Varga Nándor: A Malom utcai gyilkosság

Fények gyúltak a kocsmában, tél volt, az ereszen sorakoztak jégcsapok, a kinti fagyos hidegből bent a melegbe csapott át az időjárás, a bárpultnál egy detektív iszogatott, körülötte nagy tömeg. Csak Jegenyeinek hívták a detektívet, gyakran lement a kocsmába, és addig fogyasztotta az egyik bort a másik után, amíg le nem fejelte a bárpultot.

Detektívként kiemelkedőnek számított, folytonos részegsége ellenére mindig épp ésszel gondolkodott.

Reggel a postás próbálta ébresztegetni az esti kalandok után, mert arra már nem volt ereje, hogy a meredek lépcsőkön felmásszon a másodikra, így a lépcsőházban hajtotta álomra a fejét.

Alig bírta összeszedni magát, mikor hirtelen beérkezett hozzá egy ifjú hölgy, aki azonnal vele szándékozott beszélni, pedig még fel sem ébredt teljesen. A hölgyet Mártának hívták, és nagy tiszteletben álltak, ő és az ikertestvére, Klotild. Márta rögtön kijelentette, hogy gyilkosság történt, Klotildot, a nővérét, nyakon lőtték.

Jegenyei hunyorogva nézett fel Mártára, mintha nem lenne biztos benne, hogy valóban ott áll-e előtte.

- Kávé - morogta. - Aztán a halott, az várhat, már úgysem megy sehova.

Márta nem mosolygott. Nem ült le. Csak állt ott, szorosan összekulcsolt kézzel, és úgy nézett rá, mint akinek nincs ideje megvárni, míg a világ helyre billen.

- A nővérem tegnap este tűnt el - mondta halkan. - Ma hajnalban találták meg a Malom utcai raktár mögött. Egy lövés a nyakán, táska nélkül.

Jegenyei felült, gondolkozott, elfogta az a bizonyos érzés, tudta az ügyet fel kell göngyölítse, mert igazából ő mindig csak a függőségeknek élte az életét, a gyilkosságok kinyomozása is ilyen volt.

- Ki találta meg? – kérdezte, kicsit még fáradtan, de már hangsúlyozva.

- Egy péklegény. Korán ment dolgozni. Azt mondta, mintha csak aludna… ha nem lett volna az a seb.

Jegenyei lassan nyúlt a kabátjáért, amivel eddig takarózott és kivette a feje alól a nyomott, szebb napokat is látott, elszíneződött barna kalapját.

- Mutassa az utat kisasszony! - kiáltott fel most már lelkesebben.

Jegenyei nehézkesen állt meg a csoport szélén. A torkában még érezte az olcsó bor savanyú utóízét, de a látvány azonnal kijózanította. Odabicegett a körbezárt terület közepére, ahol az őrmester egy bögréből gőzölgő feketét szürcsölt.

- Már megint maga, Jegenyei? - Horkant fel az őrmester, és egy pillanatra félrehúzta a köpenyét, hogy utat engedjen.

A földön, a raktár téglafala mellett egy fiatal nő feküdt. A drága, selyembélésű gyapjúkabátja és az arca még mindig a polgári jólét nyugalmát árasztotta, ebben az idegen környezetben. Kivéve azt a sötét, tátongó sebet a nyakán, ami körül a vér feketére fagyott a jéghideg kövön.

- Egyetlen lövés. - mondta az őrmester, és a csizmája orrával egy közeli lábnyomra mutatott. - De nézze csak, mit találtunk nála. A doki szerint még élt, amikor rámarkolt.

Jegenyei leguggolt. A térdei recsegtek. A halott lány finom, fehér ujjai egy furcsa, fanyelű tárgy köré fonódtak. Egy eperlevél tészta vágó kés volt az, a hullámos acélpenge éle élesen csillant meg a lámpafényben. A fém végén egy néhány csepp vér volt.

- Ez nem egy úrinő fegyvere, őrmester - mormogta Jegenyei, miközben az orrával szippantott egyet. A lőporszag már elillant, de valami más maradt a levegőben: a nehéz, aromás pipadohány illata.

