Schauta Rebeka: Elbukva

A déli nap sugarai az egész Hortobágyra rávilágítottak. Ahogy egyre magasabbra ért az égen, azzal lett egyre melegebb az idő. A szabadon mászkáló állatok is lassan árnyékba vonultak. Az egyik falu közepén, az iskolában a diákok izzadó homlokkal várták az óra végét. Kis iskola volt, alig volt 100 tanulója, de minden fiú örömmel jött és távozott az épületből.

A tanár úr monoton magyarázását már csak pár diák hallgatta, köztük Kiss Marci is. Nem csak a neve volt Kiss, termete is pici volt. Az osztálytársai emiatt sokszor piszkálták, de Marci nem igazán figyelt rájuk. Egyébként is volt fontosabb dolga. Édesapja halála óta folyamatosan segíti édesanyját, hogy el tudja tartani a nagy családot.

A tanár urat az ajtó nyitódása szakította félbe. Az igazgató úr lépett be, akit meglátva az összes diák felpattant a székéből és úgy köszöntek neki. Az igazgató úr csak intett nekik, ezzel jelezve, hogy leülhetnek.

- Nos, - köszörülte meg a torkát. – Kedves diákok, mint tudjátok, minden évben a kis negyedikeseink közül kiválasztjuk azt a tanulót, aki a legjobban teljesített, hogy lehetőséget kapjon a következő évet az ország egyik legnevesebb iskolájában kezdeni, ami nem más, mint a Benedek Ádám Kollégium! – mondta izgatottan az igazgató úr.

Kiss Marci érdeklődve figyelt. Régóta nagy álma, hogy a Benedek Ádám Kollégiumban tanulhasson, hisz, ha oda bejut, akkor onnantól tud olyan pályán tanulni, amivel később hozzájárulthat édesanyjának és testvéreinek életszínvonalának javulásához. Épp emiatt tanulta át az egész évet és vállalt plusz munkákat, hogy biztosan ő jusson be a kollégiumba. Magabiztos izgalommal figyelte az igazgató urat, várva, hogy bejelentse: ki juthat be a kollégiumba.

- Idén is tartottuk magunkat ehhez a szokásunkhoz és hatalmas öröm számomra, hogy bejelenthetem: az idei tanév alapján az a tanuló, aki bejut a Benedek Ádám Kollégiumba, nem más, mint – húzta el a szó végét az izgalom fokozása kedvéért. – Farkas Vendel! Gratulálok Vendel, gyere ki ide hozzám kérlek! – jelentette be. Az egész osztály éljenezve kezdett tapsolni, többen fel is álltak és fütyülve ünnepelték Vendelt. Egyedül Kiss Marci maradt a helyén, bosszúsan figyelve, ahogyan Vendel elhalad mellette és egy apró gúnyos mosoly után elfordul tőle és az igazgató úrra néz.

Marci nem örült, sőt. Úgy érezte elárulták. És hogy ki? A becsület. Az igazságosság. És maga az iskola. Ugyanis Marci emlékezett egy napra. Ott lebegett a lelki szemei előtt az a délután, amikor elvállalta, hogy rendszerezi a lapokat és a mappákat az igazgatói irodában. Nagyon megtisztelve érezte magát, amiért az igazgató úrtól kapott kulccsal bármit kinyithatott. Lelkesen dolgozott a széltől huzatos teremben. A régies, kopott, csorba asztalra pakolta a nagy laphalmazokat, s miközben azokat rendezgette, egy nagyon érdekes levelet talált köztük. A feladója Farkas Endre volt, Farkas Vendel édesapja. Kiss Marci nem is akart foglalkozni vele, de amikor elakarta rakni, észrevette, hogy egy papírpénz lóg ki belőle. A kíváncsisága győzött felette és belenézett. A borítékban nem is egy, hanem legalább 10 papírpénz volt, olyan nagy értékben, amekkorát Marci még életében nem látott. Majd feltűnt neki, hogy más is van a borítékban. Egy levél. Marci az ajtó felé pillantott és miután megbizonyosodott arról, hogy senki sem figyeli kivette és elolvasta a levelet:

„Tisztelt Igazgató Úr!

