Pirisi Eszter: Szépkilátás 13

Még egy januári csütörtökhöz képest is csípős reggelre ébredt a Novák házaspár. Márk felhúzta a kabátját a pizsamájára, és kisétált a postaládához. Az utca szokatlanul kihalt volt, szinte teljes csend honolt. Kivette a ládából a leveleket, visszazárta a tetejét. Átfutotta a postát és indult is vissza a melegbe, de hirtelen olyan érzése támadt mintha valaki figyelné. Körbenézett, de csak a jeges szél süvített. Megvonta a vállát és besietett.

-Posta! –ledobta a leveleket az asztalra.

-Remek, már vártam – felelte Nóra a konyhapult mellől.

-Neked nem kéne munkába indulnod?

-Még nem, ma délutános vagyok, addig gondoltam főzök valamit. Cérna vagy eper?

-Mi van? - értetlenkedett Márk.

-A leves… cérnametélt, vagy eperlevél menjen bele?

-Ja, cérna. Persze, cérna. Megyek közben. – Hova raktad a kulcsom? – kérdezte ingerülten.

-Kabátodban nézted?

-Nincs, biztos elraktad valahova! Hol van a kulcsom?! – majdnem kiabált.

-Márk, higgadj már le, nem raktam el a kulcsod, nézd itt van, leesett. Minden rendben?

-Igen, csak nem aludtam valami jól a napokban – mormogta bocsánatkérő hangon – mennem kell – azzal egy puszit nyomott felesége homlokára, és kilépett az ajtón.

Nóra sóhajtott egyet, majd a konyhaablakon keresztül nézte távozó férjét. Befejezte a tennivalókat, majd elindult dolgozni az óvodába.

Márk megérkezett a megbeszélésre, türelmetlenül hallgatta kollégáit az új tásasházak terveiről. Később visszament az irodájába és kinyitotta a laptopját, de nem hagyta nyugodni valami. Körbenézett, a szeme megakadt egy festményen, ami egy férfit ábrázolt, aki keresztbe tett kézzel és szigorú pillantással nézett rá. Felállt és az ablakhoz sétált, majd újra a festményre nézett, ami mintha követte volna a tekintetével. Hívatta a titkárnőjét.

-Kinga, kérem!

-Miben segíthetek?

-Az a festmény – mutatott rá Márk – hogy kerül ide?

-Mindig is itt volt, uram.

-Az képtelenség, eddig még sosem láttam. Szedjék le, de tüstént!

-Igen, uram – felelte rezzenéstelen arccal a titkárnő, és leemelte a festményt.

Márk megesküdött volna, hogy a portréalak végig őt nézte. A napja további része eseménytelenül telt. Délután négy órakor felállt az íróasztala mögül, elindult a lifthez. Megnyomta a gombot és várt, fokozódó türelmetlenséggel. Végre elindult a lift, ekkor Márk lépéseket hallott közeledni. Ingerülten látta, hogy a felvonó még mindig vacakol valamelyik emeleten, a lépések zaja egyre erősödött. Újra megnyomta a gombot, a lift végre elindult felfelé. Csak az ő irodája volt a szinten, teljesen egyedül volt a folyosón, mégis hallotta egy idegen ember lépéseinek zaját. Amikor a felvonó ajtaja végre becsukódott mögötte, Márk kieresztette a bennszorult levegőt és megdörgölte az arcát.

Bekanyarodott a házukhoz vezető utcára. Az út szélén két teljesen egyforma kislány állt, az évszakhoz képest talán túl nyárias ruhában, és figyelte, ahogyan betolat a feljáróra. Még sosem látta erre ezeket az ikreket. Amikor kiszállt a kocsiból a lányok még mindig mozdulatlanul álltak egymás mellett és őt nézték, az utca túloldaláról. Márk sietve megindult befelé, közben vissza-visszapillantott a válla fölött a különös gyerekekre. Becsapta maga mögött az ajtót, majd egy hirtelen gyors mozdulattal ráfordította a kulcsot. Idegesen kifújta a levegőt, majd elindult a konyhába. Nem sokkal később Nóra is megérkezett.

