Zombor Marcell: Ne kérdezd

2080.05.19.

Thomas, mint az elmúlt pár hét alatt szinte minden hétköznap, ma is horzsolásokkal a kezén tért haza. Gyorsan, azért, hogy a szülei ne lássák, felszaladt a szobájába, lefürdött, majd felvett egy hosszabb nadrágot és egy bő pólót, ami eltakarta a piros, sérült részeket. Így ment le vacsorázni, ahol az apukája és anyukája feltette a szokásos kérdéseket, mint például: „Milyen volt a napod?”, „Mi volt ma a suliban?”, „Írtatok valamiből?”. Természetesen Thomas illedelmesen válaszolt ezekre, ahogy szokott. Még egy-két mosolyt is ejtett a mondatok végére, hogy szülei lássák, minden rendben, csak fáradt, ezért ne kérdezgessék folyamatosan, úgyis mindjárt megy aludni. Thomas édesanyja és édesapja érezték, van valami feszültség a fiukban, de mindig azzal nyugtatták egymást (illetve saját magukat is, amikor elkezdtek sokat gondolkodni ezen magukban), hogy sok tesztet írnak a suliban ilyenkor a gyerekek, biztos ezért feszültebb Thomas is. Jeremy, Thomas apukája egyébként író volt, és egy régi írógéppel dolgozott, amit még a nagyszülei hagytak rá. Szerette a billentyűk csattogó hangját, és persze a hangulatot is, ami azzal jár, ha az ember egy ilyen eszközzel alkot. Amikor Thomas kisebb volt, ő is előszeretettel hallgatta a billentyűk zakatolását, de amióta nagyobb lett, és az új iskolájába került, már nem sok időt tölt apja mellett az írószobában. Thomas édesanyja egy ideig azt gondolta, ez is a feszültség miatt lehet, amit a tesztek és dolgozatok okoznak egy ideje, de addig nem élénkült félelme, amíg az ő szeme fénye élénk vidámsággal ette meg kedvenc gyümölcsös süteményét, amit eperlevelekkel díszített Thomas mamája.

Thomas a vacsora után felment a szobájába, bezárta az ajtót, majd neki állt tanulni. Miután ezzel végzett, bekapcsolta a tévét, és a kedvenc műsorát nézte, amit ugyan szülei nem mindig néztek jó szemmel, mert egy elég erős képeket és jeleneteket használó akció sorozat volt. De nem szóltak érte, mivel a fiuk egy igen jó természetű, és kedves lélek volt.

Amikor hallotta, hogy szülei már elmentek aludni, kiosont a fürdőbe, megkereste azt a kenőcsöt, amit sérülések esetén szokott adni neki anyukája, bekente sebeit, majd vissza feküdt aludni.

2080.08.06.

Telt az idő. Amióta nincs iskola, Thomas láthatóan jobban volt, és ezáltal szülei is megnyugodtak. „Én is sokat stresszeltem az iskolában, majd kinövi” - mondogatta Jeremy, akárhányszor Emily (Thomas anyukája) felhozta az iskolai témát. Amit viszont nem igazán értettek, hogy fiuk keveset jár ki a házukból, pedig régebben, főleg a nyáriszünet alatt, be se lehetett csalogatni, még a kedvenc édességével, a mama sütiével sem. egész nap, egész héten amíg csak a szünet tartott, ő kint volt. Biciklizett, erdőbe ment sétálni, folyamatosan kint csatangolt. Most viszont, ha a grabancánál fogva húzta volna bárki, se ment volna ki, még a kertbe is csak néha-néha. Jeremy és Emily ezt első sorban arra a tv sorozatra fogta, amit Thomas állandóan nézett, de hát fiuk 14, lassan 15 éves lesz, kiskamasz, ezért egyfajta lázadásnak gondolták ezt a fajta viselkedést, és tiltakozást a kimozdulás ellen. Ami érdekesebb volt, hogy Thomas erőteljesen elutasított minden jellegű medencés vagy strandos programot, pedig régebben ezeket ki nem hagyta volna, még a híres gyümölcsös kedvenc miatt sem.  

2080.09.01.

Vissza az iskolába. Az első nap telt el, de Thomas, miután hazajött, nem igazán tűnt jókedvűnek. Azt mondta a vacsora ideje alatt, csak kár, hogy véget ért a szünet. Pedig később, miután a szülei lefeküdtek aludni, megint csak ment a fürdőbe, hogy friss sebeit lekezelje.

2080.10.05.

