S. Elizabeth: Hogyan együnk halottat

A serpenyőben melegedő zsír sercegése töltötte be a kisváros patológiai intézetét, ahogy Philip Silent az ebédjét készítette. Amikor a máj már kellemes átsült, Philip ízlésének megfelelően félig véresre, az orvos kirakta egy tányérra, és visszament a boncterembe. Leült a boncasztallal szembe, mintha csak beszélgetést akart volna kezdeményezni az ott fekvő halottal. A lábát keresztbe téve látott neki az evésnek, miközben elemezte az ízeket a szájában.

– Tudja Mr. Hawkins, ha nem ivott volna annyit, most nem okozna ekkora csalódást az ízlelőbimbóimnak – tette le a májat Philip kiábrándultan, felállt, és közelebb lépett a főfogás fonnyadt testéhez. Mivel már megírta a jelentést a rendőröknek, senkinek sem fog feltűnni egy-két szerv hiánya, miután összevarrta a holttestet.

                Philip érdekes szokása akkor kezdődött, amikor frissen szerzett diplomájával és haverjaival elmentek egy szórakozóhelyre, hogy megünnepeljék egyetemi éveik végét. A hangulat jó volt, a beszélgetés pedig kezdett feloldódni, de valami mégis elvonta Philip figyelmét. A bár másik végében megpillantott egy ikerpárt. Akkor még nem gourmé szemmel, hanem szigorúan csak az orvostudomány nevében töprengett el azon, vajon a testvérek mennyire hasonlítanak. Nem külsőre, hiszen az nagyon is látható volt, hogy nincs különbség a két lány között. Mindkettőjük feketehajú, vékony, intelligens szemű fiatal volt. Nem… Őt az érdekelte, hogy az izomszöveteik, az ínjaik rugalmassága egyformák-e, vagy talán a szerveik más-más reakciót mutatnának-e egy-egy szerre. Egy hét elteltével, amikor már holmiját pakolta ki Merlit város patológiájának kis irodájába, még mindig nem tudta kiverni fejéből a groteszk gondolatot, ugyanis megfigyelte, hogy az ikrek a közeli gimnáziumban tanulnak. Mivel ezt az egészet (bár nem hitt a természetfelettiben) egy isteni jelnek tudta be, úgy érezte kérdéseire hamarosan megtalálja a választ. Idővel azt vette észre, hogy amikor munkája engedi, lábai mindig az iskola felé viszik, mindig oda, és mindig akkor, amikor a két lány végzett az aznapi tanulmányaikkal. Követte őket, és már azt is tudta, hogy Merlitnek nem épp a legjobb részén laknak. Kis panel, zűrös szomszédok, és annál is rosszabb családi helyzet. Philip azt mondogatta magának, hogy ő majd segít nekik megszökni, a lehető legmesszebbre. Egy hónap elteltével, amikor úgy érezte terve már megvalósítható, és a holtesteket biztosan az ő részlegére szállítják majd, zsebébe rakott egy stoppert és két injekcióstűt, amiben már benne is volt az izomrelaxáns, amihez korlátlanul hozzá fért a laborban. Minden a megszokottak szerint alakult. A lányok végeztek, és elindultak haza, teljesen gyanútlanul maradva az őket követő Philip felől, aki felhúzott egy gumikesztyűt, majd kezeit zsebébe rejtette. Amikor a sötét sikátorba értek, a férfi megszaporázta lépteit, utolérte az egyik lányt, akit grabancánál megragadva a földre rántott. A lány vékony, gyenge alkata miatt nem tudta megtartani magát, hanyatt esett, majd elájult miután beütötte a fejét. A testvére hallatott egy halk sikolyt, de mielőtt elmenekülhetett volna, Philip elgáncsolta, majd egy határozott mozdulattal leütötte. Amikor látta, hogy végre egyikük sem mozdul, elővette az injekcióstűket, és megpróbálta a lehető legpontosabban, egyszerre beadni a pankuróniumot. Ezt követően, elindította a stoppert, és nézte melyiknek mikor áll le a légzése. A lány, amelyik előbb vesztette el az eszméletét, később halt meg hét másodperccel. Philip kicsit csalódott.