Egy fontos ügy kapcsán írok most magának. A fiamnak be kell jutnia a Benedek Ádám Kollégiumba. Ha ez nem elég meggyőző, mondjon egy számot. Megadom, csak a fiamnak legyen esélye bejutni.

Farkas Endre”

Ebből állt a levél. Marci nem tudta felfogni, hogy valaki képes ilyet tenni: pénzzel megvesztegetni az iskolát. Amit ennél is hihetetlenebbnek tartott, hogy az iskola belemegy ebbe a játékba.

Épp emiatt kereste fel a szünetben az igazgató urat.

- Elnézést uram! – szólt neki. – Kiss Márton vagyok a negyedik osztályból – mutatkozott be.

- Mit szeretnél? – kérdezte az igazgató úr.

- A kollégiummal kapcsolatban szeretnék beszélni…

- Na jól figyelj! – szakította félbe az igazgató úr, úgy, mint akinek már volt pár ilyen beszélgetése. – Ezzel kapcsolatban Farkas Vendelnek mindent elmondtam és ha azt szeretnéd kérvényezni, hogy ne ő menjen, hanem te, akkor csak az idődet vesztegeted! Nincs semmi, amivel megvesztegethetnél minket!

- Farkas Vendel apjának volt – mondta annyira halkan, hogy az igazgató úr épphogy hallja.

- Hogy mondod? – nézett rá szúrós, de kissé meglepett tekintettel.

- Farkas Vendel apjának volt mivel megvesztegetnie magukat – mondta határozottabban.

- Jól figyelj fiacskám! – hajolt közelebb az igazgató úr, ezzel is nyomatékosítva azt, amit mondani fog. – fogalmam sincs, hogy honnan tudsz erről, de Farkas Vendel megy a kollégiumba és nem más! És ha bárkinek ezt elmondod, akkor nem csak a Benedek Ádámról, de erről az iskoláról is lemondhatsz! Érthető voltam? – kérdezte.

- De…

- Nincs de! – szakította félbe Marcit. – Most pedig menj szépen órára – rázta le a fiút, mielőtt még tovább ellenkezhetett volna a döntésük miatt és elindult a folyosón.

Kiss Marci csalódottan nézett utána.

A nap hátralevő részében sem lett jobb a kedve. A szünetekben is csak bánatosan ült az udvar egyik eldugodtabb padjánál. Az utolsó szünetben sem tett másképp, amikor is kellemetlen társasága akadt. Ugyanis megjelent Farkas Vendel, akinek Marcival ellentétben nagyon is jó kedve volt.

- Nézzétek már fiúk! Itt ül a kis Marcika, aki képtelen elérni valamit is az életben! – nevetett három barátja társaságában. Marcinak semmi kedve nem volt hozzájuk és ezt szóvá is tette.

- Menjetek el Vendel! – szólt neki, rá sem nézve.

- Mi van, nem élvezel vesztesnek lenni? – kérdezte gúnyosan. Marcinál pedig kezdett betelni a pohár.

- Hagyd abba! Apáddal csalók vagytok! – felelte.

- Hogy mondod? Te most a családomat sértegetted?

- Én csak az igazat mondtam! – védte magát Marci, mire Farkas Vendel lökött rajta egyet. A fiúk között egy verekedés kezdett kialakulni, de a felügyelő tanár szerencsére időben érzékelte és ketté választotta a diákokat.

- Ő kezdte! – mutatott a másikra egyszerre a két fiú.

- Nem érdekel, hogy ki kezdte, viszont mindketten fejezzétek be, különben maradnotok kell délután büntetésen! – figyelmeztette őket a tanár, azzal otthagyta őket.

- Most megúsztad Marcika, viszont – kezdte Vendel, miután a tanár úr elment és letépte a Marci nyakában lógó kis körtemuzsikát. Marci egyből utána nyúlt, hisz anno azt még édesapjától kapta. És ezt Vendel is pontosan tudta. – Ezt azért, mert sértegetted apámat – mondta és lerakta a földre, majd azzal a lendülettel rá taposott. Marci teljesen összetörtve bámulta, ahogy az utolsó emléke édesapjáról darabokban hever előtte. Ezt látva Farkas Vendel és a hordája elégedetten ment el, ott hagyva szegény Marcit, aki a földön térdelve próbálta összeszedni a kis talizmán utolsó darabjait.

