra! – azzal faképnél hagyta a kisasszonyt, és odasietett Kamillához. Lilith hitetlenkedő pillantásával követte a gróf minden lépését.

-            Micsoda váratlan, csodálatos meglepetés! – szólította meg, azzal forrón kezet csókolt a lánynak.

-            „Csak András”, – suttogta a lány – ne haragudjon rám, egy kedves vendégem olyan összeget ígért, ha elkísérem, amit nem utasíthattam vissza, bocsásson meg, kérem!

A férfi arca ellágyult a lány szavaira, bűntudatot érzett, hogy az még mindig más férfiak pénzére szorul.

-            Egy pillanatra se gondolja, hogy haragszom. Élvezze az estét!

Lilith továbbra is őket figyelte. Gyötrő féltékenységet érzett, amikor a férfi mélyen meghajolt a lány előtt, és az ajkát hosszan és gyengéden a lány kecses kezére szorította. Soha nem látott ennyi érzelmet egyetlen kézcsókban. Legyezője fedezékében egyik fecsegő barátnője felé fordult, érdeklődést színlelve.

Andrást kirázta a hideg az emlék hatására. Bár tudta volna, hogy mitől óvja meg szerelmét, ha nem beszél vele azon az estén. A bűntudat élve felemészti.

Hazakísérte Lilithet, ahogy illik, észre sem vette, hogy a mindig bájosan társalgó lány mennyire hallgataggá vált. Gondolataiba temetkezve éppen kocsit akart magának inteni, amikor megbotlott egy lópatkóban. Válaszúthoz ért. Felvállalni Kamillát a család ellenében, vagy eleget tenni kötelezettségeinek és elvenni Lilithet? Hogy lehet egy ilyen döntést meghozni?!

Szép, új patkó volt, annak ellenére, hogy valamelyik ló lábáról eshetett le. András felvette és a kezében forgatta. Gondolt egyet, és feldobta magasra. Hátha szerencsét hoz… Nem kell döntenie. Ha az a fele lesz felül a patkónak amikor leesik, amit a ló patájához szegeznek, akkor elveszi a kisasszonyt, ha a másik, akkor lemond a nemesi címeiről és elszökik Kamillával valami távoli helyre. A patkó tompa puffanással esett le. Lehajolt, hogy megnézze melyik oldala került felülre, de a patkó az élével állt bele a puha földbe. Csalódottan hajította messzire… Csüggedten ballagott haza.

A szél egyre erősödött, András ruhája az esőtől teljesen átázott, fogai vacogtak a hidegben, de szemét nem nyitotta ki.

Másnap este a bordélyházba ment, hogy újra láthassa Kamillát. Ám ahogy belépett az ajtón a megszokott nyüzsgés helyett csak csend és gyász fogadta. A Madám jött elé, feketébe öltözve.

-            Hölgyem, mi történt? Csak nem meghalt valaki?

-            Oh, Uram, hát nem hallotta a tragikus hírt? Kérem, legyen erős…a mi legtehetségesebb, legcsodálatosabb nővérünket meggyilkolták! – Zokogta a nő. Nem kellett kimondania a nevet, a gróf azonnal tudta, kiről van szó. Nem kapott levegőt, megszűnt körülötte a világ, lábai reszkettek. Sírás fojtogatta a torkát, a gyomra összeszorult, a szíve összevissza kalimpált. Hirtelen kihátrált a házból, és csak futott, futott, ameddig már a teste nem vitte tovább.

Az arcáról a legördülő könnyek összekeveredtek az esőcseppekkel. Csupán a teste rázkódásából lehetett megmondani, hogy zokog. Kezét ökölbe szorította, és továbbra sem mozdult a szirtről.

Reggel az első útja a rendőrkapitányságra vezetett, hogy megtudja, mi történhetett, és megtudja ki volt a gyilkos. Nem érdekelte a társaság, nem érdekelte, hogy mások mit fognak feltételezni róla, csak az igazat akarta tudni szerelme haláláról.

-            A válasz éppen olyan megdöbbentő lesz, mint az, hogy Önt ennyire felkavarja ennek a prostituáltnak a halála. – András elengedte a füle mellett a cinikus megjegyzést. – Szirmay gróf úr leánya, Lilith kisasszony volt a tettes, aki fényes nappal besétált a bordélyházba, és egy kis tőrrel háromszor megszúrta az említett nőszemélyt. Elfogtuk, de egy szót sem hajlandó szólni, nem tudjuk, honnan ismerhette a lányt és miért szúrta le…. meglátogathatja, ha igényt tart rá. – Az ügyész jóformán még be se fejezte a mondatot, a gróf már úton is volt a fogda felé.

A gyászos könnyeket most harag váltotta fel András szívében, és fájdalmában beleordított a sötét éjszakába.

Az őrök Lilith cellájához vezették a grófot. A lány felállt a priccsről és lassan, puha, macskaléptekkel a rácsokhoz sétált.

-            Miért?! Miért?!– suttogta András Lilith arcába – Miért tetted ezt?

-            Hát nem egyértelmű, Grófom? Azt akartam, hogy engem válassz… Belém kellene, hogy szerelmes legyél, én tökéletes vagyok! Gyönyörű vagyok, okos, szellemes, makulátlanul tiszta, kitűnő neveltetésem volt, nemesi származású, szívesen szültem volna neked örökösöket! Csak annyit kellett volna tenned, hogy otthagyod azt a kikent szajhát, de te nem voltál erre képes! – sikoltozta a lány hisztérikusan, miközben a cella rácsait rázta. – Engem!!!! Engem!!!

Gyaloglás közben csak a lábát nézte, ment lehajtott fejjel, minél távolabb a civilizációtól. Órákkal később elkezdett esni az eső, de András nem fordult vissza, vagy keresett fedezéket, csak ment és ment előre. Az eső erősödött, a szél is feltámadt, innen már hallani lehetett a tenger morajlását. Időközben beesteledett, majd éjszaka lett, a felhők takarta ég sötétjét csak néhány villámcsapás törte meg vakító világossággal. A gróf egy sziklaszirthez ért, megállt a szélén és becsukta a szemét, a fejében ott kavarogtak az elmúlt időszak eseményei. Egy erős széllökés belekapaszkodott a férfi testébe, szinte felemelte, lába megcsúszott az esőtől síkossá vált a vizes sziklán. Fel sem kiáltott. Elmosolyodott. Kamilla…