-Megjöttem!  – kiáltotta az előszobából. – Milyen napod volt drágám?

-Furcsa… ma mindenki engem figyelt… és egyszerűen nem tudok rájönni, hogy miért…

-Ugyan, biztos nem téged néztek, ne is törődj vele – legyintett a nő.

-De ha egyszer mondom, hogy mindenki folyton bámult, akkor miért nem hiszel nekem?!  A feleségem vagy, hinned kell nekem, vagy talán rossz nőt vettem el?! – emelte fel hisztérikusan a hangját.

-Márk, hallod egyáltalán, amiket mondasz? Nyugodj meg kérlek.

-Mindenki engem figyel, nem tudok elmenekülni a tekintetük elől…

-Senki sincs itt rajtam kívül – mondta Nóra, és közben megfogta férje karját – Márk, mi a baj?

-Semmi – felelte, majd ellépett Nóra mellől, megindult a fürdőszoba felé – letusolok.

Nóra nekilátott a házimunkának, elmosogatott és kivasalta Márk másnapi ingjét. Bekopogott a dolgozóba, de nem jött válasz.

-Márk! – kiáltotta – Én vacsorázok valamit, jössz?

-Nem, de te egyél, én még befejezek valamit.

-Oké, rendben. Ne maradj fent sokáig.

-Nem vagy az anyám, hogy megmondd mit csinálhatok! – förmedt rá.

-Jó, én ezt meguntam, majd szólj, ha képes vagy felnőttként viselkedni! – Nóra sértődötten rácsapta az ajtót. Megvacsorázott majd lefeküdt anélkül, hogy jóéjszakát kívánt volna a férjének.

Márk késő estig dolgozott, majd beállította korábbra az ébresztőt, hogy ne kelljen Nórával beszélnie. Már majdnem elaludt, amikor felriadt egy furcsa, halk kattogásra. Kimászott az ágyból és elindult megkeresni a hang forrását. A sötét lakásban kóválygott egy ideig, de a kattogás vagy inkább kopogás mintha mindig máshonnan szólt volna. Olyan volt, mint egy írógép: mintha valaki bizonytalan gondolatait próbálná éppen papírra vetni. Mire idáig jutott a gondolkodásban a hangot mintha elvágták volna.

Másnap reggel az ébresztő első jelzésére felkelt, kiment a konyhába. Főzött magának egy jó erős feketét, majd elkezdte a reggeli rutinját. Egy órával később, amikor Nórának szólt a telefonja, már kilépett a házból. Berántotta maga mögött az ajtót, és már indult volna a kocsihoz, amikor egy hatalmas jégcsap csapódott be centikre a lábától. Ijedtében ugrott egyet, és a szívéhez kapott.

- Ez már megint mi volt? Ki akar engem megölni?! – ordította bele az utca reggeli csendjébe. A kiabálásra a szomszéd Lánder néni kíváncsian nézett ki az ablakon, amit balszerencséjére Márk is észrevett, és dühösen rohant az özvegyasszony házához. 

- Maga!!! – fröcsögte a néninek az ablakon keresztül, és olyan erővel kezdte ütni az üveget, hogy félő volt, betörik.

-Uram, uram…hagyja ezt abba, de tüstént, vagy hívom a rendőrséget!

-Örüljön, hogy én nem hívom magára a rendőröket, amiért megpróbált megölni, maga vén, háborodott némber!!!

-Maga megbolondult… – hüledezett az idős hölgy, gyorsan behúzta a függönyt, besietett a szobába, hogy tárcsázza a rendőrséget. Percekkel később meg is érkeztek, de Márkot már nem találták ott.

A munkahelyére érve Márk bezárta maga mögött az ajtót. Zihálva az íróasztalára támaszkodott és figyelt. Lépések és kopogások zaját várta, de helyette teljes csend honolt az irodában. Megtörölte verejtékező homlokát, lehuppant a székébe, felnyitotta a laptopját és a nap végéig le sem vette tekintetét a kijelzőről.

Délután, mikor végre felállt székéből, nyújtózott egyet és kinézett az ablakon. A hó nagy pelyhekben szállingózott, megnehezítve a városlakók életét.  Hazafelé menet beugrott vásárolni, így megrakott szatyrokkal lépett be a házba. Nórát otthon találta, a konyhában állt és dühösen kevergetett valamit. A házban a Rammstein dübörgött.