A jegyek romlásnak indultak. A vacsora ideje alatt egyre kevesebb minden került megbeszélésre, és már az az egy-egy mosoly sem mindig került oda (az egyébként már említetten igencsak leszűkült) mondanivalók végére. De akárhogy próbálták megközelíteni, finoman kérdőre vonni a jegyek és kedve miatt Thomast szülei, ő egyre csak azt kérte, ne kérdezzék erről, nincs mit mondania, majd jobbak lesznek, majd többet beszél. Hát nem is firtatták tovább a dolgot, nem akartak rontani a helyzeten a szülők, mert a végén ki tudja, lehet már enni sem jön a gyerek. A legjobb dolog, amit kitaláltak, hogy esetleg később, majd, ha már lenyugodtak a kedélyek így a vacsorát követően, Jeremy megpróbál beszélni az ő nagy fiukkal, hátha egy apa-fia társalgásra van itt szükség. Jeremy kopog, Thomas egy ideig nem válaszolt, de aztán beengedi édesapját szobájába, kedvenc sorozatát addigis megállítva. Jeremy megkérdezte, tud-e valamiben segíteni, és meglepetésére Thomas megörült kérdésének: „Hogy lehetnék én is olyan, mint a filmekben a hősök? Tudod, akik nem félnek harcolni, és kiállnak azért, ami helyes.”. Betalált a kérdés. Jeremy egy ideig nézett maga elé, majd próbálta a legkevésbé sablonos választ mondani fiának, ami lényegében azt taglalta, hogy ezek a hősök, bármilyen nehéz döntésbe kerülnek, jót fognak cselekedni, mert a szívükre hallgatnak, és jöjjön bármilyen gonosztevő, ők nem félnek kiállni ellene. Thomas, úgy latszik megkapta azt a választ, amit szeretett volna, mivel elégedetten feküdt vissza ágyába, és kívánt apukájának szép álmokat.

Thomas tehát kitart. Mert egy hős erős, és a végsőkig kitart.

2080.12.11.

Idő: 11:30

Már egy hete tart a havazás a városban. Jegesek az utak, nagy hó van mindenütt. Thomas kint van az udvarnak azon a sarkán, ahol mindig üldögélni szokott, csak most egy hóembert épített. Viszont jönnek azok, akik miatt esténként takargatnia kell magát. Azok, akik miatt romlanak a jegyei. Azok, akik miatt esténként ki kell osonnia, és akik miatt ki kell tartania, akár egy hősnek egy akció filmben, mert épp annál a résznél vagyunk, ahol a hős földre kerül a gonosszal szemben.

Járt egy testvérpár az iskolába, akiket Thomas úgy nevezett el az akció szerű történetben, amit kitalált a nehézségek ellenében, hogy az Ikrek. Ők azok, akik már vagy egy éve, hogy elkezdték Thomast bántani. Először csak beszólásokkal, majd lökdösődéssel, majd egyre durvább, fájdalmasabb módon bántak Thomassal.

Thomas úgy érezte, most jött el az ideje. Hősnek érzi magát, és most jött el az ő pillanata. Miközben a hóemberhez érnek az Ikrek, Thomas már a közeli kerítésnél van, ahonnan leszed magának egy hatalmas jégcsapot, azzal fut feléjük, és egyszer csak-

2081.03.07.

Világos fény, sípoló hang. A teremben mindenki némán figyel, a bíró, az esküdtszék gondolkodik. Már jó ideje zajlanak a tárgyalások, és ehhez használják az efféle szimulációkat, amiket Thomas emlékei nyújtanak. Megmutatják, hogy is történtek a dolgok az ő szemszögéből. Ez a módszer már pár éve alapvetővé vált az igazságszolgáltatás számára, kifejezetten az olyan ügyek esetében, ahol hosszú időre nyúlik a probléma, és súlyos a következmény. Már pedig egy lelkileg megtört gyermek, és egy iskola társa, aki az egyik szemére megvakult, mert abba beleállítottak egy jégcsapot, kifejezetten azokhoz az esetekhez tartozik, ahol meg kell vizsgálni, kit kell felelősségre vonni.

Mivel a bíróság, és az esküdtszék sem tud megállapodni abban, -hogy a zaklató testvérpár, akik rossz körülmények közül származtak, vagy a szülők, akik nem tudtak saját gyermekük bántalmazásáról, sőt, még „buzdították is ’hősies’ cselekedetre” a hibásak, még inkább a gyermek, aki nem szólt, csak tűrt, majd aztán erőszakosan cselekedett- ki is az igazi bűnös, úgy ítélté további elemzés szükséges, indítsák az elejéről az emlékfelvételeket.