- Vigye, Jegenyei, ha lát benne valamit - legyintett Szabó. - Nekünk ez csak egy újabb rablógyilkosság a sok közül. Nincs táska, nincsenek ékszerek. Csak egy hulla és ez a konyhai vacak.

A detektív ujjai óvatosan végigsimították a fa markolatot. Érezte, hogy a borzalom, ami itt történt, sokkal személyesebb volt egy egyszerű utcai rablásnál. Jegenyei közelebb bicegett a holtesthez. Azt feltételezte, hogy a támadó vére van a késen.

Búcsút vett Márta kisasszonytól és visszasietett a lakásához, hogy egy pohár kanna bor mellett legépelje írógépébe a történeteket, mert a részeges szétszórtsága mellett könyvet is írt, amiben az eseteit tárta föl, mert valami maradandót szeretett volna alkotni.

Az írógép ropogása mellett gondolataiba helyezkedve elkezdett az ügyön gondolkodni, hirtelen felpattant és útnak indult, az eperlevél tészta késnek utána kellett járnia, mert egyszerűen nem illett bele a képbe, ez egy szelíd konyhai eszköz, nem egy bajba került nő fegyvere.

Jegenyei először a piac felé vette az irányt. A téli alkonyat már rátelepedett a városra, a lámpák sárgán izzottak, a kofák csuklójukba húzott kendővel számolták az aprót. Egyből a vasáru standhoz lépett.

Mielőtt köszönt volna ledöntött valamilyen italt a kopottas fémkulacsából, a kezével megtörölte a száját, ezzel az alkoholos folyadék a szája szélére kenődött. Köszönés után az eladó hunyorogva vette a kezébe a tárgyat, az eladó felnézett és elakadt a szava, a következő pillanatban a világ kifordult a sarkaiból. Ahogyan egy mázsás, kőkemény marok megragadta Jegenyei grabancát és olyan elemi erővel rántotta hátra, hogy a detektív lába elemelkedett a földtől, tehetetlen helyzetbe kerülve, amiből tudta, nincs kiút.

A hátát egy jeges oszlopnak csapták. A torkára feszülő inggallér azonnal elvágta a levegő útját. Jegenyei előtt vörös és fekete foltok táncoltak, a tüdejében rekedt maradék oxigén égetni kezdett. Megpróbálta kirántani magát a szorult helyzetből, de egy kéz a keze után nyúlt és azt is az oszlophoz szorította. Fojtogatta a hálál szele, tudta, hogy nem szabadulhat.

A támadó arca a sötétbe veszett kalapja karimája alatt, de közelsége fojtogató volt. Pipadohány szagot árasztott magából.

- Túl sokat kérdezel Jegenyei. - sziszegte a hang, mely mély volt, és érzelemmentes, akár egy pisztolylövés.

- A tésztavágó nem a te konyhádba való. Hagyd abba a szeletelést, mert a végén még te maradsz a deszkán.

A detektív torka elfojtva sípolt, nem bírt megszólalni akárhogy erőlködött. Most érezte meg, hogy ezt a vérében lévő alkohol sem fogja már elnyomni, mert aki éppen a nyakát és a kezét szorítja, annak a kezében van az élete és bármelyik pillanatban képes lenne, mint egy használt cigarettacsikket, a földhöz hajítani és eltaposni.

- Utolsó figyelmeztetés! - nyögte oda neki az árnyék, akinek csak a kalapja látszódott. Aztán olyan hirtelenséggel engedte el Jegenyeit, hogy a detektív tehetetlenül térdre rogyott, a latyakos kövezetre.

Mire magához tért, a támadója már sehol sem volt, a távolban egy autó hangját hallotta, ahogy csörögve elhajtott.

Hazament, de aludni sem tudott, csak ivott és gondolkozott. A fojtogatás nyomai a nyakán már elkezdtek kékülni. Csak egy dolog volt változatlan, a fájdalom, az végig ugyanúgy gyötörte. Nem tudta semmi elterelni a gondolatait, a megoldást kereste, aztán hirtelen észrevette, amit eddig nem látott, a kés markolaton egy halvány, de észrevehető Hatvany felirat állt, ebből Jegenyei már tudta, hova fog menni másnap.