-Lennél szíves megmagyarázni, hogy mégis mi faszt műveltél reggel?! Itt voltak a rendőrök. Nekem kellett elnézést kérnem a viselkedésedért! – Nóra csípőre tett kézzel várta, a szeme villámokat szórt.

-Istenem, hogy neked is mindenből jelenetet kell rendezned… – emelte a tekintetét az égre Márk – az a vén banya nem volt hajlandó beismerni, hogy meg akart ölni, aztán meg rám hívta a zsarukat.

-Hogy érted, hogy meg akart ölni?! Normális vagy?!  Az a szegény hölgy ki se tette a lábát három napja a házából, a fagy miatt. A reggeli kiabálásodra figyelt fel. Mellesleg meg nem hiszem, hogy kettőnk közül én rendezek jelenetet, ha rád hívták ki a rendőröket.

-De igen, te rendezel – Márk megállt a mondat közepén, majd még fagyosabban megkérdezte: Hova tetted?!

-Mit?

-Ó, nagyon jól tudod azt te, te…. te álszent ribanc – azzal két lépéssel átszelte a kettejük között lévő távolságot, és megragadta Nórát a grabancánál fogva.

-Márk eressz el ez fáj!!! – sikította Nóra és vergődni kezdett férje keze alatt, amitől a férfi még erősebben szorította.

-Add vissza apám írógépét vagy esküszöm, hogy kicsinállak!!! – üvöltötte a nő képébe, miközben a hátát erősen szorította a falhoz.

-Nincs nálam, nem tudom, miről beszélsz! Márk, eressz el…. – zokogta Nóra.

-Még egyszer utoljára megkérdezem, hova raktad az írógépet?!

-Sehova, esküszöm, hogy nem nyúltam hozza! Segítség!

-Hát jó, ha így állunk, én rendes voltam, megadtam számodra a lehetőséget – mondta, majd megütötte a nőt. Aztán még egyszer. És újra. És újra. És újra.

Nóra csak órákkal később ébredt fel a fürdőszobában. Mindene fájt. A szeme és a szája feldagadt. A szemöldökén megalvadt a vér. Feltápászkodott, és a félhomályban fülelt. Nem hallott lépteket vagy egyéb hangokat, úgy tűnt neki, hogy Márk nincs otthon. Megnyitotta a csapot, ivott egy kortyot. Lenyomta a fürdőszoba kilincsét, bár sejtette, hogy zárva találja az ajtót. Az ablak volt az egyetlen esélye. Felállt a wc tetejére, kinyitotta az ablakot és elrugaszkodott. Minden porcikája sajgott, de összeszorította a fogát és felhúzta magát. Kimászott és leugrott, tompa puffanással ért földet. Az adrenalintól vezérelve felpattant és rohanni kezdett Lánder asszony házához.

Már a bejáratnál lihegett, amikor a szeme sarkából megpillantott két kislányt, akik őt figyelték. Dörömbölésére a néni váratlanul gyorsan beengedte. Gondosan púderezett arcán inkább különös, negédes mosoly látszott, mint a meglepetés. Nórát egy kockás pléddel letakart kanapéra fektette, kis, rózsaszínű porceláncsészéből túlcukrozott teával kínálta.

Márk autója hetekkel később került elő, amikor egy vidéki halastónál az egyik horgász ponty helyett valami nagyobb kapást akasztott be. A férfinek nem volt nyoma.

Nórát sem látta senki, soha többé. Szülei nagy erőkkel kerestették. A rendőrség emberölés gyanúja miatt nyomozott. A ház egy darabig elhagyatottan állt.

Amikor végül Nórát és Márkot is halottnak nyilvánították, nem volt akadálya, hogy új lakók költözzenek a Szépkilátás utca 13. alatti házba. István, Kinga és a két ikerlány: Lotti és Polli. Mindketten pontosan kilenc évesek lettek ezen napon. Lánder néni, a szomszédban lakó nagymamájuk tortát sütött nekik.