– Hát, mégis csak közönségesek. – Motyogta bosszúsan, de nem búslakodott ennél tovább. Tudta, hamarosan újra látja majd őket a boncasztalán. Másnap, amikor Philip türelme fogyni kezdett, a helyi nyomozó iroda asszisztense mérgelődve hívta fel őt, hogy helyszínre kéne menni, mert két fiatal valószínűleg túladagolta magát. A férfi röpdösött az örömtől, és rögtön az esethez ment. A rendőrök átengedték őt a szalag alatt, és már látta is a két lányt pontosan ott feküdni, ahol tegnap hagyta őket. Leguggolt eléjük miközben kapitány Anderson Balden, aki ravasz egy róka volt a maga szakterületén, Philipet ezzel még nagyobb óvatosságra intve, elmondta neki, hogy az igazgató jelentette, hogy az ikrek nem mentek iskolába, és miután a szülők sem tudtak válaszolni arra, hogy vajon hol lehetnek, keresés indult, ami nem tartott sokáig.

– Én is túladagolást sejtek. – Kezdte egy sóhajjal. – Hozzávetőlegesen huszonnégy órán belül történhetett, de ezt így nem jelenthetem ki, csak a boncolást követően. – Felállt és hagyta, hogy a helyszínelők letakarják kísérleti alanyait. Pár órával később, már neki is láthatott meghatározni a halál okát a merliti hullaházban, amit természetesen már tudott, de ezt mégsem írhatta le a jelentésében. Másnap elkészítette a dokumentációt, miszerint a hullamerevség már beállt, amikor a helyszínre érkezett és az áldozatok szervezetében drogot talált. A lányok szülei mit sem sejtettek arról, hogy gyermekeiket nemsokára belsőszervek nélkül temetik majd el, Philip ugyanis pazarlásnak gondolta, hogy még egy kísérlet az ikrekkel kudarcba fulladjon. A patológus mindig is stílusosnak találta a régi írógépet az irodájában, amit az elődje hagyhatott ott a szekrény hátuljában, így gondolta most használni fogja szakácskönyve elkészítéséhez. Tisztában volt azzal, hogy irodai laptopján nem tárolhat ilyen dokumentumokat, ráadásul egy klasszikus írógépen megírva a recepteket, még a kivitelezés is elegánsabb. Először a májat vágta ki mindkét lányból, és kóstolta meg, majd meglepetten konstatálta, hogy egy kis sóval és némi borssal ízesítve nincs is különbség a két fiatal között. Aztán jött a szív, ami nem volt a kedvence, így lábjegyzetben megjegyezte, hogy ezt a fajta ínyencséget csak azok élveznék, akik nem bánják a rágós húst, na meg persze az alvadt vér enyhe fémes ízét. Így kezdődött hát a furcsa szokása, ami az évek múlásával csak még elvetemültebbé tette. Philip olyan embereket keresett, akik különlegesek voltak, legalább annyira, mint az ikrek. Miután végzett velük, gondoskodott arról, hogy a holttestek biztosan nála kössenek ki a boncteremben, de örömmel fogyasztotta azokat is, akik nem miatta kerültek be, és még jó állapotban voltak. Csupán csak egyszer hibázott, akkor romlott volt az alapanyag. Még jégcsapok lógtak mindenhol, a táj havas volt, az egyik felügyelő pedig egy megfagyott testet hozatott be, amiről sajnos Philip tévesen állapította meg a halál beálltát. Csakhogy, addigra már megebédelt. Ezt követően olyan rosszul volt, hogy két hétig még csak gondolni sem tudott morbid hobbijára, miközben folyamatosan eperlevél teát kellett innia, amit az egyik természetgyógyász barátja ajánlott a tüneteire. A probléma ott kezdődött, hogy amíg távol volt és elrontott gyomrát próbálta helyre pofozni, addig asszisztense Dr. Jenn vette át a helyét. Önmagában ezzel még nem lett volna nagy baj, ugyanis a lány mindig is szeleburdi és kicsit szétszórt volt, így Philip nem azon aggódott, hogy a lány észrevenne-e bármi gyanúsat, mint például egy-két szervet vagy húscafatot, amit az ebédlő hűtőjében hagyott. A baj nem vele volt, hanem azzal a fránya Anderson kapitánnyal, aki míg távol volt, meglátogatta a patológiát. A kapitánynak feltűnt, hogy mióta a patológust egy misztikus betegség leverte a lábáról, a Merlitben történő halállal végződő túladagolások lecsökkentek, szinte a nullával lettek egyenlőek. Ez önmagában még nem lett volna elég, de Baldent nem hagyta nyugodni a gondolat, és visszakereste az elmúlt évek aktáit egészen az első esetig. A Lendvay ikrek. Amikor kikérdezték az iskola dolgozóit mindenki azt mondta, hogy családi helyzetük ellenére kiváló tanulók voltak, és nem vallott rájuk a szerek használata. Még dohányozni sem dohányoztak. Anderson lapozott egyet az aktában, amikor is a homlokára csapott.