Hazaérve az első dolga az volt, hogy elpanaszolja édesanyjának, hogy milyen igazságtalanság érte aznap.

- És az igazgató úr sem hajlandó semmit sem tenni, inkább hagyja, hogy Farkas Vendel jogtalanul elmenjen a kollégiumba csak, mert az apja gazdag! – panaszkodott megállás nélkül.

- A felnőttek világa általában így működik – mondta édesanyja. Korán őszülő tincsei a szemébe lógtak, miközben egyik kezével a vacsorát kevergette, másik kezével pedig Marci pár hónapos öccsét szórakoztatta, azzal, hogy csiklandozta.

- De ez így nem fair! -  ült le csalódottan az egyik székre.

- Ez ellen nem tudsz mit tenni. A világ sajnos így működik – mondta édesanyja. – Most viszont menj ki, Annuskának szüksége van a segítségedre, egyedül nem képes megpatkolni a lovakat – váltott témát, Marci pedig kelletlenül felállt és kiment a hátsó udvarba, ahol a veteményesek mögötti rozoga faházban Annuska állt és épp az egyik lovat vezette. Amikor meglátta öccsét, vidám mosolyra húzódott szája.

-  Marci, de jó, hogy jössz! Ma a lovak kifejezetten nem várják a patkolást – mondta, miközben hátra tűrte a kontyából kiszökő egyik tincset. – Minden rendben? – kérdezte egyből ahogy meglátta Marci szomorú arcát.

Kiss Marci pedig mindent elmondott nővérének. A sok munkát, amit abba fektetett, hogy ő jusson be a Benedek Ádám Kollégiumba, a levelet, amit talált, a bejelentést, az igazgató úr igazságtalanságát és azt is, hogy piszkálta őt Farkas Vendel és miképp törte össze a kis talizmánját. Közben természetesen segített Annuskának a ló patkolásban is.

Már szinte sötét volt, amikor végeztek. A nap vöröslő sugarai épphogy megvilágították a Hortobágy nagy rónáit. Kiss Marci és Annuska fáradtan ballagtak vissza otthonukba vacsorára készen. Még nevetgéltek néhány viccen, amikor a hátuk mögül a lovak pánikszerű nyerítése félbe szakította őket. Szinte egyszerre fordultak meg és mindketten teljesen elszörnyülködtek. Az istálló szalma tetejét ellepte a tűz, amit a kerítés túloldaláról dobott égő fáklyák okoztak. Ahogy Marci odafordult egyből észrevette az elkövetőket és haragja mérhetetlen lett.

- Hogy képzelitek? – kérdezte az ott álló három fiútól, akik Farkas Vendel társasága nélkül is szörnyen gonoszok voltak.

- Vendelt épp ünnepli a családja és megkért minket, hogy biztosítsuk, hogy soha többé nem szidod az édesapját – felelte Szekeres, miközben egy újabb égő fáklyát dobott el.

Miközben édesanyja és testvérei kirohantak az épületből, hogy kimenekítsék a lovakat és eloltsák a tüzet, Marci teljesen értetlenül állt. Hisz, hogy lehet egy ember ennyire kegyetlen, ennyire szívtelen? Hogy hiheti magáról valaki ennyire, hogy bármit megtehet következmények nélkül? Csalhat, pusztíthat anélkül, hogy az élet megbüntetné. Marci nem értette, hogy az ilyen emberek, mint Farkas Vendel még miért nem nyerték el méltó büntetésüket. Ahogy ott állt, végül egy gondolat fogalmazódott meg benne: ha az élet nem, majd ő megbünteti Farkas Vendelt.

A késő esti időben már csak a hold fénye ragyogott. Kiss Marci egyedül állt az utcán, percekig nézve az előtte lángoló épületet. Hisz igazságot szolgáltatott. Elérte a bűnöst a büntetése. Végül megfordult és nyugodt szívvel sétált el Farkas Vendelék otthonától.