Másnap reggel kikelt az agyából és elővette az üveg kanna borát és fenékig döntötte.

Márta apjához indult. Egy komor, de nagyon igényes lakásban lakott. Az öreg Hatvany az ablaknál állt. Botjára támaszkodott, háttal a szobának, és a jeges utcát nézte, mintha onnan várná vissza elvesztett lányát.

- Maga az a részeges detektív? - kérdezte anélkül, hogy megfordult volna.

- Inkább tapasztalt - mondta Jegenyei.

- Mikor látta utoljára Klotildot? – Kérdezte Jegenyei.

Tegnapelőtt. Vagy Mártát. Néha én sem tudtam már, hogy melyikük kicsoda. Az anyjuk halála óta… összefolytak. De az egyik mindig erősebb volt, hidegebb.

Jegenyei a zsebéből elővette a jegyzetfüzetét, de nem írt bele. Csak tartotta.

- A rendőrség szerint ön kizárta az egyik lányát az örökségből.

- A rosszat. Tudja Márta a rendes, a kedves a jóra való, de Klotild, ő vele mindig is gondok voltak. Bár sajnálom a halálát, de tudtam, hogy ilyen élettel sok jót nem tehet, még a férjét is csalta, jól tudom, mert egy apa az ilyet mindig tudja…

Jegenyei hirtelen felkapta fejét, és félbeszakítva Hatvany urat, gyorsan távozni készült. Olyan gyorsan, ahogy csak tudott olyan volt, mint egy író fejében az ihlet, tudta, hogy le fogja zárni az ügyet.

Mártához tartott, amint belépett a hatalmas bérházba, fogadta is a hölgy, aki éppen a zongoránál ült. Jegenyei kivételesen nagyon stabilan állt, nem bicegett, elszánt volt és határozott.

- Megvan a gyilkos? - kérdezte rezzenéstelen arccal.

- Meg - bólintott Jegenyei, és az asztalra csapta kést.

- Csak nem értettem, miért pont ez, miért pont egy eperlevél tészta vágó kés volt az úrihölgy kezében. Aztán rájöttem, mikor először találkoztunk ön kicsit húzta az egyik vállát, és furcsa is volt, mert még egy kötés is volt rajta, és feltételezem, ha most levennénk a kötést, akkor ott lenne a seb, amit ez a kés okozott.

Márta felvonta a szemöldökét. Jegenyei közelebb lépett, és mélyen a nő szemébe nézett.

- Maguk ikrek voltak. Mindenki azt hitte, szeretik egymást. Viszont a kés markolatán egy családnév szerepel Hatvany és ebből összeraktam, hogy ez egy üzenet is egyben, mert maga azt állítja magáról, hogy ön Hatvany Márta. Tudom már, hogy az elhunyt, Márta és maga Klotild, mert az apja kizárta magát az örökségéből, de ezt nem hagyhatta, mert a pipázó bérgyilkos, aki tegnap rám támadt, az az ön eltitkolt szeretője és együtt tervelték ki a gyilkosságot, mert amint az apja elpatkol, maguk megakarnak lépni a pénzzel, amit Márta örökölt volna, így ezt nem hagyhatták.

A hölgy arcára fagyott a mosoly.

- Bolond maga, Jegenyei. Egy részeges bolond. Úgy sem fogja senki elhinni ezt a kis meséjét.

- Lehet, hogy bolond vagyok, de ezt az ügyet megoldom, ugyan is tudom ki a szeretője, hiszen a fél várost ismerem a kocsmából. Én csak arra kelletem, hogy eltusoljam a maga kis gyilkosságát.

-Nick Gusztáv! - kiáltotta, erre egy csapat rendőr rohant be a szobába és letartoztatták a hölgyet.

A nő megmerevedett. Jegenyei győzedelmesen vigyorgott, bár a szemei fáradtak voltak, hátralépett és rágyújtott.

Jegenyei nem várta meg a bilincsek kattanását. Kilépett a fagyos éjszakába, elővette a kulacsát, és egy hatalmasat húzott belőle.

A könyve utolsó fejezete készen volt. De ahogy a hó elkezdett esni, rájött, hogy a legborzalmasabb thrillereket nem az írógép, hanem az emberi irigység írja.