– Hogy lehettem ilyen figyelmetlen? –hajtotta le a fejét, miközben folytatta a motyogást – A szer vénásan jutott be a szervezetükbe, de tű nem volt sehol, ráadásul valahogy az összes ilyen eset Dr. Silenthez került – az asztalra csapott, ahogy a gyanú egyre mélyebbre mart. Nem bírta tovább és másnap bement a merliti patológiára. Bár, Dr. Jenn is jelen volt, nem zavarta, hogy Balden körülnéz Philip részlegén, sőt még panaszkodott is a férfi rendetlenségéről, meg arról, hogy sosem tölti fel a gyógyszeres kabinetet. A kapitány összevonta szemöldökét. A kép már kezdett a fejében összeállni, amikor észrevett egy írógépet eldugva egy rakat mappa mögé, ami mellől kiesett egy halom papír. A régiség egy kacajt váltott ki Dr. Jennből, aki épp a kávéját szürcsölgette.

– Ki használ manapság ilyen ócskaságot? – kérdezte szőke haját pödörve. Anderson azonban nem nevetett. Letette a gépet az asztalra, majd felvette a lapokat a földről. Mind különleges szervek pácolásáról és kisütéséről szólt, polaroid képekkel illusztrálva. Volt például egy paprikás nyelv elkészítési javaslat is, amitől a kapitánynak felfordult a gyomra. Ránézett a fotókon szereplő dátumokra, amik ismerősek voltak. Mindegyik egyezett a halálesetek időpontjaival.

                Dr. Philip Silent már megreggelizett, és épp indult volna, hogy kéthetes kihagyás után, visszatérjen munkájához, amikor is kopogtak. Ajtót nyitott és meglepetésére két rendőr állt előtte.

– Dr. Philip Silent, letartóztatom, többszörös emberölés gyanújával! Jogában áll hallgatni! – Sorolta jogait az egyik. Philipet nem sokkal utána a merliti rendőrségen kihallgatta Anderson. Értelmetlen lett volna bármit is tagadni, így nem is tette. Tudta, az elé tárt bizonyítékok megcáfolhatatlanok. Miután unottan végig hallgatta a tetteit a kapitány szájából, úgy gondolta, itt az idő végre megosztani párat a kedvenc receptjei közül a rendőrrel, és azt, hogy hogyan együnk igazán finom halottat.

Tárgyalása után, Philip cellatársnak egy testes férfit kapott, aki már az idegeire ment a horkolásával. Silent a tudomány nevében elgondolkodott, vajon mennyi hasznos zsírt lehetne kisütni belőle. Ezzel megszületett a második szakácskönyve, első receptje.